Reméljük, hogy minél előbb kezünkbe vehetjük kedvenc játékunk legújabb folytatását. Amíg türelmesen várakozunk, addig is a legfrisebbb hírekkel és újdonságokkal várunk benneteket.

A Diablo 3 még mindig nem jelent meg, viszont a Hello Kitty Online már igen (nagyon vártuk, hurrá).
Kis csapatunkból Professor J külön köszönetet érdemel, amiért az elmúlt két hónapban szinte csak ő hírezett, de ne feledkezzünk meg a többiekről sem, Joco1114-ről, Vickedről és persze Kex)-ről sem, aki nem egyszer segített ki grafikai munkáival (az oldalunk logója az ő munkája gyümölcse). És ugye itt vagyok én, ezért meg is ragadnám eme alkalmat arra, hogy egy kis összefoglalást szolgáltassak nektek:
Mikor az általánosban megismerkedtem a Diablo-val, még sejtésem sem volt, hogy mennyire nagy játék ez, a második rész után alig vártam, hogy mikor jelentik be a következőt. Évről évre reménykedtem, hogy na most már tényleg, mostmár biztos, hogy készül, de nem így történt. Elkezdtem foglalkozni a webdizájnnal, kísérletezgettem stb., nem is számítottam arra, hogy egyszer ennek az oldalnak a büszke főszerkesztője lehetek, köszönhetően a fennt felsorolt embereknek és G-San-nak. Hát így alakult, remélem mindenkinek tetszik amit mi itten művelünk
, de mivel ez rólatok, rajongókról szól ezért rá is térek a lényegre.
Az oldal 2008 június 29-én indult, azóta 84.487Â látogatás és 259.587 lapletöltés történt, talán rajtunk kívül más is olvassa a lapot
? Naponta 350-400-an néznek el hozzánk és 3.06 oldalt néznek meg látogatásonként. Még egyszer köszönjük a sok támogatást és építő hozzászólást nektek, újévi fogadalmaink közé tartozik, hogy minél több hírrel szolgáljunk nektek.
Legtöbb látogatóval ajándékoztak meg minket:
- FrostShock! – blackravens.net (6.073)
- Starcraft2.hu (4.588)
- PCDome.hu (549)
- SG.hu (346)
Leglátogatottabb oldalaink:
- Főoldal
- Fórum
- Letöltések
- Galéria
Legtöbb látogatót hozó kereső kifejezések:
- diablo 3
- diablo3
- diablo iii
- diablo3.hu
- diabló 3
- diablo 3 új hírek
270 kereső kifejezéssel találtatok ránk, azok közül jöjjenek azok, melyek a legleglegelvontabbak:
-
munka lehetosegek az usa-ban
- securom eltávolítás
- sacred 2 bossok
- bit base hu index
- follow-up questions
- dmg hungary
Szóval jövőre ugyanígy, ugyanitt, várunk Titeket szeretettel! B.Ú.É.K!








Válasz | Idézet
Srry hogy első kommentemnek 1 nyelvtan volt lényege, így későn de: Búék.
Válasz | Idézet
Ezekhez a szíves köszöntésekhez én is hozzá járulnék… kicsit ütős volt a szilveszter..
Mindenki B.Ú.É.K… az ágyba!!!
Válasz | Idézet
Sziasztok! Most, hogy regenerálódtam szilveszter óta, már érzem magamban az erőt pár hozzászóláshoz
Szóval: Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! Örülök, hogy ráleltem erre az oldalra. Csak így tovább!
Válasz | Idézet
Rájöttem a turpisságra..
A US-snél lehet különböző nyelveket kiválasztani, lehet h megszűnt az Eu verzió?
Válasz | Idézet
amm megnéztam az EU-t nekem sem jön be vagyis nemtok választani hog world meg ijenek mert azok nem jelennek meg
Válasz | Idézet
johjoh értem
Válasz | Idézet
jól van na, tévedni emberi dolog
Válasz | Idézet
Eziiigen…vak vezet világtalant szindróma (lenne, ha tényleg nem értetének hozzá) de csak írni nem tudnak a másnaposságtól
.
Amúgy van minden oldalon egy lista, amit ha lenyitsz választhatsz a nyelvek közül. De tény, hogy a címük is különbözik.
Válasz | Idézet
Itt mindenki elír mindent? Nem e-mail címe, hanem a weboldal címe Profj
Válasz | Idézet
ugy más az e-mail címe, google a jó barátunk…
ZOMG
pl. a WoW-nak meg a SC2-nek is van US (amerikai) és EU (európai)
Válasz | Idézet
jól leírtam
az 1-iket EU-nak nézzétek
Válasz | Idézet
őőő mi az hoyg us meg us-s hoygtok felmeni akülönbözőkre?:D
Válasz | Idézet
a US verzióra felenged, de az EU-ssal van vmi…
Válasz | Idézet
érdekes nálam mindig bejön akárhányszor meygel fel rá .D
Válasz | Idézet
Gyerekek a Diablo3.com ma már többször mondta azt h nem tud betölteni,ez jelent vmit..
Válasz | Idézet
búék srácok, és köszi az up-to-date infókat.
Válasz | Idézet
Boldog új évet kívánok mindenkinek!
Válasz | Idézet
Boldog és Diablo megjelenésekben gazdag 2009-et
Válasz | Idézet
Igaz igaz
de akkor is nagyon várom őket
Válasz | Idézet
Ui. ha novellák nem is más meglepetés várnak rátok hamarosan, az oldalon, de ugye mindent a maga idejében.
Válasz | Idézet
B.Ú.É.K.
hu1994
türelem rózsát terem, nekem elég sok dolgom volt, meg ihlet se jött még elég, de Deadbard egész jól halad ha jól emlékszem.
Válasz | Idézet
B.Ú.J.É.K XD amikor ezen sorokat írtam akkor már rég hót kísz voltam!!
Válasz | Idézet
Boldog új évet és sok Diablo-zást mindenkinek remélem ugyanígy halad az odlal sőt remélem jobban is
.Amúgy azt hittem anovellák végre felkerülnek nahsebaj majd máskor
Válasz | Idézet
2 üveg pezsgő már elfogyott és még itt van 2 xD, szal neked is Boldog Új Évet!
Válasz | Idézet
A B.U.É.K az hosszú ú^^Mivel hogy boldog új évet kívánok.Ja és boldog új évet.
Válasz | Idézet
A B.U.É.K az hosszú ú^^Mivel hogy boldog új évet kívánok.