
Tegnap délután kicsit elhamarkodottan egy hozzászólásomban azt írtam, hogy legalább 30 részt meg fog élni a Grab Bag. A helyzet az, hogy egy kis utánajárás után rájöttem, hogy a Diablo 3 nagy részét kivégeztük, vérrel-verítékkel sem tudok összeszedni még 5 napnyi anyagot. Így stílusosan vasárnapra fog esni a befejező rész, hétfőn úgyis a nyakunkba ömlik a sok jóság.
Tehát, tudtátok, hogy…
- a játék első verziójában a barbár egy új karakter volt, majd 2009 környékén úgy döntöttek, hogy azonos lesz azzal a barbárral, ami a Diablo második végén lemészárolta Diablot és Baalt, gyakorlatilag kiemelve őt a többi kaszt közül (ezért idős, ősz a karakter). 2010-ben aztán ismét változtattak a sztorin: jelenleg megint nem ő az előző rész barbárja.
- Régebben úgy tervezték, a Monk majd nem használhat fegyvert, de ezt az ötletet inkább elvetették?
- Régebben a játékot kisablakos ingame jelenetekben mesélték a történetet, de azóta gyökeresen megváltoztatták a történetmesélés módját: a sztori minden elemét úgy próbálják elmondani, hogy minél kevesebbszer vegyék el a játékosoktól az irányítást.
- nem lesz olyan szörny a játékban, ami teljesen immúnis egy bizonyos sebzéstípusra? Lesznek nagyon nagy resistjü mobok, de ez a 100%-ot sosem érheti el.
- az összes eddig ismert quest leírása szerepel a wikin? Akit érdekel a történet és nem tartja spoilernek a mellékküldetések végigolvasását, itt nekigyürkőzhet.
Forrás:








Válasz | Idézet
Úgy néz ki Westy-nek elkopott-elveszett a kalapácsa a végére….
Válasz | Idézet
Az utolsó előtti mondat elég biztatónak hangzik
Előre féltem mikor jön a 2. részben egy olyan szörny, aminek Resist Cold, Lightning, Poison, Physical-ja volt.
Válasz | Idézet
@ (#2): Be lehetett volna tudni kis öregkori szenilitásnak, hogy teljesen elfelejtett harcolni. Idővel újragyúrta volna magát.
Válasz | Idézet
Nekem a barbárnál itt így csak egy dolog furcsa, ha már levertük Baalt és a többieket, akkor most hova tűntek a képességei és a felszerelése? Amnéziás lett tán?
Szóval ezért furcsa is lett volna ha így maradna a lore szála, de így hogy megint új a barbár nincs lore összeütközés.
Válasz | Idézet
Szép utolsó előtti rész, de szeretném sérelmezni, hogy a bevezetőben nem szögeztél le semmit. Csak a cikk végén jöttem rá, hogy miért akadt olvasás közben többszöri alkalommal is hiányérzetem