Mike Morhaime nemrég kiadott egy üzenetet, amiben összegzi az elmúlt két hónap eseményeit, ami a Diablo 3 háza körül történt. Jó hosszú írást sikerült Mike Morhaime-nek közölnie, amit próbáltam a lehető legjobban lefordítani számotokra. A tovább után láthatjátok az eredeti angol írást is. Jó olvasást hozzá!
Először is köszönöm a rengeteg észrevételt, ami ezalatt a két hónap alatt született, hogy kijavíthassuk és fejleszthessük a játékot a játékosok észrevételei alapján.
A start több okból is emlékezetes volt, némely pozitív, némely nem annyira pozitív szempontból. A Diablo III volt az eddigi legnagyobb Pc játék start, meghaladva a Cataclysm összes eladását (az volt a korábbi csúcstartó) egy hét alatt.
Azonban, egy start mindig kihívásokat hordoz magában, amit nehéz előre megjósolni, mint például előrejelezni a játékosok számát. A World of Warcraft is egy ilyen kihívás volt, ami 2004-ben indult el Észak Amerikában, majd később terjeszkedve más régiókba, ahol az első év alatt közel 5 millió játékoshoz ért el a játék. Sosem gondoltuk, hogy a kezdést követő néhány napban a 0-ról közel 6 millió játékosra duzzad a létszám egy teljesen új játéknál. A Diablo III esetében, a kezdés előtt is már néztük az előjegyzett eladások számát és próbáltuk felbecsülni régebbi adatok alapján. Növeltük a szerver kapacitást és úgy gondoltuk elegendő lesz, de tévedtünk és keményen dolgozunk, hogy a későbbi kiadásokban ez ne fordulhasson elő.
A válaszunk a felmerülő kapacitás problémákra, a csapat folyamatosan kemény munkája volt, hogy növelhessük az összes régió kapacitását az adatközpontjaink növelésével, a hardverek fejlesztésével és a felmerülő hibák javításával. Ezeket a dolgokat többnyire, néhány hetente összesítve javítottuk, nem külön-külön javítva őket. Habár lehet, hogy úgy tűnt, hogy nem foglalkozunk egy-egy felmerülő kérdéssel (például a latencia gondok), mert nem adtunk rá választ, de a fejlesztő csapat, minden problémával foglalkozott és foglalkozik a jövőben is. Reméljük, hogy a múltbeli tetteink biztosítják, hogy elkötelezettek vagyunk a játékosok felé és mindent megteszünk, hogy továbbra is fantasztikus játékélményt biztosítsunk. Hiszünk benne, hogy hamarosan sikerül a felmerülő kérdéseket mihamarabb tisztázni.
De nem vagyunk elégedettek megtört játékokkal kapcsolatban. Azt szeretnénk, hogy az emberek sokáig élvezettel játszanak a Blizzard játékokkal. A Diablo III csapata alkotott egy epikus, lenyűgöző és gyönyörű játékélményt. Ennek ellenére tudjuk, hogy ez nem tökéletes. A csapat keményen dolgozik a játék kiegyensúlyozásán, a felépítésén és a felmerülő visszajelzések kezelésén, hogy a lehető legjobb játék legyen a Diablo III.
Ennek a munkának egy részét láthattad az 1.0.3-as patchben és látni fogod az 1.0.4-es patchben. A fő cél a játék kiegyensúlyozása lesz a patchben, hogy előremozdíthassuk a játék sokszínűségét, az eddig elhanyagolt, vagy gyenge skillek használatát. A másik fő pont a legendary és set tárgyak gyengesége. Egyetértünk abban, hogy jobb és különbözőbb legendary és set tárgyakra van szükség és az 1.0.4 tartalmazni is fogja ezeket amik majd még érdekesebbé és egyedibbé teszik majd tárgyakat, valószínűleg úgy, hogy nem is gondoltok rá.
Ezen felül dolgozunk egy jobb interface felületen, hogy a játékosok könyebben kiigazodjanak rajta, láthassák a barátaik eredményeit, gyorsabban csatlakozhassanak hozzájuk és könnyebben lehessen kommunikálni velük. Ezen kívül leszegy Aukciós ház fejlesztés is a jövőben, hogy a játékosok könnyebben, és jobban kereshessenek megfelelő tárgyakat többek között.
A valódi pénzes tranzakció fő célja az volt, hogy a játékosok kényelmesen, rugalmasan és biztonságosan használhassák, az eddigi harmadik fél szolgáltatásait. A fekete piacok nem képesek garanciát, biztonságos vásárlást és supportot nyújtani. Úgy éreztük, hogy a játékosoknak joga van részesülni a megszerzett extra zsákmányból, szemben az eddigi feketepiaci tranzakciókkal szemben. Tudjuk, hogy az aukciós ház nem tökéletes, de a viszajelzések alapján reméljük, hogy képesek vagyunk a jó irányba fejleszteni. Sosem volt célunk, hogy az aukciós házat kötelező jellegűvé tegyük, ezért elkötelezettek vagyunk amellett is, hogy a Diablo III játékélménye az aukciós ház nélkül is remek legyen. Köszönjük a visszajelzéseiteket e témában is.
A másik, amit a fórumokon állandóan látunk az az állandó online játék probléma, hogy az online játék nem lehet követelmény és nem is nyújt elegendő védelmet a másolásvédelem ellen, hamár úgyis sikerült feltörni a játékot. Habár sosem mondtuk, hogy az állandó online játék teljes biztonságot nyújt a másolásvédelem ellen, még nem sikerült találnunk olyan törést sem, ami teljesen működőképes lett volna.
Ennél is fontosabb számunkra az online játékélmény végleges és hosszútávú integrálása. Megértjük azokat is akik a Diablo III-at offline módban akarják játszani, de a játék célkitűzése, egy online játék készítése volt, ahol könnyen és gyorsan tudunk játszani a barátainkkal, ennek a támogatására a végig online játék a legjárhatóbb út. Az online elemek hatékonysága többek között a barátlista a cross-game kommunikáció, a Coop párosító rendszer, a tartós karakterek, amikkel egyedül, vagy másokkal is tudsz játszani, a PvP, a support egy részében és a biztonsági komponensekben merül ki. Ezek és más állandó online engedélyezések elengedhetetlen részét képezik a Diablo III-nak. Ezeken kívül még van irány amerre lehetne folytatni ennek az útnak a fejlesztését és hisszük, hogy van még olyan coop lehetőség, amivel bővíthetjük a játék élményt, ezt tartjuk a fejelsztési út egyik prioritásának. Összességében, vannak árnyoldalai is az állandó online játéknak, de hiszem, hogy ez a legjobb út hosszútávon.
Tudom, hogy sokan várják az 1.1-es patcht benne a PvP lehetőséggel, hogy kipróbálhassák a képességeiket a démonok irtásán kívül is. Ez a javítás is érinteni fogja a szociális és aukciós ház változásokat. A csapat továbbra is foglalkozik a hibajavításokkal, és a felmerülő balanszolási kérdésekkel.
Ezen kívül, dolgozunk azon, hogy a maximális szintű játékosok az item farmon kívül, más alternitivákat is választhassanak. Még nem vagyunk készen, hogy közöljünk ezzel kapcsolatos részleteket, de annyit elmondhatok, hogy aktívan dolgozunk ezen a problémán.
Mint mindig, most is nagyra értékeljük az őszinteséget és szenvedélyt. A építőjellegű visszajelzéseitek és ötleteiteket továbbra is hasznosnak találjuk és segít, egy jobb játék kialakításában.
Még csak azt szeretném elmondani, hogy sosem álíltottuk, hogy képesek vagyunk a tökéletes játék elkészítésére, de hajthatatlanok vagyunk abból a szempontból, hogy javítjuk és támogatjuk a játékot ott ahol tudjuk. Köszönjük a támogatásotokat.
Üdvözlettel,
Mike Morhaime
Dear Diablo Players,
Now that Diablo III has been out for two months, I would like to take a step back and discuss the launch, the feedback from the community, and talk about what the future holds for the game.
We’ve had an enormous amount of feedback since the launch. I speak for everyone at Blizzard when I say that we appreciate the passion and affection many of you have for the Diablo series. We truly believe “Every Voice Matters,” so I want to thank you for sharing your experiences in an effort to help us improve the game. Your support makes it possible for us to continue doing what we do, and we never take that for granted.
The launch week of Diablo III was memorable for many reasons — some positive, and some not so positive. We were thrilled that Diablo III had the biggest PC-game launch ever, surpassing the lifetime sales of Cataclysm (the previous record holder for biggest PC-game launch) in a matter of weeks. We’ve been floored by the response.
However, the launch had many challenges as well. It has always been difficult to forecast how many players we will have. With World of Warcraft, it was a challenge to handle the immediate demand when we launched back in 2004, and that was just in North America. We eventually expanded to other regions and reached nearly 5 million players by the end of the first year, and there were a lot of growing pains with that. However, we’ve never gone from 0 to more than 6 million players across multiple continents within a few days with a brand-new game. For Diablo III, we looked at historical sales for Blizzard games and other top-selling PC games and watched preorder numbers. We even upped our estimates to ensure we had additional capacity, or so we thought. In the end, it just wasn’t enough, and that is something we will work hard to conquer for future releases.
In response to the immediate and overwhelming demand for the game, the team worked around the clock to support all regions, increase capacity, ship additional hardware to our datacenters, and troubleshoot and fix bugs as they sprang up. While things have by and large been running smoothly for several weeks now, various game-related issues have come up that we have either already responded to or are continuing to investigate (such as the latency issue some of you are experiencing) and make adjustments for. Rather than address every subject individually, I’ll just say that even as we work to address or resolve current issues, it’s always possible that further issues will crop up. We hope that our actions in the past have demonstrated that above all else, we’re committed to delivering an awesome game experience, and we hope you’ll have faith that we will continue to keep that commitment and respond to any new or outstanding issues quickly.
We are not satisfied with breaking launch records; we want people to continue playing and enjoying Blizzard games for a very long time. The Diablo III team has made an epic, entertaining, and beautiful gaming experience. That being said, we know that it isn’t perfect. Our teams are working hard to improve the game balance, build on our design, and listen to what players are saying to make it the best game it can be.
You’ve seen some of that work already in patch 1.0.3, and you’ll see additional improvements with patch 1.0.4. On the game balance front, this update will contain changes designed to further deliver on the team’s goal of promoting “build diversity,” with buffs to many rarely used, underpowered class abilities. Another topic we’ve seen actively discussed is the fact that better, more distinct Legendary items are needed. We agree. Patch 1.0.4 will also include new and improved Legendary items that are more interesting, more powerful, and more epic in ways you probably won’t be expecting.
We’re also working on a number of interface updates, including social improvements that will allow players to more easily view their friends’ achievements, more quickly join games, and more efficiently communicate with each other. In addition, we’ll be making updates to the auction house in the future to provide players with better information through tooltips and notices, offer improved search functionality, and more.
Regarding the real-money auction house, our primary goal for including this in the game was to provide convenience and peace of mind for those players who might otherwise turn to third-party services to buy items. Black market trading sites can put accounts at risk and create many customer service challenges. We felt that the players themselves also deserved the opportunity to benefit from the extra loot they found, as opposed to having all of the benefit go to the black market/illegal trading organizations. We know the auction house isn’t perfect, but with your help and feedback, we’ll be able to continue making it a better experience for those who choose to use it. On the flipside, we are also committed to ensuring you have a great experience with Diablo III without feeling like the auction house is mandatory, which was never our intention. Thank you for all the feedback about that.
One other common topic we’ve seen in the forums is the always-connected experience, and the perception that the online requirement is nothing but an ineffective form of copy protection that has already been cracked. While we’ve never said that this requirement guarantees that there will be no cheating or game cracks, it does help us battle those problems (we have not found any fully functional cracks). More important to us is that the online requirement is critical for the long-term integrity of the game experience. I fully understand the desire to play Diablo III offline; however, Diablo III was designed from the beginning to be an online game that can be enjoyed with friends, and the always-online requirement is the best way for us to support that design. The effectiveness of the online elements — including the friends list and cross-game communication; co-op matchmaking; persistent characters that you can use by yourself, with others, and in PvP; and some of our customer support, service, and security components — is tied directly to the online nature of the game. These and other online-enabled features are essential to our design for Diablo III. That said, there are still improvements we believe we can make to expand the online experience and make co-op play even more rewarding, and this will remain one of our priorities moving forward. Overall, while there are some downsides to the online-only approach, I still believe this was the best long-term decision for the game.
I know many of you are also looking forward to patch 1.1, our PvP update, which will provide new experiences and give you a whole new way to apply the skills you’ve picked up while battling demons. This patch will also build on the social and auction house changes I mentioned above, and the team will continue to fix bugs and further tune game balance as well.
We’re also working on a gameplay system that will provide players who have max-level, high-powered characters new goals to strive for as an alternative to the “item hunt.” We’re not ready to get into specifics just yet, but I can say that we’re actively taking your feedback into account as we plan out the future of the game.
As always, we appreciate your candor and passion. Your constructive feedback and thoughts are valuable — they will continue to help us be a better company. I just want to reiterate that while we can’t claim to have ever shipped a perfect game, we are committed to supporting our games relentlessly and making improvements where we can. Thank you for your support.
Sincerely,
Mike Morhaime
forrás: battle.net









Válasz | Idézet
@yesname (#144): http://youtube.com/watch?v=GtAreSOCyDw
Srac elmondja mi a gond a loot rendszerrel..
Az hogy egy Bis-t kifogj.. Nagyon keves eselyed van. ( meg ha minden mob infernoba i63as targyat dobnanak csak )
Válasz | Idézet
Egyébként mikor jön az 1.0.4 ?
Mondtak már róla valami homályosat, vagy csak “majd” ?
Válasz | Idézet
Én is szerettem a Baldurs Gate-t ,de ha már ránc felvarrás akkor inkább a FF7-et játszanám szívesen újra mai grafikával
Válasz | Idézet
@yesname (#144): +1 yesname-nek.Valóban ez a része az a játéknak,amit legelpacsáltabbnak érzek magam is.Egyrészt a legendary itemek gyengesége(ezen már dolgoznak,tudom,de lesz az itemek erősítése után is sírás-rívás,már látom előre,h visszamenőleg mé’ nem kraftolnak rajtuk,ha meg a régi itemek is megkapják ugyan azokat a statokat,akkor az lenne a bajuk,h de bizony ők szétkapták,eladták,stb,mert akkor még nem volt az igazi,kérik vissza demá’azonnal),másrészt az rng-n belül is meg lehetne szabni egy ésszerű határt a rare itemekre vonatkozóan,mert a strenghtes wd fejes,és az intellectes mighty belt nagyon kívül azon a kategórián,ami még “belefér a szórásba”.Ami nagyon zavar,h az itemizáció tényleges átalakításáról nem igazán hallottam nyilatkozni blizzt,de lehet csak én siklottam el vmi felett.
Válasz | Idézet
Hehe örülök, hogy ennyien szeretik a jó öreg BG-t
Válasz | Idézet
Néhányan nem értik mi a baja millióknak (!) a droppal. Ez azért van, mert nem a droppal, a drop rate-tel van baj szószerint, hanem az itemizcióval. A hack and slashek alapját és lényegét adó rendszerrel. Ezt sajnos nem nagyon lehet kijavítani. (A már meglévő AH stb. miatt, kéne egy DB wipe utána szerintem. No meg a botok miatt is kéne és drasztikusan kellene fellépni a botok ellen.)
) A tartományok a tárgy szintjével változnának (ez meg van most is) és bevenném azt is, hogy a szinttől függjön a tulajdonságok egymáshoz képesti lehetséges értéke is. Pl. sárga tárgyat vizsgálva level 60-nál az alaptulajdonsoknál csak az egyik lehetne a 125-200-as tartomány felső részében (200-250), többi csak az alsóban, 61-esnél már kettő stb.
A drop rate még vissza is kéne venni elég rendesen, ha az itemizáció jó lenne és nem egy full RNG-n alapuló lazy design.
Néhányan azzal jönnek, hogy AH-ból meg lehet oldani.
Én, sok millió játékossal együtt nem akarom AH-ból megoldani. Az esik jól, hogy a játék jutalmaz az erőfeszítseimért és nem az AH.
Itemizáció akkor lenne jó, ha a tárgyak ritkasága arányban állna azok erősségével és egyediségével (common->magic->rare->legendary->set).
Pl. kék tulajdonság tartománya lenne 75-150, akkor a sárgáé 125-200, legendary 175-250 stb. Bizonyos tulajdonságok ne kerüljenek bizonyos tárgyakra (ugye ismerős pl. az íjon wizzard bónusz?
Itt ebből semmi sincs. (Egy sokat emlegetett példa az egy darab socketet tartalmazó gyűrű, ami lehet level 10-es és iLevel 63-as is.)
Akik Blizzard fórumokat folyamatosan olvassák, tudják hogy a játék abbahagyásának legfőbb okaként és hibájaként az itemizációt nevezik meg. Sajnos ez a helyzet.
Elnézést, csak szerettem volna ezt leírni, semmiképpen sem akarok flameáradatot (újra)indítani.
Szerkesztve: Kicsit magyarabbá tettem és kiegészítettem.
Válasz | Idézet
@fekete123 (#142): Ha jól olvastam, akkor annyit tesznek vele, hogy elfusson az újabb gépeken, kicsit megnövelik a felbontást, 1-2 trükkel javítanak a grafikán, és néhány új küldit raknak bele, de semmi olyan változás nem lesz ami a játékot érintené.
Válasz | Idézet
@Lord Azmodan (#135): Örök klasszikus! Csak el ne szúrják. Emlékszem amikor esténként ültem szótárral a kezemben és kb minden 2. szót onnan kellett kinéznem, de nem érdekelt
Válasz | Idézet
@Lord Azmodan (#139): nah igen
de más stílus és én ilyet nem is vártam a diablótól
Válasz | Idézet
@Lord Azmodan (#139): Ahh trükkös harcok…. teljesen elnosztalgiázok
Emlékszem az első részben, még Drizt-tel is összefutottam valahol a Kardpartok környékén (azt hiszem)
Imoennek a halál előtti szövege még mindig bennem van “I feel so cold.”
Válasz | Idézet
@Negritis (#138): Kicsit eloffosodunk, de szinte az egész topik off már ígyis -úgyis szóval belefér
Igen a történet vezetés nagyszerű minden cselekedetünknek súlya van a csapat kordában tartása, valaki megsértődik kilép a csapatból. Gonoszabb beállítású karakterek szembetűzésbe kerülnek a jó csapattagokkal, szerelmek alakulnak ki…na igen ott minden részletre figyelve van. Az lehet , hogy nem kell annyit kaszabolni, de vannak trükkös harcok ami nem csak dirr-durr-ol szól ugye
Válasz | Idézet
@Lord Azmodan (#137): kaszabolni?
egész game alatt nem ölsz meg annyi ellenfelet mint itt egy quest alatt 
és ott vannak DÖNTÉSEID!! pl nekem ezért a kedvencem Dragon Age még mindig
Válasz | Idézet
@Hamu (#136): Ne keverem csak gondoltam beajánlom, mert azért ott is kell kaszabolni
csak persze sokkal inteligensebb módon azért véleményem szerint, ha valaki szereti a diablo világát akkor az is bejön neki.
Válasz | Idézet
@Lord Azmodan (#135): A Diablo sorozat még labdába sem rúghat mellette az rpg részt tekintve, de azért ne keverjünk egy Hack&Slash játékot össze egy ízig vérig D&D-s szerepjátékkal!
Ne csigázz, mert nagyon várom én is azt a játékot.
Válasz | Idézet
Baldurs Gate 1-2 újra kiadás következik nem sokára frissítve új küldetéseket belecsempészve aki még soha nem játszott vele próbálja ki mindenképp az egész Diablo sorozatot veri igaz kicsit más dolog , sokkal komolyabb játék és nehezebb is főleg kezdőknek.
Válasz | Idézet
@fekete123 (#133): még csak nem is a HnS hanem a teljes RPG megváltását remélik tőle ami marhaság elvégre az mmorpg-kkel van tele a piac, viszont a ‘dobozos’ rpg-kből egyre kevesebb van, főleg ha minőségre is vágysz
pl dragon age 2 is baromi nagy csalódás volt sőt az még nagyobb mint ez, mert ez tökéletesen játszható és ami elvárható egy ilyen játéktól annak 99%át hozza
a gond h 140%ot vár a ‘nép’
Válasz | Idézet
@ChrissDR (#129): Igazából ez nem arról szól, hogy megérte e vagy nem az árát, mert persze hogy megérte ha órára lebontod. Hanem arról, hogy a nagy fanok ettől várták a megváltást, és mondjuk egy tucat FPS-nél ha a nagy kedvenc bukik az nem gáz annyira, mert holnap kijön egy másik de ez a stílus mára ritka mint a fehér holló. Szóval ha ezt a részt nem pofozzák ki annyira hogy mindenkinek megfeleljen akkor az elégedetlenkedők mennyit várjanek egy ennél mérföldekkel jobbra? 20 évet?
Válasz | Idézet
@Negritis (#131): Jaja Act I megy.
A legangyobb baj, hogy a wowhoz hasonlítjanmindenki. Pedig NEM az.
Válasz | Idézet
@ChrissDR (#129): ha inferno act2 akkor farmold az 1et ha azt bírod
én is ezt csinálom jelenleg
és igen tény hogy rengeteg a ‘jó játék’ mostanában, sőt még az ingyenesekből is rengeteg van de minőségi HnS amiért fizetsz és tartós az már kevés
nyílván sokan a Diablo/Blizzard hype miatt kezdték el tolni és pont ezért csalódtak benne, és pont ezért van a nagy hisztifeszt mer amit változtat a blizz az nekik nem tetszik
Válasz | Idézet
Amúgy meg a levél korrekt. Nem MMO, ergo RMAH a bevételi forrásuk hosszútávon csak, de át akarják alakítani a végjátékot.
Helyesírásért bocs, iPaden kapkodok.
Válasz | Idézet
@Negritis (#127): Kimaoltam mindhárom részt. Nemtom mennyim volt benne, mert nem volt rá időm rendesen. De “rpg”-hez képest rövid. Ettől függetlenül király.:)
Kb. 60 órám van a játékban (ebből 40 kb 3 nap alatt jött össze), Act II-ben haldoklom egy DH-val. Ha holnaptól nem játszanék akkor is megérte volna a 15000 ft ezért a 60 óráért.
Válasz | Idézet
@methanol (#125): Nekem baldachinos kell. Tudod?
Válasz | Idézet
@ChrissDR (#123): azért minden féle kritika nélkül de a mass effect minden része ad simán 60óra+ játékidőt talán a 2. rövidebb
amúgy adom amit írtál
Válasz | Idézet
@ChrissDR (#123): Ezt adom! Én pl még infernon nem is voltam xD hellen Ac1-n van egy Dh-m és egy barb meg egy monk nightmare act2-3….. távol álljon tőlem, hogy bárki felett ítélkezzek közöm sincs hozzá…. de spec sztem az én korosztályomnak a 24-25 éveseknek van más egyéb dolguk…. meló…. bnő….haverok.. buli….és úgy mellesleg van mellette életünk azért meg hogy 14-15 évesen nyári szünetben valaki 0-24ben nyomja és nem elég neki a 400 óra hát baszki…..próbálják ki úgy hogy 2-3 naponta fél órát ülnek le elé vagy annyit se xD nah mind1 ez csak egy gyors eszmefuttatás volt
nem akartam leszólni senkit
Válasz | Idézet
Idézet: @ChrissDR (#123):
Megvannak a hibák D3. De ha valakinek 400 órs után unalmas az szerintem nem baj már. Kedves moderátorok rakjátok már vissza a hisztigépeket a babaágyba.
+1
kezdve veled:)
Válasz | Idézet
@ChrissDR (#123): Pontosan..azok sírnak a legjobban akik a játékért kiadott pénzt sajnálják…mert ezt nem lehet letölteni innen-onnan.
Szerintem ha le lehetne tölteni és úgy játszani vele akkor fele ennyi siránkozó ember nem lenne.
Válasz | Idézet
Tudjátok mikor enragelek? Mikor valami marha leírja, hogy 15.000 ftért csk 3-400 óra játékot kapott…. Mennyit akarsz te szerencsés???? Skyrim? 130 óra? Mass effect 1-2-3 kb 40 óra összesen. Fallout? 100 óra. A többi játék meg 10-12 óra. Vagy az a baj, hogy ezt nem lehet warezolni és pénzt kellett érte adni????
Megvannak a hibák D3. De ha valakinek 400 órs után unalmas az szerintem nem baj már. Kedves moderátorok rakjátok már vissza a hisztigépeket a babaágyba.
Válasz | Idézet
Idézet: @Lethaly (#118):
Tulajdonképpen ha ez működne lenne miért játszanom így nem érzek késztetést hogy toljam nap mint nap! Tudom rare-t is lehet farmolni, de nekem ez volt a hajtó erő dio2-ben is! remélem ez megváltozik!
0
Nem érzel késztetést, hogy toljad nap mint nap? hát aki tolt 400 órát!!! ami napi 7-8 óra minden egyes nap az már játék függő kb. nem hiszem, hogy csak úgy abba hagyod egyik napról a másikra
aki ennyit bírt játszani 2 hónap alatt OMG.
Válasz | Idézet
@chasy (#120): tudom ezért nem is a hisztizők táborát erősítem
messze nem tökéletes a game, de a kibányászott gyémánt se az, viszont a csiszolás jól halad
Válasz | Idézet
@Negritis (#119): Ez valóban probléma,de a következő patchben az igéretek szerint a legendary/set itemek erősítése is napirenden van.Szóval aki most akar setet vagy legendaryt bevásárolni,inkább várjon.
Válasz | Idézet
@Lethaly (#118): igen, én is ebben érzem az egyetlen igazán komoly gondot, hogy a legend-set itemek(főleg fegyók) nem lettek méltók a ‘nevük’höz
Válasz | Idézet
Mostanában én is kevesebbet játszom a játékkal de sztem nagyon jó lett, 400 órát toltam wizardal, a legnagyobb problémám nekem a legandary és set itemek…sajnos nem tudok örülni ha látom hogy ott a narancssárga,zöld cucc a földön, hiszem egy forintot nem ér…nem akarom összehasonlitani semmivel de dio2ben azonnal tudtam örülni, tudtam hogy jó cucc lesz, személy szerint nekem ez a legnagyobb bajom, nem a drop rate mert esett már jó pár set, meg legendás is, csak éppenségel egy kék jobb nála, nekem ez volt ano a hajtó erő, ez hiányzik, mindenféleképpen egy legendary über cucc legyen a set itemek meg adjonak már jó bonusokat hogy érdemes legyen nem csak kifarmolni de felvenn iis őket!
Tulajdonképpen ha ez működne lenne miért játszanom így nem érzek késztetést hogy toljam nap mint nap! Tudom rare-t is lehet farmolni, de nekem ez volt a hajtó erő dio2-ben is! remélem ez megváltozik!
Válasz | Idézet
Akkora okosságokat tudnak itt írni sokan, hogy hihetetlen, az a baj hogy képtelen a legtöbb ember globálisan gondolkodni. Valaki itt egy előző kommentben a matekkal hozakodott elő, hogy sokaknak nem megy meg stb. stb. hát akkor egy kis matek: tegyük fel, hogy annak, hogy mondjuk a Butcher kidobjon egy Tal Rasha armort van 0,01% esélye (valószínűleg ennél sokkal-sokkal kisebb de a példa kedvéért elég) ez azt jelenti, hogy 1 embernek 10.000 alkalommal kell leölnie, hogy nagy valószínűséggel legyen egy ilyen armorja, ami borzalmasan sok játékot igényel, de a Blizz nem is erre lövi be az esélyeket, hanem hogy 100.000 ember öli meg mondjuk óránként a Butchert EU-n, ez azt jelenti, hogy óránként esik 10 db Tal Rasha, ez napi szinten 240 armor, tehát lesz belőle bőven AHban és ami nem kapja meg a megfelelő tulajdonságokat az szart se fog érni még akkor sem, ha csak ez parányi 0,01% esélye van. De még így is kicsi az esélye hogy abban a 10 db-ban óránként benne van az itt kommentelő emberekből akárki is, vagy hogy az eddigi párszáz Butcher killből amit az ezt olvasok eddig fejenként elkövettek, van akárkinek is itt az oldalon Tal Rasha armorja (biztosan van persze, de a példa miatt hoztam ezt, de mondhattam volna 1200-as sebzésű fegyvert is amire szerintem még sokkal elenyészőbb az esély). Mi egy nagyon kis szelete vagyunk a globális játékostömegnek ebben kellene mindenkinek gondolkodnia mielőtt a dropról bármit is ír. De ez a példa bármilyen itemre vagy akár goldra is levezethető. Az persze megoldás lenne, hogy a karaktergenerálásnál választhatnánk, hogy nekünk márpedig nem kell AH és akkor más esélyekkel indulunk, de ilyen nem lesz ezt nyugodtan mindenki elfelejtheti, mert a játékosok mondjuk 80%ának nagyon is megfelel hogy van AH és mindig a többség igénye számít. Meg ez alapján el lehet gondolkodni azon, hogy a Blizz mit tesz be AHba meg mit nem, volt itt olyan komment is, hogy de az első héten meg a második nap már volt ez meg az AHban, valószínűleg azért mert 2 millió emberből azért már jó eséllyel esik szinte minden, napi szinten is.
Más: A Diablo 3 NEM MMO játék, hanem HnS bármilyen más játékkal összehasonlítani, mondjuk a Diablo előző részein vagy a Torchlighton vagy más HnS játékon kívül faszság, egy ilyen játékban az end game content az ennyi és nem több, mint farmolni farmolni farmolni, nem lesznek sem 10+ fős raidek meg hasonlók 60. lvl után hanem ez lesz és nagyon remélem hogy ezen nem is fognak változtatni, mert akkor már nem egy HnS játékról beszélnénk, aki GW2-t várja az biztosan nem fogja megtalálni itt a számítását, az játszon addig valami ingyenes MMO-val (Aion, DC Online, vagy hasonlók) kár itt olyan dolgokra panaszkodni, amiket ez a játék soha nem ígért (a PvP meg hasonló tartalmakon kár sírni, lehetett a megjelenés előtt egy hónappal legalább már tudni hogy nem lesz még jó darabig) és soha nem is fog beváltani, mivel más a stílus, ahogy egy előttem szóló is mondta irreális elvárásoknak semmilyen játék nem fog tudni megfelelni. Ami meg a Diablo 2-t istenítőknek még hozzátennék, hogy kíváncsi vagyok hogy hány olyan ember van itt, akit ha most leültetnék, hogy csinálj meg 100 db 1 perces Pindleskin runt, aztán levezetésnek 30db 5-10 perces Baal runt, és mondjuk a legjobb item ami esik az egy IK maul lenne (mert sokkal jobbra kicsi a sansz), miközben 10 másodpercenként belép egy spam bot és telefossa a képernyőt, az fülig érő mosollyal az arcán fog felkelni a gép elől 3-4 óra játék után és azt mondja, hogy nekem igenis erre van szükségem ezt akarom még csinálni 10 évig lehet hogy szép emlék az a játék nekem is az, de attól még elvárható lenne, hogy próbáljunk reálisan emlékezni rá.
Válasz | Idézet
Csak nálam szokott eltünnia Technical support forum a diablo3.com oldalán? Amikor nézném, nekem sokszor eltűnik és nincs ilyen rész.
Válasz | Idézet
http://www.youtube.com/watch?v=xVDoluZfKT8 Azért ez se semmi!
Válasz | Idézet
a 10millás jó cuccokhoz pedig annyit h max 2-3 ért is meg lehet kapni a jókat (nyílván nem a legjobbakat) de vadászni kell hozzá ez tény, sőt ha ügyes vagy olcsóbban is
Válasz | Idézet
@MummyGuy (#108): nah kis válasz (nem lesz konszenzus az tuti
)
szerintem foglalkoznak a játékosokkal nem is kicsit
nehézséggel mi a baj? enyhén irreális de pont ettől kihívás és reagoltak a játékosok kérésére enyhe inferno balance al
a dropot is folyamatosan finomhangolják szóval itt is foglalkoznak a playerekkel
az AHról pedig kijelentették hogy tudják a hibáit és dolgoznak egy megoldáson szóval szintén öngól!
aki szerint pedig maga az AH ténye a gond, az szépen tolja AH nélkül és meg vannak oldva a gondok, azért szerintem jóval humánusabb megoldás egy előre adott AH mintha chaten/fórumon vadásznál játékosokra
szóval újabb sablon QQ ami ráadásul meg se állja a helyét
Válasz | Idézet
Látom ingame a general szépen kihalt,hogy beindult a GW2 BWE3.
DD Szarrá van mindig spamelve meg a trade, most meg alig látok valami írást, mintha offline módban tolnám.
Válasz | Idézet
Tényleg nem értem, hogy miért kell a D3-at a GW2-höz hasonlítani ilyen sok embernek. A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Kb. mintha elmennél kenyeret venni a boltba és visszajönnél kenyér heylett egy vasalóval. Mindkettő tök hasznos dolog, csak épp nem egymás alternatívái.
Aki a GW-re vár miért nem MMO-kkal játszik? Irreális elvárásokat nemcsak a D3, hanem semmilyen játék sem tud teljesíteni.
Válasz | Idézet
Tény, hogy vannak gondok a játékkal…., de én spec egyre jobban úgy vagyok vele, ha már a D2 a viszonyítási alap…., hogy az is megjelent ugye 2000-ben… és valljuk be az alap D2 hát kb ezt a monotonitást nyújtatta…. most a droptól eltekintve, bár nekem eddig szépen ad cuccokat csak kb sajnos sokra nem jók…, nah mind1 szóval 2001-ben jött a LOD…. 1 plus Act és 2 kaszt… noh meg jó pár újítás mint tudjuk…. ezek után jött jó sok patch, én 1.11-ig követtem vagyis addig gameltem vele, de ha jól tudom 1.13-14 is volt már…. multi közelébe nem mentem soha és mégis lekötött, a lényeg, hogy a D2 sem megjelenés után 2 hónappal lett azzá ami…. kellett hozzá egy kieg és jó sok apró újítás…. szóval türelem emberek én bízom a blizzben
, már csak azért is mert tudomásom szerint kb az egyetlen játék fejlesztő cég aki 3 névből tartja fent magát már vagy 20 éve lassan….. és nem évente adnak ki valamit a népnek, csak azért, hogy befogják a szájukat, mert végre megkapták pl a cod117-t….-.-’…. legyen csak ilyen a D3 és szépen lassan forrja ki magát mintsem, hogy teli pakolják mindenféle hirtelen jött….jónak hitt újítással….
Válasz | Idézet
@ED (#98): Minden mondat vegere felkialtojel Pipa
Ahol nem sikerul felkialtojelet tenni oda 3 pont. Pipa
Kommersz bullshit, arrol , hogy mas jatek rossz, es lehetetlen talalni jobb jatekot. Pipa
100 ora elvezetes jatek: 30-40 h alatt fel lehet huzni karaktert inferno act1 re, szerintem addig elvezetes a jatek, utana mar inkabb kihivas , de kevesbe elvezetes
Meselj Ed, mi a baj velunk? Mondd meg nekunk az igazat, hisz te mar 2 hete (esetleg 3) jatszol a jatekkal, szoval meselj azoknak akik megjelenes napjatol jatszanak vele, miert unjuk a jatekot? Lehet bennunk van a hiba.
Tudod Ed en csak ismeroseimbol, es magambol tudok kiindulni, de elso nehany hetet mi is elveztuk, de aztan az egesz kezdet megkopni, majd kezdtek az emberek eltunni, es mostanra mar tobb aktivitast latok google + on mint a friendlistemen .
Válasz | Idézet
Sziasztok!
Körülbelül 100 órát játszottam eddig ezzel a játékkal. Egy lvl. 60-as Wizard-ig jutottam, és jelenleg Inferno Act III végénél tartok, de elég lehangoló játékélmény szempontjából ez a termék. Reméltem, hogy legalább Guild Wars 2-ig le tud kötni, de már most is unalomba fulladt folyamatosan végigvinni ugyanazokat a map-eket, ugyanazokkal a szörnyekkel és ugyanazokkal a képességekkel. Mostanra elvesztette értelmét számomra a játék, pedig jól indult – még annak ellenére is, hogy az első napokon egyáltalán nem lehetett vele játszani. Számomra az a legszembetűnőbb ballépése a Blizzard-nak, hogy a fejlesztők egyáltalán nem hallgatják meg a játékosok panaszait. Sokan panaszkodnak a dropra, a nehézségre, az AH-ra stb., de semmit sem hajlandóak tenni ez ügyben. Ennek a játéknak hosszútávon így nem lesz jövője. Körülbelül két hónap telt a játék indulása óta, de a kezdeti lelkesedés hihetetlenül alábbhagyott, ráadásul átcsapott letargiába. Kezdetben a barátlistámon szinte folyamatosan fent volt 20-30 játékos, akik közül mostanság már csak 1-2 lép fel néhanapján. Három ismerősöm már több, mint 30 napja nem jelentkezett be (2 hónapja jött ki a játék!!!), és elmondásuk alapján ők is a botok miatt hagyták abba, amik teljesen ellehetetlenítették az AH-t, mert olyan mértékű inflációt okoznak, amikkel az átlagos játékosok bot és bármi külső program nélkül tisztességes játékkal nem tudják felvenni a versenyt. Egy-egy Act 1 run körülbelül 1 óráig tart, és 0,5-1-2 millió aranyra lehet belőle szert tenni körönként, de persze semmi használható tárgy nem esik. Egy jobb item AH-ban 20 milliónál kezdődik, és most ki lehet számolni, hogy egy teljes sett-hez hány száz millió kreditet kell összefarmolnod, hogy aztán farmolhass a következő fokozaton, és így tovább….
Szerintem egy-két hónapra én is félreteszem ezt a játékot, mert ennek így nincs értelme. “Sajnos” nekem még vannak elveim, amikkel nem összeegyeztethető például a bot használata, és addig teljesen esélytelen vagyok a játékban a napi 1-2 millió kemény munkával összeszedett aranyammal, amíg mások gerinctelen módszerekkel naponta több száz millió aranyat tesznek zsebre bottal és más, hasonló illegális programokkal.
Válasz | Idézet
A Léggömb kipukkadt! Nagy hype és Blizzard. Ha egy jó game lenne, akkor milyen posthoz írnék most kommentet?
