Kezdőlap Egyéb Bill Roper és Jeff Strain interjú a PCGames.de-től

Bill Roper és Jeff Strain interjú a PCGames.de-től

20
0
MEGOSZTÁS
A német PCGames.de készített egy-egy riportot a Diablo 1 és 2 egykori alkotóival, Bill Roperrel és Jeff Strainnel. Utóbbi szerint a Diablo-val feltámadt a PC-s játékok terén az RPG, mely a 90-s évek közepére a kihalás szélére került. Továbbá azt is hozzátette, hogy az igazán jó játékokat a szenvedélyes fejlesztő csapatok tudnak csak kiadni, mint pl. amilyenek a Blizzardban is vannak (a szerk.).Fontosnak tartja, hogy figyelembe vegye egy cég a játékosok, rajongók véléményét, de nem minden kérdésben ez legyen a mérvadó.
Bill Roper jelenleg a Cryptic Studios kreatív igazgatója.A Diablo-t eredetileg körökre osztott RPG-nek szánták, de végül legnagyobb örömünkre valós idejű lett. Roper volt a producere a Diablonak, melynek ötletével először a Condor Studios tagjai (David Brevik, Max és Eric Schaefer) álltak elő.A Blizzard és a Condor munkatársai együttműködéséből született meg a Diablo. A Diablo formula nála is hasonló, mint Jay Wilsonnál:

  • Hozzáférhetőség: A játék alapjait könnyű megtanulni, mesteri fokon űzni viszont már sokkal nehezebb feladat.
  • Újrajátszhatóság: Több nehézségi fok, és Hardcore mód a kihívást keresőknek.
  • Gótikus Fantasy Világ: Egy gótikus világ démonok sokaságával. és horrorisztikus elemekkel. A játék nem véletlen került a felnőtt kategóriába.
  • Több Vér és Tűz: Ettől lesz többek közt sokkal izgalmasabb és ijesztőbb a játék.
  • Kooperatív Online Játék: Barátaiddal együtt küzdhetsz az interneten a démonok seregei ellen, megmentve ezzel Menedékföldét a pusztulástól.
  • Akció orientált küzdelem: A körökre osztott szerepjátékokkal szemben itt minden valós időben történik, és ez népszerű a játékosok körében.
  • A “Játékgép” Pinata-effekt: Az itemek véletlenszerűen esnek szörnyekből és ládákból egyaránt. Ezt a Kill/Reward (Gyilok/Jutalom) rendszernek is hívjuk, mert ha gyilkolod a monstereket ezerrel, akkor valószínű, hogy valamilyen tárgy lesz a jutalmad.

Bill a Diablo 2 sikerét a véletlenszerűségben látja, a mindig megújuló pályákban és az itemek sokszínűségében, viszont ennek a történetmesélés látta a kárát. Továbbá örül neki, hogy a Diablo 2 ennyi év után is rengeteg játékost tud lekötni, szórakoztatni, hisz a játékosok nem kívánnak mást, mint jól érezni magukat, vagyis szórakozni. A Diablo 3 grafikájával elégedett az eddig megjelent Screenshotok alapján, és megnyugtat mindenkit, hogy ha nem is az összes képen tűnik elég sötétnek a világ, a Diablo 3-nak is meglesz a sötét gótikus hangulata.

Ha a két ex-blizzardos fejlesztőnek is jó véleménye van a folytatásról, akkor remélhetőleg mi sem fogunk panaszkodni a végeredmény láttán.

 

Forrás: