Kezdőlap Fun Kerekasztal #9

Kerekasztal #9

39
0
MEGOSZTÁS

Elnézést a csúszásért, de mindnyájunknak hosszú volt ez a másfél hét. Két hete megszavaztátok, a miért is Act 3 a legjobb farmútvonal. Bár késtünk, de lehet hogy pont ez kellett ahhoz, hogy jól lássuk a helyzetet, és az 1.0.7 fényében is hozzátegyünk valamit.

Professor J

A Diablo 3-ban a legnépszerűbb farm útvonalak alapvetően Act 3-ra korlátozódnak, talán azért mert több viszonylag egyenes terep (pl. Arreat Crater-ek vagy Rakkis Crossing) is található benne. Ezeknek a szűkebb területeknek hála, farmolás közben nem kell jobbra-balra szétnézni, hanem majdnem egyenesen haladunk miközben öljük halomra a monstereket. Több ismert útvonal is létezik, én ha néhanapján farmolok épp Act 3-ban, akkor a következő sorrendben szoktam haladni: Core of Arreat-Arreat Crater 1,2- Towerek, Rakkis Crossing-Fields of Slaughter-Battlefield, gyakorlatilag  visszafelé megyek.  Számomra nem létszükség a farmolás optimalizálása, így éppen ott „farmolok”, hentelek, ahol kedvem tartja, kedvenc helyeim közé tartozik Act 2 Dahlgur Oasis és Desolate Sands-s quest sorozat, ott is több, folyosós dungeon is található pl. Khan Dahab, stb. valamint Act 1 vége Leoric Manortól Butcherig. Abban viszont sokan egyetértünk, hogy Act 4 túlzott rövidsége miatt nem a legalkalmasabb farmolásra.

Rocador

A válasz egyszerű; act 3-ban vannak a legsűrűbben elhelyezve a mobok. A legnagyobb játékosok is act 3-ban farmolnak hisz onnan jön a legtöbb xp a legrövidebb idő alatt. Sokan az Alkaizer féle útvonalat választják ( Core/Dam1/Ac2/K2/fields) ami valóban nagyon effektív farmolást tekintve, de xp szempontjából szerintem a következő a legtutibb: fields/rakkis/keep2/crater2 + stonefort wp de ne felfele indulj el hanem visszafelé. Jelenleg 74-es paragon vagyok de még mindig látványosan jön az xp. Napi három óra játékkal 4-5 legendary/set jön átlagosan, mind e mellett 100-120 millió xp attól függ mennyire fáradok el a végére és lassulok le. Egyébként teljesen hétköznapi játékos vagyok, 1.0.5 elején még plvl 15 voltam, de akkor rámmosolygott a szerencse és egymás után jöttek a jobbnál jobb itemek. Archon wiz vagyok de minden kasztnak megvan a specce amivel képes erre, lásd TR Monk, WW Barbi, Strafe DH, SWalk+Acid Cloud WD.

Hamu

Jelenleg Act 3-ban a legjobb a szörny/négyzetméter arány bizonyos helyeken, és a Diabloban minél többet öl az ember minél kevesebb idő alatt annál nagyobb a profit. Ez egy ilyen játék, de az optimális fejlődés nem jelent egyet az élvezetes játékkal. Tény és való, hogy Act 3 a legjobb erre, ezt már számtalan leírásban, videóban meg is mutatták nekünk, csak egy példa erre az Alkaizer féle kör. Ezektől függetlenül, azért a maradék Act-okban is lehet olyan helyeket találni amik hosszukban talán nem, de sűrűségükben hasonlít Act 3 egy-egy részéhez. Személy szerint Act 1-ben és 2-ben is jól tudok farmolni, mikor mihez van kedvem. Act 2-ben a tuti a Vault of Assasin, ha Act2-őben farmolok, akkor mindig ott kezdek, ennek az a titka, hogy ott kell kilépni, és oda fog berakni legközelebb is. Garantált a 6-7 elit Black Canyonban is néhány elitre számíthatunk. Act 1-ben pedig Festering Wood’s, Leoric Manor, és onnan le Butcherig, a temető és a kripták például.
Fentebb írtam, hogy talán jó, hogy késünk, mert ha időben került volna ki a hír, akkor lemaradtunk volna arról az ígéretről, hogy egy későbbi patchben, megnövelik Infernon Act 1 és 2 mob sűrűségét, hogy jobb legyen. De ettől függetlenül, mindig lesz egy olyan, hogy optimális, ez persze nem baj. Már csak egy dolog zavar Act 4, ami totális szívás, rövid, kevés az elit, amik meg vannak, inkább ne lennének, pedig a kinézet és a felépítés egyáltalán nem rossz, de arra nem látok sok esélyt, hogy a muszájnál többet töltsek én Act 4-en, mert semmilyen szempontból nem éri meg.

Dyingsoul

Nos én már korábban nagy vonalakban vázoltam az én farm útvonalamat az AH-s videómban, de megteszem ezt újra: Nálam csak Act 3 jöhet szóba farmolás terén. Valószínűleg azért, mert ez a legnépszerűbb act. Ennek egyik oka a régi lootrendszer, a másik szerintem a mobok/négyzetméter arány ha lehet így fogalmazni. 🙂 Ezt persze nem mérték le mérnökök, de nekem volt pár xp/óra mérésem és számomra ez érte meg legjobban. Viszonylag sűrűn vannak a mobok, sok is van belőlük. Act 3-ban a Second heart küldit kreálom és a következő útvonalat járom be: Keep lvl 3 -> Tower of the Damned végig le a pókcsajig, annak halála után TP. Innentől kezdve a sorrend mindegy, de ezeket a területeket járom be: Arreat Crater lvl1, Keep lvl 1-2 és Bridge of Korsikk, ott a jégverembe is lemegyek. Ez után ha van kedvem és időm, akkor Stonefort a kulcsos miatt is esetleg Rakkis Crossing. Azmodant a farmkör végén mindig megölöm, tehát Core of Arreat marad utoljára. Sokan megkérdezik, hogy miért pont Keep lvl 3-al kezdek? Azért szoktam azzal, mert az a map mindig nagyon kicsi és minimum 2 de általában 3-4 elit is van ott, még egyszer hangsúlyozom: rettentő kicsi helyen. Így akár xp, akár loot a cél, jó ha minél előbb megvan az 5 valor. A jégveremben az a rossz, hogy kevés a “trash” mob, és nagy a terület. Az előnye az, hogy a 2. szinten sárga láda és minimum 1 de inkább 2-3 elit is szokott ott lenni, persze eliteket már a lvl1-en is lehet jócskán találni. Ez igazából babona miatt is benne maradt az útvonalamban: egy török sráccal akivel rengeteget farmoltam ott találtunk kétszer is száz milliókat érő cuccot. Szerintem amúgy a helynek semmi köze a jó droppnak, inkább tényleg a babona miatt szoktam mégis kipucolni azt is.

A következő hétre, péntek éjfélig lehet leadni a szavazatokat, és remélem, hogy tudjuk tartani a határidőt.

Sorry, there are no polls available at the moment.