Végre néhány újabb információval gazdagodunk Jay Wilson jóvoltából.
A különböző tárgyak elkészítésének módja megváltozik, a már megszokott jó öreg Horadric kocka eltűnik a játékból. Ehelyett azonban egy sokkal újabb és izgalmasabb módszerrel állnak elő (lehet találgatni mi lehet az), melyről többet nem kívántak elárulni.
Az inventory rendszer is sokban változik majd, a korábbi több slotot foglaló itemek is csupán egy slotot foglalnak majd, így megkönnyítve a játékosok dolgát.
Ezen kívül a játékosok sokkal jobban részesei lehetnek Sanctuary eseményeinek, mint korábban eddig. A Diabloban a játékos elég kis területre van korlátozva küldetése végrehajtásával, a Diablo II-ben már kicsit tágabb a feltérképezhető világ, a Dark Wanderert követve megismerhettük az Aranochi Sivatogot, Kehjistan dzsungeleit és a nyugati Királyságokat valamint barbárföldet, Arreat hegyével. A játékosok így sokkal jobban részesei lehetnek a kerettörténetnek mint eddig.
Az interjú végén megtudhatjuk, hogy a multiplayer rész sokkal inkább a csapatmunkára fog orientálódni, viszont nem lesz az mint a WoW-ban hogy sorozat küldik vannak és be kellett várni a másikat, vagy segíteni neki, hogy együtt questeljetek, így bármikor együtt küldizhetnek a jóbarátok, ezzel így növelve a kooperáció lehetőségét.
Forrás: IGN








Válasz | Idézet
Horadric Paralelepipedon? Bizarr… nagyon bizarr…
Más: örülök, hogy kiveszik a tp vesztést. Nagyon idegesítő volt, főleg magasabb szinteken, mikor egy főszörny (és kedve csapata) sokadszorra ölt meg, és az oly nehezen összegyűjtött tpnek néhány perc alatt pápá.
Nekem nem fog hiányozni.
Az inventoris téma (1item 1 slot) nagyon jó! végre nem kell éveket tölteni a folytonos visszaszaladgálással/teleportálgatással/hangulatkizökkenéssel.
Horadric Bőségszaru, esetleg Terülj-terülj asztalkám.
Válasz | Idézet
Vagy pedig Gazdaságos Horadric Szatyor! Egyre jobb ötletek vannak itt. Szerintem párat el kéne küldeni a Blizzardnak, még a végén kapnánk érte ingyen Collectors Edition-t
Válasz | Idézet
Lehet csak Horadric tálca lesz, rá kell tenni és nem bele.
Válasz | Idézet
Oh, igazad van vicked! A legjobbat kifelejtettem.
Válasz | Idézet
Én csak a paralelepipedont vagyok hajlandó elfogadni.
Válasz | Idézet
Az szép lenne Syse
de akkor már lehetne Horadric Dodekaéder, vagy akár Horadric Romboéder is
Válasz | Idézet
Horadric Gömb ?
Válasz | Idézet
Remélem a diablo 3-romban úgylesz a multiplayer hogy ha belépsz máshoz és ő megcsinált 1 küldetést és az neked még nemvolt meg te attól mégmegcsinálhatod mert a diablo 2-őben nagyszívásvolt ha máshoz beléptél neki megvolt a küldi és akkor már nemtudtad abban a hálózati játékban megcsinálni :S
Válasz | Idézet
én arra vagyok még kíváncsi hogy a bossok milyenek leszenk. márminthogy grp ban tank healer ütöd csapod majdmeghal féle vagy mondjuk kergeti ezt azt ha bedurvul akk lefagyasztja valaki ha varazsol fejbeütik stb
Válasz | Idézet
Kíváncsi vagyok mit találtak ki, ami jobb a Horadric kockánál ?!