Kerekasztal #5

Hamu . Fun 774

Újabb hét, újabb téma. Ezúttal a botokkal kapcsolatos véleményünket hallhatjátok.

Dyingsoul

Azt hiszem nem meglepő ha azzal kezdem, hogy mint minden józan gondolkodású játékos, én is ellenzem a csalásokat pláne egy olyan játék esetében, ahol ezzel más játékosokat is meg lehet károsítani. Ott van például az Aukciós ház bot témája. Nagyon bosszantó, hogy egyesek úgy tesznek szert jelentősebb összegekre, hogy botokat írnak/használnak arra, hogy új aukciókat figyeljenek és az olcsón betett cuccokra korán lecsaphassanak, így az élelmesebb játékosok helyzetét is ellehetetlenítik. De mondanék is rögtön egy példát: Leoric’s Signet. Folyamatosan figyelik ezt a tárgyat, hiszen kis szinten (normal act2)-n is található és a kezdő játékosok nincsenek tisztában a 20-30 milliós értékükkel. Nem hiába látni az AH-ban, hogy 7-9 gyűrűt ugyanabban az időpontban tettek be. De ne ragadjunk le az AH botoknál, rengeteg más előnyhöz juttató alkalmazás van: zoomhack, item alert, botok és trade hack programok is, a közelmúlt dupeolási eseményeiről nem is beszélve (szerintem ahhoz is valamilyen külső alkalmazás segítségét vetették be). Mindent összevetve nem vagyok egy szent ember, de a Diablo 3 esetében soha nem nyúlnék ilyen eszközökhöz (és nem is javasolnám ezek használatát), hiszen ez a játékélmény rovására megy. Ezen felül pedig az accountunkat is veszélynek tesszük ki, nem csak a Blizzard banhammerétől kell félni, hanem a kártékony alkalmazásoktól is melyeket ilyen programokba szoktak beágyazni.

Hamu

Hivatalos oldal lévén elvből küzdenünk kell a botok/ hack-ek ellen, nem is tudom hány embert bannoltam, vagy küldtem pár hét büntire az oldalról ebből kifolyólag. Magánemberként is elítélem a dolgot, mert ezzel mások szórakozását teszik tönkre a botot használók. Másrészt, őket is megtudnám érteni, de nem fogom, mert azzal amit csinálnak, többek között az én játékomat is elcsesszentik. Több féle-fajta bot és hack létezik a játékhoz, a szintező goldfarmolós bottól kezdve, a speedhack-on át, az ah-ban tevékenykedőkön keresztül, az account lopásokig bezárólag. Az ember kreatív, és bármit ki tud találni így felesleges felsorolni milyen botok aktuálisak épp. Az egyik ismerősöm komolyabban ránézett a botos témára, és elmesélte, hogy milyen áron lehet venni éves licensz egy folyamatosan frissülő bot programhoz, ami felhúzza a karakteredet, és utána elfarmolgat magában. A Blizzard küzd a botok ellen, és időről időre kitilt több ezer accountot, de szerintem ez még kevés. Az összes Blizzes játék mögött fut egy Warden nevű program. Ez figyeli a gyanús tevékenységeket, és jelenti őket a Blizzardhoz. Ez olyan mint a fegyverkezési verseny, ahol a Blizzard a páncél, és a botolók a fegyver, folyamatosan fejleszti egymást a két tényező, hol egyik van fölényben kis ideig hol a másik, de az biztos amíg van játék, lesz hozzá bot is.
Senkinek sem javasoljuk mi szerkesztők a botok használatát, azon felül, hogy ki bannolhatnak, támogatjátok ezzel azokat is akik lenyúlják az accountjaitokat. Mindenki aki itt van, remélhetőleg felelős a saját cselekedeteiért. Mi nem tilthatjuk meg, hogy te otthon mit csinálsz, de az oldalon korlátozni fogunk minden ilyen jellegű tartalmat, a hozzászólások között, és a megjelenő reklámokban is, mint eddig is.

Bevallom, kezdek kifogyni a témákból, de ennek lehet az is köze, hogy csak esténként van néhány szabad órám mostanság. Pár hét múlva kiderül, hogy melyik is volt az igaz. Ha van bármilyen jó ötleted, ami szerinted sokakat érdekelne, akkor oszd meg velünk itt az hozzászólásokban, vagy e-mailben (hamu[kukac]diablo3.hu), ha név nélkül akarod. Szavazni a meglévő témákból, csütörtökig van most lehetőség.

