Jay Wilson interjú az Diablo ESP jóvoltából

Professor J . Hírek 288

Újabb Blizzconos Jay Wilson interjú részlet következik, ezúttal a Diablo 3 Esp jóvoltából. A interjúban nem sok újdonság van, de az a kevés is több, mint a semmi. Jelenleg a többek közt tárgyak a tooltipjén is dolgoznak, hogyha új tárgyat talál a játékos, ami jobb, mint ami jelenleg rajta van, akkor a felugró ablakok ne legyenek túl nagyok, és a karakter is látszódjon, hogy fog másképp kinézni hősünk. Valamint próbálják úgy megalkotni a világot, hogy úgy tűnjön, mintha az “élő” lenne, tehát, nem csupán egy nagy várossal fogunk találkozni kalandozásaink során fejezetenként, hanem többel is, legyen az kisebb vagy nagyobb.Továbbá pedig apró segítségekkel teszik könnyebbé a játékot, ha a játékos megáll, hogy megnézze, mit talált, ami esetleg jó neki, akkor a többi player számára is látható kis ikon jelzi a másik feje felett, hogy társuk jelenleg elfoglalt, tehát jobb lenne megvárni őt és nem sietni tovább a gyilkolással. Persze a játékosok egy része alapból türelmes és megvárja a másikat, a másik fele meg majd vagy figyelembe veszi a jelzést, vagy nem.Végül ismét megerősítést nyert, hogy a Diablo 3-ban a kommunikáció a Chaten kívül Voice Chaten fog történni.

Jay Wilson: The problem we’re having is that we made these cool grand giant glorious tool tips. That take up like the whole screen. They’re really monstrous. And the issue we’re having now is there’s almost no place we can put them where they don’t cover up the character. Which is really bad. When you’re changing gear you want to see your character and how they look in the new item. We’re literally at a point where we’re talking about redoing all the tool tip art just to fix that problem. So right now proposing that the tool tips be even *larger* is not something that’s popular. But that’s a pretty awesome feature and I would like us to consider it.

Jay Wilson: Yes. I don’t know if there will be “several,” but we do have a main town that you’ll work out of, but every act is a little different. One of the things we’ve done in Diablo III is to try to make the world feel more like a real world, and less like a randomly-generated maze. So while there’s a lot of random generated, we try to do enough in-place method, so there’s not just a big area full of monsters. There are other towns to visit and other things you’ll run across while you’re playing.

Jay Wilson: Unfortunately with that issue, even if we make the comparison quicker, [with the game showing both items at once, side by side], it takes about two seconds, if that long, for your friends to keep going and get off screen. So I don’t think we can make visuals fast enough to solve that problem.

We’ve tried to put a lot of hints in, for cooperative play, so other players notice if you stop moving. Especially if you open up a skill page or your inventory, we put an icon that displays over your character’s head and on your portrait so the other players will see it and know that you’re busy. That you’re doing something. So if you’re playing with people who are nice they’ll stop.

A lot of the time players form something of a gentleman’s agreement of a time when everyone can stop and look over their newly-found loot, so in the meantime we’ll can just keep on rushing through and grabbing loot. Those sort of issues largely come down to player communication. As developers, we’re looking at ways to make it easier for characters to communicate and we’re looking to put more option in for that. After all, the game knows if a player is looking at their skill page, so why don’t we just provide some sort of in-game notification to other players? So the players in the game don’t have to wonder why someone in the game isn’t keeping up. When you know the other player is doing something specific, you’re a little more patient.

Question: In-game voice chat in Diablo?
Jay Wilson: Definitely.

Forrás:

Comments (8)

  • avatar

    Professor J

    |

    Válasz Rakamaz #7 üzenetére:
    Csak annyit tudok ezzel kapcsolatban mondani egyelőre, hogy nem tudni. A respec meg először quest jutalom lesz (gondolom én), később már lehet, hogy goldba fog fájni.

    Reply

  • avatar

    Rakamaz

    |

    Válasz Professor J #6 üzenetére:
    A tapasztali pontok elosztása örök kérdés a játékfejlesztők részéről is. Nincs olyan rendszer ami mindenkinek kedvezne és mindent figyelembe venne, és még ha jó is, akkor is lesznek akadékoskodók. :)
    Nem tudom, hogy volt-e már szó partik szintkorlátjairól, lehetséges összeállításáról, illetve hogyan hozzák össze a kisebb és nagyobb szintű játékosokat, vagy hogyan oldják meg a “húzás” elkerülését, illetve mibe fog kerülni a játékosoknak a “respec” és mennyi lesz a lehetőségek száma?

    Reply

  • avatar

    Professor J

    |

    Válasz monzi #5 üzenetére:
    LAN nem lesz, csak ha viszel oda is netet és megosztod, csak single playerben lehet offline módban is játszani. Az partyban levő játékosok közti Xp elosztása viszont jó kérdés, alapértelmezetten gondolom arányosan kap mindenki.

    Reply

  • avatar

    monzi

    |

    Gondolom-nem csak neten lessz így hanem hostolásnál is-mikor saját ipén vannak-ám annak az elosztásán is gondolkodom..Milyen arányban lessz az xp…

    Reply

  • avatar

    Puszta

    |

    Nemtom nkm ilyen problémám sosem volt pedig Bneten HC-ztam évekig. Általában egy “várjámá’ b@szod” vagy egy “gyeremá’ b@szod” megoldott minden ilyen problémát :D

    Reply

  • avatar

    Vikarius

    |

    Válasz Professor J #2 üzenetére:
    vagy legalább normális emberekkel…

    Reply

  • avatar

    Professor J

    |

    Válasz Orpheus #1 üzenetére:
    Barátokkal kell játszani és nem lesz ilyen probléma. :)

    Reply

  • avatar

    Orpheus

    |

    A magyar játékosok, főleg a fiatalabbak elég türelmetlenek, és ha előremegy és meghal, téged hibáztatnak,megáltál, miért nem mentél segíteni, és meghalt.. Jó lesz majd így játszani

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.