Válasz | Idézet
Már azért megéri feljönnöm rendszeresen erre a fórumra, hogy játékon belüli összeesküvés elméleteket olvassak
pláne olyanokat, hogy igazán jó cuccot nem is lehet találni és a blizzard pakolgatja fel AH-ra:D
Válasz | Idézet
@pimpa25 (#104): /sarcasm on
Ráadásul még nincs elég goldja Jay Wilsonnak,mert a itemprogramozók csak akkor másolnak be neki egy itemet,ha kifarmolja
.
Hát persze nem is tudtad hogy a Blizzardnak érdeke hogy a túltelített piaccal tönkrecsessze a játékon belüli gazdaságot?Pedig ez olyan logikus…
/sarcasm off
Válasz | Idézet
@Benny (#102): Content alatt nem a sztori hosszabbítását értettem, több apró dolog lehetne a játékban ami már megvolt korábban, de kivették a fejlesztők, mert úgy gondolták az nem fun.
Válasz | Idézet
Farmolás után mindig öröm feljönni kicsit olvasgatni a kommenteket,néhányan elég erősen bele tudnak vergődni a pozitív vagy negatív végletekbe.Részemről tartom magam ahhoz,h remek játék lett ez,még ha vannak is benne javítandó dolgok-mert akadnak szép számmal,tény.Ami a legnagyobb hibája a játéknak,az maga a játékos társadalom.Egy közel tökéletes játék is kapna hideget-meleget,mert a mai gamerekben nincs türelem,mindent azonnal akarnak,és semmi sem elég jó.Szabad skillválasztás?Baromság,kössék meg a kezünket,ez így butítás.Valorral nem válthatok skillt?Milyen görénység ez,hogy jönnek ahhoz,h megmondják,milkor váltok buildet.1 példa csak,de elég jellemző magára a problémára.
Más:Nem hiszem el,h a mai napig tartja magát “a kecseg Blizzard itemet kreál,és pakolja be az AH-ba,me’hogy más módon nem lehet jó tárgyhoz jutni” elmélet.Tán a gold AH-ba is Blizzard pakolja be az itemeket rogyásig,és az onnan szerzett goldot eladja jó pézé’?Ömm,lehet én nem látom emögött az ördögi ravaszságot,de jó nagy baromságnak tűnik,legyünk őszinték:)
Válasz | Idézet
Hát én se nagyon értem a sírásókat! én nulla mf-el játszom, csak az van rajtam ami esett, kivétel egy 200k-ért vett fegyver, és nem panaszkodom a droppra mert szépen eltartom magam így is. de lehet hogy én csodabogár vagyok. mindenesetre megkérdezném, ha 1 hónap alatt kiesne az összes jó cucc, az miért is lenne jó? miért akartok 2 hónap alatt mindent? Azért lesznek a fejlesztések , hogy mindíg legyen miért játszani. azzal pedig ne jöjjön senki hogy mennyi jó ingyenes online játék van , mert lehet hogy ingyen töltöd le, de a gatyádat ráköltöd ha fejlődni akarsz. Amúgy meg egy kis agyalással egy gyengének tűnő gearrel is szépen lehet haladni , csakhát manapság csak a fullos cucc a menő. Én továbbra is jól el leszek ezzel a játékkal, aki meg nem… hát istenem , nem vagyunk egyformák.
Válasz | Idézet
Idézet: @Orpheus (#92):
Meg mert, hátha csoda történik és jön olyan hír, hogy AH törölve, droprate kijavítva, Lagg nincs, És van content amit lehet élvezni is nem csak grindfest.
(erre jön az hogy de D2-ben is grindfest volt.. xD, de ott élvezte is az ember, mert minden más másvolt)
(erre meg hogy De ez a D3 ez nem D2.. xD)
(aztán kifogyunk általában az érvekből, vagy jön egy enrage komment, vagy olyan mint a tied is, hogy na akkor ha nem tetszik el lehet menni, amivel ugye nincs megoldva semmi)
Na én ennyi voltam
0
Szóval.
1. Ah nélkül kb visszasüllyed a d3 a d2 szintjére. Ma már kell akár tetszik neked, akár nem. Ez van.
2. Droprate-el nem tudom mi a bajod.
3. Lag-al elég régen találkoztam.
4. Content? A d2-ben gondolom rengeteg volt. Ez nem mmo nem wow, meg kéne már érteni. Hiába csinálnak 100 óra contentet ha 3-adjára játszod újra ugyan olyan unalmas mint ha 10 lenne. Itt a randomitás és a játék mélysége ad contentet, csak odáig el kell jutni.
5. Megkérdem újra, ha a d2 jobban tetszik mint ez, miért ezzel játszol és veszel részt a d3 közösségben?
6. Ha az előző kommentem szted enrage volt akkor tudok gratulálni. Hidd el az én problémám megoldódna ha elmennének a rinyagépek és még azoknak is akik hírekre és értelmes hozzászólásokra vágynak..
Az lenne a legjobb ha csinálnátok egy oldalt és ott tudnátok nap mint nap egymás vállára borulni és megegyezni abban, h titeket végül is átvert a blizz, mert nem tudtátok mit vesztek meg, főleg nem azt, h csak minimum 100 óra élvezetes játék időt ad. (5 kari, 1 kari 60-ig kb 20 óra) és nehogy előhozd a pvp-t mert 1000 éve lehetett tudni, h nem lesz benne alapból.
Ed tök igazad van. Már én is leírtam jó párszor, de azt hiszem ez volt az utolsó. Belefáradtam, h ész érvekkel meggyőzzek olyanokat akik képtelenek a reális gondolkodásra. aki magára veszi az így járt.
Válasz | Idézet
@Bruhihi (#100): über alatt értsd h 5-10 euró v 3-4 milla legalább