Kerekasztal #5

  • Pvp-s találgatások. (21%, 14 szavazat)
  • Mire fel, ez a nagy uborkaszezon? (41%, 27 szavazat)
  • Ki a kedvenc szereplő(i)d és miért? (38%, 25 szavazat)

  • Összes szavazó: 66

    Loading ... Loading ...

    Comments (57)

    • avatar

      Benny

      |

      [reply]@pedrorosso (#49):[/reply]remélhetőleg egy keyloggert is sikerült letöltened és lőttek az accodnak. barom

      Reply

    • avatar

      Abiondi

      |

      [reply]@pedrorosso (#49):[/reply]Úgy tűnik még egy admin se kelt fel az alapján, hogy el tudtam olvasni ezt a hozzászólásod.

      Reply

    • avatar

      TheMageTalRasha

      |

      [reply]@gorash (#46):[/reply]háát én ma épp d2 bneten barangoltam jelenleg ott sokkal több a játékosok száma mint a d3-an xD

      Reply

    • avatar

      gorash

      |

      [reply]@DeathLaca (#45):[/reply]80 paragon a másik véglet, ennyi játék után nem csoda hogy megunja valaki. Nem sok kihívás maradt gondolom. Dio 2-ben is egy idő után már csak a pvp maradt, és valószínűsíthetően ez itt is így lesz.

      Részemről a különbség az, hogy az előző részre jóval több időm volt suli mellett, most meg átestem a casual gamer kategóriába. De nem panaszkodom, heti tizenpár óra játékkal teljesen élvezhető a game. A hardcore arcoknak sokkal nehezebb megfelelni, az tény.

      Reply

    • avatar

      DeathLaca

      |

      [reply]@ordogodvan (#34):[/reply]80 as paragorn vagyok, és azért fikázok, mert dögunalom a game. Most akkor hibás az emléleted ?

      Reply

    • avatar

      DeathLaca

      |

      [reply]@TheMageTalRasha (#38):[/reply]Pedig a lyuk az jó :)

      Reply

    • avatar

      golddigger

      |

      [reply]@pacal (#9):[/reply]Csak egy koltoi kerdes. Mi koze az ahnak a te jatekodhoz?
      Ah nelkul is ugyanugy te pufolod a billentyuzetet es jatszol vagy a barataiddal. Dio 2 se volt ah megis evekig jatszhato volt.
      De valoban a jatekot a kapzsisag oli meg.
      Tudnek neked meselni wowbol sokat kapzsisagrol es penzrol.

      Reply

    • avatar

      golddigger

      |

      [reply]@warriorhero (#5):[/reply]Most errol az EHP rol az jutoott eszembe, hogy az en monkom a world 1 hc. Intellectben
      A temahoz meg, hogy az elet nem igazsagos szoval az aht se varjatok, h valaha tiszta lesz.
      Aki nem alkalmazkodik az meg a maradekrol is lemarad.
      A gazdagok(kiveve erzelmi) nem becsuletesek, de le is xarjak mert gazdagsaguk mindenben karpotolja.

      Reply

    • avatar

      zoba

      |

      [reply]@Zsiráfnyál (#40):[/reply]egy biztos a diablo3 startjából tanulva fél év után fogom megvenni a kieget miután kijavítottak mindent rajta és miután lejeb ment az ára jóval

      Reply

    • avatar

      Zsiráfnyál

      |

      [reply]@ozant (#39):[/reply]Csak azért vették ki, hogy kevesebb dolguk legyen majd a kiegészítővel, és +1 dolgot belerakhassanak 0 erőfeszítéssel, amiért mi persze 15 ezret fizetünk.

      Ez egy csali. Megmutatták nekünk milyen jó, aztán elvették, jól kiéheztetnek minket a hiányosságokkal, mi meg majd megvesszük a kiegészítőt, mert csupa régóta várt dolgot fog hozni. Nem mondom hogy rosszul csinálják, csak hogy mi vagyunk a f*sz rosszabbik végén. Így kell megduplázni egy játék árát anélkül, hogy a vásárló észrevenné.

      Reply

    • avatar

      ozant

      |

      [reply]@Orpheus (#37):[/reply]Eleinte benne volt,csak a “játékélmény” miatt kivették,de persze akkor amikor már az egész story megvolt :)

      igazából ebben is meg a lukasztás kivételében is van ráció,mivel amiket evvel kivettek,azok egy keresett tulajdonságok lettek az itemeken

      Reply

    • avatar

      TheMageTalRasha

      |

      [reply]@Orpheus (#37):[/reply]na igen ahogy a bs-ből is ki szedték a lukasztást is. elég hiányos verziónk van :S

      Reply

    • avatar

      Orpheus

      |

      [reply]@Abiondi (#10):[/reply]A 3. “hasznos NPC” tudott volna ilyen tömeges azonosítást, de ki tudja miért nem került bele a játékba, sőt enchantolni is tudott volna fegyvereket.

      Mystic a neve:

      http://www.diablowiki.net/Mystic

      Kicsit amúgy hasonlít a nőre akit megmentünk a póktól, akivel kb akkor találkozunk először és utoljára és sok értelme nincs is a találkozásnak azon kívül, hogy megmentjük, mert még meg sem hálálja… még a karóról levágott rab is ad egy kéket, vagy valami random cuccot. :)

      Reply

    • avatar

      Abiondi

      |

      [reply]@Zsiráfnyál (#35):[/reply]Sokan közületek el sem tudjátok képzelni az indokot, pedig egyszerű:
      nem rohanok én sehova

      Ráadásul az Act 1-2 tetszik, az Act 4-től behányok, az Act 3 pedig ideális tápolásra.
      Majd ha meglesz a 9-9-9 szerintem akkor továbbmegyek Act 4-be és keresek itt a fórumon olyan embereket akik csapatban elvinnének magukkal bossokat ölni mpl-sokon és nem olyan csirkék mint én :)

      Én képes voltam pár napot rászánni (írtam is a wiz fórumba, illetve nálam a pár nap 2-3 órát jelent), hogy normál mpl4-en VoA-ban kiüssek 2db Leoric’s Signetet, mert azt olvastam valahol, hogy így elég hamar ki lehet csapni onnan ilyen ringet. És tényleg :) Ezért írtam korábban is: nekem van itt még évekre előre újdonság a D3-ban (pl. majd kipróbálom egyszer milyen táposnak lenni:)

      Reply

    • avatar

      Zsiráfnyál

      |

      [reply]@Abiondi (#31):[/reply]És akkor ez mire jó ? :D
      Miért nem ütöd ki a receptet és csinálsz 4 kulcsot ?

      Reply

    • avatar

      ordogodvan

      |

      Szerintem az fikáz aki elakad a játékban (fejlődés…)
      és nem veszi a fáradságot hogy utánanézzen mi a hiba
      Az igaz hogy arról szól mészéslősz, de ésszel
      Itt bizony gondolkodni kell, hogy hanyas a kabát,
      és miért van rajtad sapka, és minek rá a bojt…He.He…

      Reply

    • avatar

      rubicoin

      |

      [reply]@ordogodvan (#32):[/reply]hehe, akkor ketten most javítottátok az arányt :) amúgy az említett fórumokon is van kivétel persze, de jellemzően csőstül fikáznak az arcok.

      Reply

    • avatar

      ordogodvan

      |

      [author]rubicoin (#27):[/author][quote]@MephistoiX (#22): fórumra senki nem megy fel azért hogy leírja hogy fél év után még mindig milyen jó a játék.
      +1[/quote]

      Feljöttem… Csúcs Csúcs és mégegyszer Csúcs…
      A Dió2- is nyomtam anno pár évig, Ebből is kiinézek annyit
      vagy többet…
      Üdv.

      Reply

    • avatar

      Abiondi

      |

      [reply]@Zsiráfnyál (#30):[/reply]Nincs :o De már van 4-7-7db keyem :)

      Reply

    • avatar

      Zsiráfnyál

      |

      [reply]@Abiondi (#29):[/reply]Akkor az infernal machine recept sincs meg ?

      Reply

    • avatar

      Abiondi

      |

      [reply]@rubicoin (#27):[/reply]Pedig én ha van időm és valaki nagyon sír az itteni fórumon is leírom, hogy még fél év után is tetszik és jó a játék.

      Pl. most azon töröm a fejem, hogy mi értelme lenne infernón leölnöm diablót? Még át se mentem egyszer sem az Act 4-be :o

      Reply

    • avatar

      Abiondi

      |

      [reply]@Kiskupák (#26):[/reply]Felesleges. Alvó mód rulez :o

      Reply

    • avatar

      rubicoin

      |

      [reply]@MephistoiX (#22):[/reply]egyetértek, de azt ne feledd hogy 100 fórumon fikázó emberre jut kb 100 000, aki simán játszik vele teljes megelégedéssel. épp ezért nem jó minta ez, fórumra senki nem megy fel azért hogy leírja hogy fél év után még mindig milyen jó a játék.

      Reply

    • avatar

      Kiskupák

      |

      [reply]@pedrorosso (#24):[/reply]Én minden nap boot-olok, amikor elindítom a Diablót!

      Reply

    • avatar

      Fege

      |

      [reply]@pedrorosso (#24):[/reply]Senki nem megy le a boltba semmiért, ban után kb 1 perccel már újraaktiválható az account online, az összecsalt balanceból (Euróban 59.9, Fontban: 44.9) és nyomatható a bot a következő ban hullámig, mert ugye egyesével nem fog blizz nekiállni kirugdosni senkit, csak ordítóan nagy csalás miatt.

      Ne mondja nekem senki, hogy bannolt accot blizz csak szeretetből enged újraaktiváltatni. Kőkemény pénzkeresés folyik mindkét félnél! Ne szépítsük a dolgokat! Rohadt egy világ, aki pedig bármilyen becsületet keres, az hosszútávon magára marad! :(

      Üdv.

      Reply

    • avatar

      pedrorosso

      |

      hát a bootokról a véleményem:

      mindenki mondja hogy jaj én elvből nem csinálnám mert nem vagyopk olyan stb.
      utána mennék imátkozni meg elmondanék 680 imádságot stb.
      mindenki adja a szent embert. de miért????!

      ugyan már!!

      most ha pl én használnék valami csalást (bár nem csalok mert nekem nem működött 1 progi sem amit kipróbáltam) ,de ha csalnék biztos nem érdekelne hogy itt a neten hány ember mondja azt rám hogy : fuuuh de szar ember vagy szégyeld magad. hányinger vagy.

      és? szerintetek érdekelne?! nem. miért nem?
      mert: ha van egy progi ami ad goldot azt átválthatod –> euro-ra.

      és bizony ez könnyen jött pénz amiért nem kell megdolgozni. akkor meg miért érdekelne az hogy XYZ álnéven neten írkáló ember mit gondol rólam. (akit mellesleg nem is ismerek és nem láttam soha élőbe).

      miért foglalkoznék vele hogy ő szar embernek tart?!

      na kb ezt gondolhatják azok akik bootolnak .

      és bizony ez ellen nem tehetünk semmit, blizzard biztos védekezik, de mindig jön ki új progi amivel betörnek megint és megint csinálják.

      kitiltják az embereket,de amire kitiltják őket már kerestek annyi pénzt hogy lemennek a boltba és vesznek másikat.

      Reply

    • avatar

      zoba

      |

      [reply]@Boccob (#16):[/reply]az alapból haldokló játékba tegyünk bele még több ultra fos wowos szart …

      inkább ne

      Reply

    • avatar

      MephistoiX

      |

      [reply]@DHC (#21):[/reply]Engem az acsik alapból nem érdekelnek, teljesítmény centrikus vagyok, nem tökölök felesleges hülyeségekkel. Többre értékelek egy szerencsésen áron alul megvett cuccot, mint 50 felesleges acsit, Diablo-ban eddig se voltak. Akinek meg gyűjtő szenvedélye van, gyűjtsön bélyeget, vagy tudom is én mit, ezek az acsik feleslegesek, a bélyegeket legalább meg lehet mutatni, még talán érdekel is valakit. De az, hogy milyen acsid van vagy nincs, a kutyát nem fogja érdekelni. Ha már csak ezek miatt lenne miért mp10-en menni, az elég gáz lenne. Antiacsifan off.

      A játékmenetbe kellett volna úgy beépíteni a rendszert, hogy megérje nehezíteni rajta. Ehhez gondolom óriási tehetség és zsenialitás kellett volna a csapat részéről(egyébként nem..), már egyre kevésbé tudok bizakodó lenni. Kizárólag a Diablo2-ből tudták ezt a players x renszdert meg az überezést átvenni. Lehetne már valami saját ötletük is. Az eladások nagy részét is a D1-2-nek köszönhetik csak, elég megnézni a kommenteket metacritic-en, lehet h sok a troll, de attól még a vásárlók nagy hányada elégedetlen. Én ezt nem nevezném sikernek csak az eladások miatt, inkább a legnagyobb csalódásnak..de még így is csak ezzel érdemes játszani. Akármi mással játszol, csak elcs*szel rá x órát és nem jutsz előrébb semmiben. Itt még nagy szerencsével akár pénzt is kereshetsz, tehát nincs teljesen elválasztva a real life-tól. :D

      Reply

    • avatar

      DHC

      |

      [reply]@MephistoiX (#19):[/reply]Jelentem, te és sokan mások is gyakorlatilag kijátszottad a játékot. :) Ez van.
      Én már HC-ban is itt tartok.

      Remegve várom a patcheket…

      Valójában a Blizz azt cseszte el, hogy behozta az MP szinteket achie nélkül….
      Így valóban semmi értelme.

      Reply

    • avatar

      DHC

      |

      [reply]@Zsiráfnyál (#17):[/reply]Pedig rendkívül egyszerű miért nem lehet.

      Először is a fő probléma, hogy ha engedik az addonozást akkor szinte egyenes utat engednek a botozásra (technikailag kinyitják a rendszert).
      Mind a gameplay, mind az AH botokkal remekül automatizálható mivel rémesen egyszerű.

      A dolog 2 dolgot eredményezne.
      Elképesztő mennyiségű arany a piacon, elképesztő mennyiségű jó tárgy az AH-ban zéró áron, hihetetlenül elszabadult endgame item árak.
      Ezeknek egyenesági következménye az lenne, hogy kinyírták az AH-t.
      Amit senki sem akar.

      A másik amit eredményezne az, hogy a bot és addon fejlesztők megtalálnák a játék gyenge pontjait mert nyíltabbá vála a rendszer. Ebből rengeteg visszaélés és dupe lenne, VAGY méregdrágán kellene egy fejlesztőcsapatot fenntartani aki foltozza az API-t meg a gamet folyamatosan.

      Így már érthető?

      Reply

    • avatar

      MephistoiX

      |

      [reply]@rubicoin (#18):[/reply]Nagyon unalmas tud lenni..mp0 farm vs. mp6+ über. Mp0án csak menni kell előre mint egy robot 500x ugyanazokon a pályákon minimális(!!) véletlenszerűség mellett, überezni meg nem éri meg, ha már sikerült egy jó hell ringre szert tenni. Legalább lennének a pályák tényleg véletlenszerűek, nem lenne ennyire gáz a helyzet. Nézzétek meg, hogy néz ki a tower act3-ban, bármelyik snes-es super mario hátterét jobb alkotásnak tartom annál. Mi a ……. kellett ennyire szétnerfelni a játékot?? Már a legkitartóbb diablo fanoknak is alig van kedvük hozzá.

      Legalább az mp lvl lenne úgy belőve,hogy megérje mp10-re gear-elni és ott hentelni. A farmolt tárgyakon lévő statokra is hatással lehetne nem túl nagy mértékben. Képtelen vagyok elhinni, hogy nem találnak ki erre semmit. Minek nerfelték a lények sebzését az mp. behozatala után? Egyszerűen röhejes az egész, itt a Diablo 3 és nincs miért játszani vele, mert már felesleges jobb gear-t összerakni. Tényleg az ah az egyetlen, ami még életben tartja. ( ..és ami egyben meg is ölt mindent)

      Egyik ismerősömnek mondtam, hogy akármit el lehet adni, sokan ezért (is) játszanak vele, rögtön rákérdezett, hogy “nem azért, mert jó a játék?”. Ezt a kérdést mindenki döntse el maga, én a legtöbbször még tudom élvezni és kikapcsol.
      Ha a döntés az, hogy ez a játék nem jó, akkor mi értelme van szenvedni vele? A sok botozó szerintem erre a következtetésre jut, nem látja értelmét, hogy ő maga üljön le és farmoljon 0 élvezettel, amikor egy robot is képes erre. Most nem azokra gondolok itt, akik nagyban tolják, csak azokra akik max 1-2 botot futtatnak.

      Milyen jó tud lenni például a WOW, véget nem érő pvp a főbb kontinensek között, guildek, ezernyi dolog..
      Itt meg van az mp 0 Alkaizer farm, Alkaizer buildben. A karaktereket lehetne hívni így is automatikusan a létrehozás sorrendjében: Alkaizer1, Alkaizer2 .. Alkaizer321212. Én szeretek barbárral menni, külön van ww-s mf gear-em farmolni és van egy jóval effektívebb build+gear überre, így még elkerülöm azt is, hogy megunjam a játékot.

      Reply

    • avatar

      rubicoin

      |

      [reply]@pacal (#9):[/reply]nem értek egyet, a játék jelen formájában dögunalom, im-ezni sincs túl sok értelme így pl engem legtöbbször csak az rmahból csöpögő pár euró ültet a játék elé.

      d2-ben pedig igenis volt valódi pénzes trade, de ezt a többségnek itt nem kell mondanom, ismertük a weboldalt.

      Reply

    • avatar

      Zsiráfnyál

      |

      [reply]@Boccob (#16):[/reply]Az ilyesmit én is mocskosul hiányolom. Ordít a játékról, hogy szüksége van addonokra, ráadásul a WoW után eleve elvárná az ember, hogy itt is legyenek, de mégse…

      Ez legalább az ötödik hír ami alá ezt leírom, és még a hivatalos fórumon is van legalább másik öt, de egyszerűen nem fér a fejembe… :D Miért nem engedik a játékosokat, hogy segítsenek kiegészíteni a játékot ? Láthatóan félkész, láthatóan nem foglalkoznak vele eleget, óriási a (jogos) kérések listája, és azoknak a töredéke sem valósul meg… fel nem tudom fogni, hogy mi ennek az addon-ellenes hozzáállásnak az oka. Egy csomó lyukat rég befoltoztak volna a rajongók, ha engednék őket.

      Így is orrba-szájba botozik aki csak akar, semmit nem rontana a helyzeten, ha lennének UI addonjaink. Lehet, hogy csalnának vele páran, de annyian csalnak most is, hogy szinte fel sem tűnne. Akkora erővel rúgja tökön magát a Blizzard ezzel a húzással, hogy az már szinte nekem fáj.

      Reply

    • avatar

      Boccob

      |

      Ritkán szólok hozzá fórumokhoz, de most megteszem. ;)

      Nos én évekig játszottam a WoW-val, ott sose kellett semmilyen botot használni, mert ugye ott az addonokkal, mint eszközökkel bármit megtudtál változtatni olyanra amilyen a saját ízlésed. Ezért nem is értem meg teljesen a Blizz reakcióját az addonok használatával szemben.

      Most olvastam egy általatok botnak minősülő programot, nevezetesen a “loot trackert”. Én egyedül ezt a “bot”-ot használtam, /jó sejtettem, hogy annak van minősítve, de videókba, és több hsz-ben (nemzetközi) is leírják miért van értelme. A saját magyarázatom : ww barbiként elég gyorsan átszaladok mobok, közt hogy ne vegyem észre az itemek kiesését. Ez meg ugye jelez, ha egy rare vagy legend kiesik. A másik ok, hogy ezzel tudom szabályozni mennyi időt töltök el D3ban. Illetve mivel szeretem a dolgokat statisztikai oldalról. Egy dolgot írt ki, mennyi a lvl63as tárgyak százalékos esése.
      Szóval ezen okokból kifolyólag használtam ezt az addont. Igaz pecs óta nem használom, mert keveset is játszom, meg nem is köt le a game annyira.

      Az egyéb botokat természetesen én is elítélem.

      A multiboxot érdekes módon senki nem említette eddig, pedig ez is egy érdekes téma, bár nem témába illő. Ugye a Blizz szerint a multizás nem esik a bannhammer alá. Általuk elismert, és elfogadott dologról van szó. Egyedül ezt próbálnám ki, mint külső program által generált előnyt. Csak ugye ehhez kellene egy kis befektetés. Ami mostanában, ahogy megy rmah nem fog összejönni. 105 előtt alig 3 hét alatt 70 euro ment paypalra, azóta 2 euro. Remélem pvp miatt esett vissza vásárlási kedv. Legalábbis barátokkal beszéltünk, hogy oda tartalékolhatnak emberek.

      Remélem nem vagyok nagyon fogalmazatlan :( csak boss is megzavart írás közben. :(

      Reply

    • avatar

      pacal

      |

      Látom Makk nem olvastad a levelem :) na mind1 is megszoktam:) D2-es rmha nem volt az más amiről te beszélsz… az van itt is trade-nek híják én is általában kikerülöm az rmah-t ha lehet nem von le 15%ot :D Az a baj, hogy sokan beleélték magukat abba, hogy itt szarrá keresik maguk vágod.. nem így lett azért folyamat csökken a létszám.. Rmah ebben a játékban ilyen formában nem tesz gyót a játéknak:) sajna… sztem legalábbis

      Reply

    • avatar

      Makk

      |

      [reply]@pacal (#9):[/reply]RMAH miatt? Hmm ezek szerint nem játszottál a WoW-al meg a Dia2-vel. Mivel illegálisan ugyan úgy adtak el a playerek RMAH amiatt került be, hogy mindenkinek legyen lehetősége és legalább a blizznek is van haszon belőle. Egyébként meg nem tudom én simán adok veszek AH-ban, ami esik, meg azt is ami olcsón be van rakva. Persze nyilván van mindenféle segédprogram, de mióta volt a nagyobb banhammer észrevehetően javult a helyzet.

      Reply

    • avatar

      Icebird

      |

      Hehe, 7 napon keresztül napi 2 disznó? :)))

      Bocsi, de te még az anno EV-s Abiondi vagy? :-)

      Reply

    • avatar

      Professor J

      |

      [reply]@Abiondi (#11):[/reply]A heti körből lemaradtam disznótor miatt, de kb. ugyanazt írtam volna mint a többiek.

      Reply

    • avatar

      Abiondi

      |

      Most nem nézem vissza a korábbi asztalokat, de korábban nem többen mondták el a véleményüket, mint két ember? Az már nem olyan kerek-asztal.

      Reply

    • avatar

      Abiondi

      |

      [reply]@Infarktus (#8):[/reply]Kihagytad a lusta játékost a felsorolásból.
      Elite pack halála előtt 1 gombnyomás a full MF gear, halál után 1 gombnyomás vissza.
      Full tele hátizsák egyesével beazonosítása.

      Mindkettő játékélmény-gyilkoló, ismert május 15 óta, a Blizz nem tett ellene semmit (ok, az MF gear csere plvl 90-től kb. értelmetlen, de az nekem még olyan 5-6 év).
      És ez a kettő amit én használok nem is bot, nem cheat, egyszerű makró, olyan programmal, amit a munkám során is használok (pl. 5000 számla könyveléséhez:).

      Kövezzetek meg, de pl. amikor tele a zsák és elindul az azonosítás, nekem tökre tetszik, hogy kimegyek a konyhába teáért, visszaérek, leülök és minden be van azonosítva. Természetesen ha a program tudná az Identify allt, ami egy gombnyomás lenne, de időben ugyanannyi, mintha egyesével tenném, máris megszűnne a csábítás.

      Reply

    • avatar

      pacal

      |

      Nem a türelmetlen és a gyenge akaraterejű emberkék folyamodnak ilyesmire! A pénz motiválja őket!!!!! Én már az elején megmondtam ha bedől ez a game akkor az az RMAH miatt lesz:) Sok veszélyt hordozott ez a játékra és amilyen jó is lehetett volna olyannyira rontja most a játékot….Sokan csak az rmah miatt játszanak D3-at és mivel nagy részüknek nincs sikerélménye így itt is hagyja a pixxába. Azt, hogy undorító e botot írni stb nem tudom. Nekem pl nem menne szóval biztos ügyes a srác…. :D Mai világban mindenki úgy keres már pénzt, hogy közben mások érdekeit nem veszi számításba minden embernek csak saját maga számít… Aki nem ezt mondja az néz a szemével, de nem lát. Szóval ez van ezzel kell együtt játszani nem játszani… Sima gold-ah fain ötlet volt az senki kedvét nem vette volna sztem.. bár kitudja:)

      Reply

    • avatar

      Infarktus

      |

      Énszerintem csak a türelmetlen ,és a gyenge akaraterejű player fojamodik hack programhoz,és én nagyon elitélem ezt.Jómagamból kiindulva nem hackeltem nem bootoltam sőt még rmah- hoz sem fojamodotam mégis eu monk top 100 környéki a karim, és ezzel már teljesen meg vagyok elégedve.Sokan valós pénzel ill. boot-tal (stb) sem csinál ijen karit.Én aztmondom sok türelem kitartás kell ehhez a gamehoz,már aki kicsit is komolyabban gondolja.

      Reply

    • avatar

      ricikeke

      |

      [reply]@warriorhero (#5):[/reply]cacajjkodo :D
      kicsit off, de nekem sajnos lehalt a hc karim
      a szégyen az egészben, hogy nem is lagban, hanem csak így kinéztem forumozni, és nem pauseoltam le, act3ban jártam infernon, a gearom már olyan volt, hogy biztonságosan elmenjek inf diabloig, de nem jött össze :D majd nyáron vagy most a vizsgaidőszakban talán

      Reply

    • avatar

      warriorhero

      |

      ui: most nézem h a diabloprogressen nem látszik h átvittem volna act 4 et pedig becsszó megvan az ehpt meg a dpst meg ezeket jól mutatja:S

      Reply

    • avatar

      warriorhero

      |

      Na hali
      Egy fél nappal a megjelenés óta játszom D3-al,kivettem 1 hét szabit azonnal monk softcore, azért elsőre végigvinni baromi jó volt a sok , neten eleget emlitett negativumok ellenére is.Még anno 1.04 idején csináltam egy hc monkot szépen lassan elvittem belialig, nem öltem meg, Plevel 12. majd vhogy abbamaradt a téma . Pár napja elkezdtem húzni 1 wizardot is hcn de 54-esen elfogyott a lové (meg sztem nehezebb is vele ám mint barbarral wdvel monkal , a dhra már nem emléxem majd nemsokra jön hcn az is) átmentem monkkal farmolni kicsit mplvl 0 án act 1-et, nézegettem az árakat hmm egész olcsó már itt is minden(meg vhogy az egész AH sokkal jobb,szimpatikusabb hcn) ugyhogy a vége az lett ujabb monoton 40 óra act 1 run mplvl 0án. Végeredmény most vittem végig act 3-4 mp0án nagyon könnyen , diabloprogressen EHP alapján világranglistán 69 európában 34 mindezt 100 jatékóra alatt,
      azz accon olyan 6-700 óra többsége softcore hát ez mostmajd azért megváltozik tehát összesítve azért így karácsony elött én mégiscsak aztmondom!: gg blizzard.
      Bocs az offért de most örülök magamnak nagyon és hogy a témához is hozzászólva amennyire én tudom a botterek nagy része kínai/ázsiai és vagynemtom, az ott egy masik világ már, szóval mérlegelve a nagyvilág gazdasági,politikiai,etnikai,vallási,fölrajzi,egészségügyi mivoltát ez a helyzet nem (nagyon) fog megváltozni. mert kb a blizzard sem tud nagyonmitteni ezellen lehet.elnézését h ilyen hosszúra és zavarosra sikeredett mindez de muszály volt valahogy kiadnom magamból ezt a sok élményt.

      tovabbi mindenjót
      http://www.diabloprogress.com/hero/warriorhero-2152/Cacajjkodo/19641926 a kétkedőknek

      Reply

    • avatar

      ricikeke

      |

      [reply]@Devilaci (#3):[/reply]az uberbossok csak infernon elerhetoekgondolom erre gondoltak

      amugy, ahhoz, hogy neked 1 ejszaka visszahozza a jatek + a kari arat nagyon szerencsesnek kell lenni, meg akkor is, ha csak 5k huffal szamolsz mondjuk

      Reply

    • avatar

      Devilaci

      |

      Sziasztok! Nem tudom hol kezdjem így belecsapok a “lecsóba”… , mivel blizz lehetővé tette hogy valódi pénzt keress ebben a játékban így megértem hogy vannak különféle hack programok . de jelzem hogy én ellenzem , csak értem az okát miért vannak.. ha nem lenne havi dij nem lenne rmah sok bevételtől esne el a blizz … nem vágná földhöz öket de ha már csinálnak egy game et akkor legyen folyamatos haszon belőle mint manapság a legtöbb játékhoz.. , szóval nem lenne meg tizedelné a hackek számát , mivel nem jutna elönyhöz az illető , ill ah által goldhoz igen , … nem is folytatom késő van… két féle hacker van , aki pénzt akar keresni vele (ebből a több) ill aki örül a csilivili a gearjének. számomra egy játék akkor szokott véget érni mikor ezek a dolgok már elhatalmasodnak a játékon … kijött a játék rengeteg órát élvezettel öltem bele a játékba.. majd változtattak rajta .. 1.0.4 és megint visszatértem kicsit , de most egyszerűen élvezhetetlen a játék ah ba nem látok semmi örömöt már az ahs botok miatt .. undorom lett tőle , így szerintem szépen megvárom a kieget meg várom mi lesz az uj class(ok) eldöntöm megveszem vagy nem azt ennyi.
      Sajnos elvesztettem azt a régi önamagam aki csak farmolt farmol hogy egyszer endgame gearje legyen… , farmolok bárhol majdnem mindegyik MPL en . nekem ez volt az endgear.. ill endgame. jut eszembe egy kérdés .. ki emlékszik arra hogya blizz beigérte infernora hogy lesz valami endstory ill endgame ami csak ott lesz elérhető!? az hol van!?

      Reply

    • avatar

      net.Totya

      |

      Leoric signetet normál act2-őn kell akkor farmolni?

      Reply

    • avatar

      sweeping

      |

      Olyan jó lenne, ha tiszta lenne az ah, már én se játszok ráuntam a keresgélésre…
      Az a baj, hogy nagyon adja magát a játék, hogy csalj! Megveszed mondjuk a diablo-t használtan vagy féláron ha épp akciózzák az nem sok pénz, adsz neki 200misit, és megmondod mit keressen a bot.
      Néhány óra alatt úgy se kapcsolják le, és kb már estére behozza a játék árát, vagy maximum másnapra.

      Komolyan mondom, már fontolóra vettem hogy, nekem is ezt kéne tennem. Ha lekapcsolják akkor pedig új példányt venni, és közbe mindig üríteni a botot, nehogy úgy kapcsolják le hogy sok érték van nála.
      Simán megérné, csak valahogy nem szeretek csalni, és nem visz rá semmi motiváció :(

      Reply

    Leave a comment

    You must be logged in to post a comment.