Kezdőlap Fun A helyzet komoly, de nem reménytelen

A helyzet komoly, de nem reménytelen

34
0
MEGOSZTÁS

Engedjetek meg egy gyors disclaimert: A fenti hangzatos ám nem túlságosan témábavágó mondat úgy született, hogy a nagyok által jól ismert eljáráshoz folyamodtam, vagyis amint sejtésem lett arról, hogy miről fogok ma írni, ezt azonnal bele is diktáltam az IMDB gyorskeresőjébe és az első 5 ponton aluli filmet a tárgymezőbe illesztettem.

Egyébként a metódus működik, hiszen mint tudjuk: helyzet az van (hétfőn hírözön), ami elég komoly (mivel most még csak péntek van), de azért nem reménytelen. Vagy ha mégis, megpróbálom ezt pár aprósággal feloszlatni.

Az első fontos hír, hogy a napokban feltűnt, egy D3Anonymus nevű csóka a twitteren és mindenféle dolgokat hordott összea a Diablo 3-ról, presses embernek adva ki magát. Hát tegnap éjjel kiderült (bár mindenki az első pilllanattól sejtette), hogy fake volt a dolog, sőt úgy néz ki, hogy ez ugyanaz a srác, mint a Diablo3Here, azaz a mi misztikus blogosunk. Ennek megfelelően tehát nagyon valószínű, hogy mind a két forrás hamis, ne higyjetek nekik!

Másik fontos bejelentenivaló amiről beszélhetek úgy, hogy ne sértsek semmilyen (képzeletbeli) jogszabályt, hogy úgy tűnik sokkal nagyobb durranást várhatunk hétfőn mint elsőre reméltük.

Az NDA felemelésének időpontja egyébként Augusztus 1, (magyar idő szerint) reggel 9 óra. Én azt mondom, hogy dél körül a hírek nagyrészét már megtalálhatjátok magyarul a mi házunk táján is, de aki azonnal szeretne hallani mindenről, az Incgamers oldalán vagy a ForceStrategy videóblogján koptassa az F5-öt.

Mindenkinek további jó várakozást, megyek ráfrissítek a forrásokra. (A kommentekkel csak óvatosan.)