Medievaldragon, a Diii.net munkatársa érdekes ötleteléssel állt elő, miszerint a 2 utoljára maradt be nem jelentett classból az egyik esetlegesen egy “korrupt paladinnak” titulált Death Knight lenne. Azonban fejtegetéseit nem csupán üres szavakra alapozta, hanem a story szálra ill. Decard Cain naplójára. Az alább látható két képen páncélos harcosok figyelhetőek meg. Az egyiknek szárny mintájú vállvédője van, a másiknak pedig koponya díszeleg ugyanott. Ez arra enged következtetni, hogy a Zakarum hívő paladinok és zealotok [utóbbiakkal már találkozhattoka D2-ben ellenségként] valamiféle gonosz átalakuláson mentek keresztül.
Tudvalevő, hogy Mephistot mikor bebörtönözték, idővel sikerült megfertőznie gonoszságával őrzőit és átvenni felettük az uralmat, aminek következtében a lélekkövet összetörték és darabjait a High Council tagjainak testébe döfték (a legnagyobb darabot a pátriárkába, belőle lett később Mephisto). Zakarum egyházának romlását a Diablo 2 Act 3-ban ismerhettük meg többek közt a High Council c. questből. Továbbá egy angyalról (esetleg Tyrael???) készült hivatalos Artworkok, melyeket a Galériánkban is megtaláltok, is arra a konklúzióra utalnak, hogy Tyraelben v. az angyalokban valamiféle gonosz fertőzés jelei mutatkoznak a Világkő megsemmisülésének egyik lehetséges következményeként.
A leleményesebbek, akik esetleg olvasták a Tales of Sanctuary c. képregényt,olvashattak a témáról, ugyanis található egy kisebb történet egy zakarumita paladinról, akinek rá kell jönnie, hogy a Zakarum egyházat megfertőzte Mephisto, a papok pedig áldozatokat mutatnak be neki.


A tények adottak, lehet ötletelni, hogy vajon a következő class, tényleg valami Death Knight, Paladin, Monk, Zélóta vagy esetleg Pap lesz-e. Mindenesetre a feltételezésnek van alapja, szóval ki tudja, de ez még a jövő meséje, hogy melyik class lesz a következő bejelentett karakterosztály.
Forrás:








Válasz | Idézet
így se lesz az
Válasz | Idézet
Szerintem is jó ötlennek tűnne egy szent lovag felbukkanása,de én azt tapasztaltam,hogy a nyers erő volt még ideáig az élen.Bár ha áldások és szent tárgyak-esetleg angyalok idézése lehetséges lenne,nem lenne unalmas a játék..
Válasz | Idézet
Sztem pedig ez inkább valamiféle ellenség lehet…. Persze mind csak találgatunk !shy
Válasz | Idézet
ahham… hát nekem akkor is latin… még wow-al sem jtászottam szal nekem mondthatod XD
Válasz | Idézet
ZOMG de elszállt a fantáziád
na akkor lassan mondom h mindenki megértse:
a Diabloban csak DPS kasztok vannak.
A WoW-ban és egyéb játékokban a tank az általában Warrior (pajzs plusz 1 kezes fegyver+WOWban van még pala meg druida tank is) ő fogja meg a mobokat h nem a DPS classokat és ne a healereket üssék. A healer az gyógyítja a tankot és a többi sérült játékost, a WoW-ban 1 küzdellem alatt 1 potit lehet inni ezért is fontos többek közt) A dps meg egyértelmű gonodlom, a megyünk előre az gyepáljuk a mobokat. tanknak és a healereknek tulajdonképpen csak az intancekben meg az outdoor kisebb nagyobb bossoknál van jelentősége.
Hangsúlyozom, ahogy a Blizzard is a Diablo játékkban [b]csak DPS castok vannak[/b].
Válasz | Idézet
értem értem amm mi az hoyg tank meg DPS?:D márbocs de ennyira kocka sosem voltam hoyg ijeneket tudjam pontosabban bnetes nemvoltam…
amm healerre azért gondloltam mert ugyebár poti nem lesz és azért jóh h avan1 healer
.Amm jutsezembe a Crus íjászlenne… XD szal az 5. Cast 1 Berserker(bár ott abarbár) de ez 1 sötét lovak vagy 1 Assasin aki tőrökkel harcol bár az volt a Dio 2-őben vagy 1 Blade aki meg pengékkel szal ijen samuráj kardokkal hacol xD vagy 1 1 1 nemtom 1 jóh kaszt és kész xD
Válasz | Idézet
hu1994 az ötletelés nem rossz de a Diablo játékokban sosem voltak tipikusan tank, healer valamint DPS kasztok,[b] csak DPS[/b], igaz az 1ben volt healing varázslat, meg heal other a hellfireben. [u][/u]
Válasz | Idézet
Szerintem elmenne a 4. castnak 1 Crusader aki képes buffokat adni és healelni.5.-nek meg 1 Weald Keapert(vagy hoyg kő írni …
) ami íjász…
és azis képes pár buffra és az állatokat tudná hívni segítségül vagy állatok erejét mondjuk medve erőt és akkor nagyon erős lesz de a védelme lemegy vag ymondjuk teknős és akkor az ereje csökken a cédelme megnő megijenek
Válasz | Idézet
Jaja jóü lenne ha belinkelnéd, nem hangzik hülyeségnek amit írtál, de hoyg honnan vették ezt ???
Válasz | Idézet
szeretnénk olvasni azt a cikket, ha volnál kedves linkjet hozzá…
Válasz | Idézet
Nem szeretnék vészmadár lenni, de jó pár hónapja olvastam egy cikket, miszerint valóban egy ilyen lovag lenne a 4. kaszt. A története úgy szólt, mikor a démoni erők újra támadtak, a paladinok nem tudták megvédeni a civileket, ezért sötét erőkhöz nyúltak, hogy így próbálják menteni a menthetőt.
Szó volt még több kasztról is. Az 5. egy Stoneelf lenne ha jól emlékszem, ő lenne a gyógyító és az íjász.
A leendő kiegészítőben pedig egy Monk, aki Assassin féleség lenne, és lehet gonosz vagy jó, és szó volt a kieg.ben még egy indián féleségről is, akinek nekromanta beütései lesznek, átkokkal, rémálmokkal, stb.
Válasz | Idézet
Lehet, hogy én vagyok a buta, de most nézegettem a screen shotokat és láttam kettő kardos+shieldes csávót akik utöttek 2 ember kecske mobot. Jah amúgy ha észreveszitek a Wizard a soso atalakitott valtozata a WD pedig a necrojé, a baba az pedig maradt baba szóval a következő 2 klass vmi pala szerú, vagy assa szerű lesz. Vmi druid szerű is szóba jöhet, de az valószínüleg az egyes castokba vok bele kerülni(Vö: wizi tornado skill)
Válasz | Idézet
Érdekes class ötlet az biztos…
Válasz | Idézet
OMFG ez de XD
Válasz | Idézet
Megvan az új class !lol

http://www.youtube.com/watch?v=WDIcCgydKak
Válasz | Idézet
Minek találgatni, ha úgyis bejelentik?

Am minek nektek 'szent kaszt'? Van benne szivárvány már az is elég szentöröm é' bódottá'
A DK-t meg tuti nem vállalják be…vagy valami teljesen más néven fog futni
Válasz | Idézet
szerintem ez olyan lesz mint a Paladin csak nem annak fogják hívni. Valami Lovag az tuti.
Válasz | Idézet
Igen ebben van vmi, meg ugye a hatalmas kétkezes kardja is ott van ám, ami elég erős utalás.
Válasz | Idézet
de lehet az is hogy a Diablo 1-beli vándor ábrázolja mert itt még a katedrálisról ír.
Válasz | Idézet
Előfordulhat, de hová lettek akkor a szárnyai?
Válasz | Idézet
Nem lehet esetleg hogy a páncélos egy száműzőt angyal.
Válasz | Idézet
Személyem szerint a pap vagy a death knight lenne a legjobb. A pap mert olyan tök jó benefikus, szent erőkkel öldösni, a halál lovag mert.. egyszerüen halál lovag ami naon cool ^<
Válasz | Idézet
Nem ültette senki, csak a D1 kiegben egész jó volt
Az amazonoknak meg van vallásuk, szóval lehetne benne vmi, szent amazon, Valkyrként visszatérni.
Válasz | Idézet
váá ez a monk.. Nem tudom ki ültette ezt a bogarat a d3asok fülébe. Szent kaszt? akkor legyen Szent Amazon
Egyszerű nem?
Válasz | Idézet
Szerintem muszály a D3-ban valami szent kasztnak is lennie. Az eddigi kasztok közül egyik sem kifejezetten a mennyei erők szolgája. Ha már a pala is valami sötétebb formában tér vissza akkor kell, hogy egy hasonló kaszt helyettesítse (pl monk).
Válasz | Idézet
Egy íjászféle kaszt valószínű még a neve pedig valami ranger/archer/hunter/wanderer…
nagy hagyományai vlotak eddig is neki a trilógia eddigi darabjaiban.
….
…e mellett egy "corrupted paladin" is egy lehetőség…
Válasz | Idézet
Az lehet h felhánytorgatják, de nem gondolkodnak sose az ilyenek miélőtt nyavalyogni kezdenek, ha adjaisten tényleg DK lesz biztos meglesz a megfelelő háttéstoryja, akkor majd sicher megnyugodnak.
Válasz | Idézet
Én örülnék Death Knightnak, szerintem izgis clas lenne. Bár sokan biztos felhánytorgatnák a WoW wotlk-val való párhuzamot.
Válasz | Idézet
Én a képen levő hölgyet a démonjával a háta mögött és a lenge öltözétével, warlocknak vagy witch doctornak vagy witchnek gondolom. A témára visszatérve minidig is vmi Monk félében gondolkodtam, ha már nem lesz pala.
Válasz | Idézet
Nekem a második variáció jobban tetszik. Részemről lehet ő a következő karakterosztály.
Amúgy a bal oldalon látható leányzó lenne a női "variáció"?