Kezdőlap Fanart A Diablo 3 sötét oldala

A Diablo 3 sötét oldala

17
0
MEGOSZTÁS

A Pc-s játékipar öreg rókái még talán emlékeznek rá, hogy úgy ’98 környékén, amikor elkezdtek az első képek szivárogni a Diablo 2-ről, sok fannak az volt a véleménye, hogy túl színes és világos az első részhez képest. Bár akkoriban az internet még közel sem volt olyan elterjedt mint manapság ezért túl nagy visszhangot nem kapott a vélemény, pár újság így is felvetette, talán ebbe fog belebukni a játék. A jóslat persze hamisnak bizonyult és a Diablo 2 hatalmas sikerét látva az összes külcsínt becsmérlő újságíró  lakatot rakott a szájára, így az dolog szép lassan elfelejtődött.

Sokan valószínűleg már sejtik miért volt szükség a hosszú bevezetőre: a Diablo 3 2008-as bejelentése után újra terítékre került a majd tizenkét éves panasz: a játék túl színes és rajzfilmszerű lesz, a World of Warcraft pici pónikat és szivárványokat  varázsolt a művészek szívébe és többé már nem képesek igazán darkos, badass látvány megvalósítására.  A tiltakozók becsületére legyen mondva, a panaszt maximálisan  2008-2010 kompatibilisen és konstruktívan tálalták: van róla Diablo wiki cikk és pár elhivatott fanatikus meg is próbálta reprodukálni a nekik tetsző kinézetet egy kis photoshop-mágiával.


Diablo 3 Art Controvery


A hír több ok miatt is megérdemelt már egy cikket. Pár napja kaptunk egy húsz perces videót, amiben egy alkotó ügyesen demonstrálja a művészi stílus helyrehozásával kapcsolatos elképzelését. Nem rövid a mozi, a húsz perces demon hunter footage átdolgozását nézhetjük meg. A türelmetlenek és az angol antitálentumok életének megkönnyítése érdekében előre mondom, hogy az úr az első három percben egy rövid bevezetőt tart (csutkán járatott Diablo zenével a háttérben, úgyhogy nem könnyű kivenni a szavait) az ő és kis csapatának céljáról, akit ez nem érdekel ugorjon nyugodtan a harmadik perchez és vesse rögtön bele magát az akcióba.


A játék bejelentése utáni hónapokban a Blizzard egyébként reagált is ezekre a vádakra. Először Keith Lee nyilatkozott a témáról egy cikkben amiben kifejtette, hogy minden jó fantasy világnak megvannak a sötétebb és kevésbé sötét részei. A dark hangulatot inkább egy eszköznek véli, amivel élni is fognak amikor szükségesnek gondolják, de semmiképp sem szeretnék az egész játékot csak erre felhúzni. Egy későbbi interjúban Jay Wilson felhívta a figyelmet arra, hogy a photoshopban buherált képek nem érhetőek el technikailag olyan könnyen mint ahogy ez elsőre látszik, a szűrőkön kívül sok egyéb apró módosítás is van bennük, amiknek az implementálását még az izmosabb konfigok is megszenvednék.

Lezárásképpen Titeket szeretnélek megkérdezni: mit gondoltok, érdemes eldobni a sötétebb hangulatot, vagy hiányoljátok az előző Diablok vizuális megjelenítését a játékból? Vajon ez is a játékosbázis bővítéséért folytatott játszma része, vagy egyszerűen csak változatosabbá próbálják tenni Sanctuary világát? Kíváncsian várjuk a véleményeteket!

Forrás: