Kezdőlap Hírek Szerkesztő felvételt hirdetünk

Szerkesztő felvételt hirdetünk

19
0
MEGOSZTÁS

Közeleg a béta és sajnos több szerkesztőtől is el kellett búcsúznunk, név szerint Aleph-től és Westy-től. Köszönjük nekik az elmúlt hónapok fáradságos munkáját, reméljük látjuk még őket. Mint említettem a béta már a nyakunkon van és ahhoz, hogy egy több-ezres közösséget információkkal, hírekkel, videókkal és egyéb nyalánkságokkal lássunk el, bizony idő és elhivatottság kell. Az oldal a közeljövőben kisebb-nagyobb átalakuláson fog keresztül menni, amiből pár újdonságot talán már észleltetek is (ám ezekről bővebben majd egy másik hírben).

 

Első sorban szerkesztői posztokra keresünk lelkes jelentkezőket, hiszen a most bekövetkezett hirtelen vihar előtti csendet valami igazán nagy dolog fogja megtörni, amivel tartanunk kell majd az iramot (még az olvasóknak is nehéz lesz majd követni ;)).

Nagyon örülnénk, ha a magyar Diablo 3 Wiki is több figyelmet kapna, erre keresünk egy “Wiki projektvezetőt”, mediawiki tapasztalattal, mellékesen bárki, aki regisztrál, sima felhasználói jogokkal is hozzátehet a Wiki cikkeinkhez.

Ezeken felül várjuk programozási tudással rendelkező jelentkezőket is, legfőképp a PHP+mySQL ill. WordPress blogmotor tapasztalattal rendelkezőket.

 

Ha te is szerkesztő szeretnél lenni, akkor küldj egy e-mailt az info[kukac]diablo3[pont]hu -ra a következőkkel:

  • Név, életkor
  • MSN/skype elérhetőség
  • Nyelvtudás
  • Pár szó, hogy mi fűz a játékhoz és miért szeretnél szerkesztő lenni
  • Egyéb, publikálással kapcsolatos referenciák

És amit mi nyújtunk:

  • Baráti légkör
  • Elismerés
  • Személyre szóló @diablo3.hu e-mail cím
  • Betekintés a szerkesztők világába

 

A jelentkezés határideje 2011. szeptember 4., vasárnap 23:59. A jelentkezők számától függően egy-két nap alatt eldől, hogy kik kapnak próbaidőt, melynek részleteiről egy másik hírben még szó lesz.