Kezdőlap Hírek Grab Bag #6

Grab Bag #6

23
0
MEGOSZTÁS

Brékó, brékó. Közkívánatra újra 9-kor jelentkezünk. A következő pár napban kicsit eltérünk az eddigi Grab Bag formátumtól és a játék kezelőfelületének, grafikájának fejlődését, jelenlegi állapotát próbálom bemutatni sok-sok képpel fűszerezve. Kezdjük akkor a körutazást az interface-szel.

  • Nézzük meg először az inventory fejlődését. Láthatjuk, a kezdetben teljesen WoW-os kezelőfelület (3d baba középen) szépen lassan változott meg, aprónként érte el a mostani, kiforrott, stílusos – szerintem kifejezetten Diablos – alakját. Az díszítések szereintem egyébként teli találatosak, én általában az  abszolut  funkcionalitásra törekszem, de ebben a helyzetben áldom a készítők esztétikai érzékét. Az, hogy egy concept artot használnak háttérként szintén teli találatos. Na, de ömlengést félretéve mi érdekességet látunk még a képen? Hát persze, az inventory tetris visszatért!
  • A következő fontos elem a skillek ablaka. Ez is elég sokat változott, így nézett ki 2008-ban, majd erre változtatták 2009-ben és végül a 2010-es blizzconon  ezt láthattuk (A végleges változat úgy néz ki ez lesz.). Ami itt érdekesség, hogy ha közelről nézzük a képeket, az első ábrán még csak néhány skillnél látunk helyet a rúnáknak, talán akkoriban úgy tervezték, hogy nem minden képesség lesz módosítható. 2009-ben úgy néz ki visszatértek a wowos standardhez, majd 2010-ben újra átalakítottak mindent. Ezek a képek a legjobb példák egyébként arra, hogy amikor Bashiok azt mondja hogy rengeteg iteráción mennek át, hogy véglegesítsenek egy funkciót, akkor igazat beszél. A legutolsó kép már letisztult, bár – fogadni mondjuk nem mernék rá – úgy gondolom, hogy ezen még lesznek változtatások, lévén nem nagyon illik össze az inventory art tervezésével.
  • A traitekről csak ez az egyetlen ninja képünk van.  Szép tooltip, artworkkel, ahogyan azt kell. Remélem a csillagokból később szimpla bogyók, vagy valami ötletesebb forma lesz, ezt leszámítva viszont tökéletes a listaszerű megközelítés.
  • Kevés kép van a statisztikáinkról. Annyira kevés, hogy igazából ezt az egyetlen egyet találtam.  Volt már egy korábbi Grab Bag, ahol megemlítettem, milyen szépen leegyszerűsítették a karakterisztikákat. Nnem kell (sok) táblázatot böngésznünk az értékek átváltásához, amennyire egy játékon belül lehet, annyira sallangmentes lesz a rendszer. Ez a közérthetőség lerí a képről is, ami bár eléggé elmosódott, azért még így is látszik, hogy  tételesen, csoportosítva mutatja az értékeinket.
  • Mai utolsó interface elem a skillbár, ami két éve így,   jelenlegi állapotában pedig eképpen mutat. A mai módosított Grab Bag leginkább arról szól, hogy vegyük észre az apró finomságokat a képeken, amiket első látásra nem realizáltunk. Itt például az egyes skillek alatt halványan, de megbújnak a hotkeyek is  amivel kezelni tudjuk őket. Mindez olyan szép kivitelezésben, hogy egyáltálán nem rontja le az összhatást. A 2010-es képen egyébként láthatjuk a buffok helyét is a képernyőn. Az egyetlen változtatás, ami nekem személy szerint nem tetszik, azok a kis, ovális menügombok, a régiek jobban mutattak.

(Elnézést mindenkitől a sok piros linkért, ismerem a mondást: “Hotlinking is bad, m’kay?”, csak hát probléma történt a képfeltöltéssel, úgyhogy egyelőre kénytelenek voltam ehhez a megoldáshoz folyamodni – na nem mintha a mi forgalmunk omlasztaná be a Dio3 wikit.)

Forrás: