Kezdőlap Egyéb Kerekasztal #2

Kerekasztal #2

47
0
MEGOSZTÁS

Folytassuk a sorozatunkat, a múlt héten a legtöbb szavazat a kiegészítő találgatására esett, így a héten erről beszéltünk. A szabályok nem változtak, most is maximum 300 szóban fogunk terjengeni.

Professor J.

A Diablo 3 kiegészítőjében valószínűleg majd Adria ármánykodásainak lehetünk szemtanúi, és remélhetőleg majd  Ureh-ban, ill.  Skovos Islands-en, az Amazonok szigetén is kalandozhatunk majd.  Új/esetleg visszatérő karakter(eke)t is kapunk, majd, rengetegen hiányolják például a Paladin ill. a Nekromanta karakterosztályokat. Előbbit biztos nem látjuk viszont, hisz a történet szerint a Zakarum egyházat megfertőzte Mephisto még a Diablo 2 idején, és azt a High Councillal egyetemben „megsemmisítette” a hős. A Nekromanták visszatérésére sokkal több esélyt látok, hisz a világ egyensúlyát megőrizni kívánó Rathma hívők is komoly veszélyt látnak a Black Soulstoneban. Elképzelhetőnek tartom, hogy valami közelharcos mágiahasználó karakter kapunk, pl. Druida. A Blizzard valószínűleg majd új játékbeli featureket is bevezet majd a Diablo 3-ba, sokak várják a már  Torchlightból is ismert companion rendszert, melyben kisállatok szedik helyettünk a goldot, és elküldhetjük eladni a megtelt inventoryból a tárgyakat, ezenkívül még apróbb skillekkel, varázslatokkal is segíthet, hogy ezt miként oldja meg a Blizz az még kérdés. Én maximum a gold szedegetést látom kivitelezhetőnek, esetleg még a tárgy eladást is, mert akkor gyakorlatilag megszűnne a Town Portal funkciója, hogy csak javítani kelljen kijárni az már túlzás lenne, ill. szólóban a Followerek vesztenék el feladatukat. A kiegészítőben még talán a PvP is kap majd mondjuk új játékmódot, bár erről még korai nyilatkozni, hisz még a jelenlegi PvP koncepcióról sem tudunk túl sokat, csak annyit, hogy aréna típusú lesz. Úgy vélem ötletelni lehet, egy esetleg több kiegészítőről, de szerintem még túl korai beszélni róla, hisz nemrég jött ki a játék, kb. egy jó fél éve.

Dyingsoul

A találgatást megnehezíti az a tény, hogy egyelőre nem tudjuk egy vagy két kiegészítő fog születni a Diablo III-hoz. A régebben kiszivárgott Blizzard tervek alapján azt lehet mondani, hogy két kiegészítőt terveztek a játékhoz, de mivel az alapjáték kiadása is későbbre esett és a PvP-t is halogatják, ezért a játékosok biztosan már egy kiegészítőnek is nagyon örülnének, ha azt kellő körültekintéssel terveznék meg.

A Sztori:

Sztori szempontjából több felé is vezethet az út, de Adriát valahogy mindenképpen el tudom képzelni a folytatásban. Fantáziám egyik szüleménye az, hogy Adriában olyan mély gonoszság lakozik, amely lehetővé teszi valamilyen eddig nem ismert gonosz megidézését, vagy olyan teremtmények létrehozását, melyek őt védelmezik, játék végén pedig Adria lesz a fő gonosz, akivel meg kell küzdenünk. Decard Cain jelenlétét halála ellenére is el tudnám képzelni valamilyen formában a kiegészítőben.

Feature-ok:

Gemek, rúnaszavak, craftolás, nagyobb játéktér, esetleg két további act (az egyik dzsungel, a másik városi vagy valamilyen misztikus-térbeli), még több random dungeon, eventek. Olyan színtér, ahol valóban kemény ellenfelekkel találkozhatunk. Több monster affix, többféle endgame tárgy, skillek revíziója. Aukciós ház testre szabhatóság, játékon belül még több testre szabható opció. Guild rendszer, hiszen valahogyan el kellene érni azt, hogy az emberek szeressenek egymással játszani. Szerintem ezek mellé még jön egy közelharcos vagy egy olyan karakter ami egyszerre lehet ranged és melee is. (Ilyennek a druidát tudnám elképzelni.)

Ezeken felül szívesen látnék a diablo 1-ben jól bevált elixírekhez hasonló tuningot. Egy potion, ami véglegesen ad plusz egy tulajdonságot egyes statokhoz. Persze ez esetben maximalizálni kell minden karakter statját valamilyen formában, de az elixírt extrém ritkává kellene tenni.

Hamu

Ilyenkor nekem van a legnagyobb előnyöm, mert én olvasom a többiek véleményét úgy, hogy ők még egymásét sem látták.  Ha tippelnem kellene, akkor a  Mr. Genya szerepére mindenképpen Adriát teszem, mert rajtam kívül a játékostársadalom 90%-a vagy Cain halála miatt akarja megölni, vagy Leah miatt, csúnyán mellőzve érezném magam mint játékos, ha a kiegben ezt nem léphetném meg. Ezeken felül Leah lelkével is kellene kezdeni valamit, ami  egyenlőre vagy a Pokolban, vagy valami más, elég csúnya helyen tartózkodik.
Ha egy Act-ban gondolkodunk, akkor az mindenképp egy a mostaniaknál hosszabb Act lenne, olyan 4 maximum 5 nevesített szörnnyel. Elgondolkodtam azon is, hogy vajon lesz-e betervezve szintlépés a kieggel? Még a játék megjelenése előtt kettő kiegről hallottunk, hogy majd lesz, ha kerek számokban gondolkodunk akkor az +20 vagy 15 szint lenne, amit én soknak tartok. De ettől függetlenül, biztosan lesz néhány plussz szint, pusztán csak azért is, hogy ne kerüljenek egy csoportba azok a játékosok pvp-n, akiknek van kiegjük, és azok akiknek nincs. Ha az új karakter(ek)re gondolok, akkor belőlem a fanatikus szól, és druidát mondok, mert az tudna intellect-es és strengt-es geart is használni, és jelenleg az egy barbár, ami csupán strengt-es holmit használ, egy másik tisztán közelharci karakter, meg esetlegesen nagyon hasonlítana, a jelenlegi kettőhöz.
Ezeken kívül  még ott a Mystic, ami nem került be a játékba. A kiegben történő Pvp-s változásokról pedig korai találgatni, mert akár még a mostani Pvp-ről is találgathatnánk. Ezeken felül, valami kis mini dungeonokat eltudnék képzelni, valami olyasmit, ami a geartől “függetlenül” tud kihívást nyújtani a játékosoknak. Ott a Paragon szintek helyzete is, aki most eléri a 100-at annak ott is 100-nak kell lennie, így vagy változtatva lesz a rendszer, ami viszont ellenállást fejtene ki, vagy még szintek lesznek rá pakolva, az mf/gf értékek újra balancolása mellett.

A héten is várjuk a ti véleményeteket a kieggel kapcsolatban, ne felejtsetek el szavazni. A régi “vesztes” témák bent maradtak, és egy újat is találtok a listában. A szavazás, most is szerda éjjel zárul le.

Sorry, there are no polls available at the moment.