Nem csak falakat építettünk csontból de létrákat is, hogy megmászhassátok azokat!

Dyingsoul . Hírek, kék 2873

Magyarul: közeleg a ladder! Úgy tűnik egyik olvasónk (chasy) valamiféle sötét mágiát használva kitalálta korábbi hírünk alatt, hogy Josh a titokzatos tweetjében akár a ladder opcióra is gondolhatott. Nos a mostani tweetjéből már majdhogynem biztosra vehetjük, hogy a játék elődjében megvalósított rendszer itt, a Diablo 3-ban is napvilágot láthat!

Szeretnél Laddert a Diablo 3-ban?

  • Naná! A ladder a legnagyobb királyság! (20%, 16 szavazat)
  • Csak szimplán: igen. (14%, 11 szavazat)
  • Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. (9%, 7 szavazat)
  • Nem érdekel különösebben, eddig is elvoltam nélküle. (35%, 28 szavazat)
  • Mi az a ladder? (7%, 6 szavazat)
  • Nem, és remélem nem is fogják bevezetni. (15%, 13 szavazat)

  • Összes szavazó: 81

    Szavazás

    Loading ... Loading ...

    Mivel kevesen ismerik a laddert, ezért egy kis ismertetőt összedobtam róla. De még előtte tisztáznunk kell, hogy a ladder az játékmódként lenne bevezetve, tehát lenne Softcore, Hardcore és Ladder karakter. Akik nem szeretnének részt venni benne, azoknak semmi hátrányuk nem származik belőle.

    Az ismertetőt az elődben megismert szabályrendszer alapján írtam, ez teljesen más is lehet a D3-ban, mivel még semmilyen részletet nem tudunk a dologról.

    A Ladderről:

    Vanank seasonok, évadok ha úgy tetszik aminek meghatároznak egy időtartamaot, mondjuk egy év egy félév vagy másfél év ilyesmi. Amikor indul egy ladder season, akkor a játékosoknak lehetőségük van egy olyan “realmben” kreálni karaktert, ahol mindenki a nulláról indul, magyarul egy season kezdetén még senkinek nincs karija, úgy kell kreálni az adott seasonre. Mindenki egyenlő esélyekkel, hátszél nélkül indul a játékban. Van egy rangsorolás a játékosok között, ami hivatalos adatok alapján kerül összegzésre.

    A Ladder módban bevett szokás, hogy vannak egyedi dolgok, amik a normál játékmódban nincsenek. Ezek lehetnek teljesen egyedi droppok, módosított itemek, más játékszabályok, olyan mobok amikkel a normál játék során nem találkozhatunk (mondjuk siegebreaker fields of misteryben fun lenne). Másképp fogalmazva: a ladder játékmenet másabb lenne, mint a normál.

    Amikor egy Ladder seasonnek vége van, akkor minden karakter átkerül minden megszerzett cuccával együtt (amik normal módban igen értékesnek számítanak, hiszen lehetetlen ott megszerezni őket) a normal játékmódba és kezdődhet az új season, ahol ismét nulláról indulhat minden játékos.

    Nagyjából ennyi. :D

    Comments (42)

    • avatar

      kaguura

      |

      Mellesleg semmi nem torlodik! Se kari ,se item!

      Reply

    • avatar

      kaguura

      |

      A diablo 2 ben a ladderbol ha lekerultel none ladderba…akkor kuka volt az ott szerzett itemek. Pl a runaszavak eltuntek es egy osszevissza runazott semilyen itemed maradt…

      Reply

      • avatar

        mittomén

        |

        ezen besírtam :D

        Reply

    • avatar

      relixo

      |

      Nagyon jó… végre valami normálisabb irányba mozdult a játék az új patch-l és végre jön egy kiegészítő ami szintén ad sok jó pluszt.
      Erre Blizz módra mit csinálnak?! Csesszük szét az egészet egy nem megnevezett wipe-l.

      Mert ne mondja nekem senki,hogy ez nem az lesz! Ahogy bejön a ladder mindenki CSAK az ÚJ ladder karaktereivel fog játszani,mivel csak ott lehet majd a jobb “kiváltságos” cuccokat elérni.
      Plusz minden felszerelésed amit a ladder-ig megint megszereztél mehet a kukába….
      Ezt most ne mondja senki nekem,hogy ez nem értelmetlenség.
      Tökéletes példa,hogy egy jó alapot amit csak 2 év után sikerült elérniük, azt hogyan kell azonnal NULLÁRA redukálni. Nevetséges…ha ezt tudom meg se veszem RoS-t lehet…

      Reply

      • avatar

        Dyingsoul

        |

        Ha előrendelted, szerintem van rá mód, hogy visszamondd.

        Reply

      • avatar

        nemtoknevet

        |

        hát nemtom, szerintem alapból minden cucc kuka lesz

        Reply

        • avatar

          relixo

          |

          Dyingsoul
          Mivel még ez nem biztos,hogy a régi ismert formában lesz a ladder ezért is írtam,hogy: “ha ezt tudom meg se veszem RoS-t lehet…” a hangsúly a lehet. Mert ugye ez is jól ki van ám találva a pénznyerészkedés szempontjából blizz részéről,nem mondanak semmi konkrétat, had vegye mindenki a cuccot a lényeg a pénz semmi más. :)
          Az biztos ha úgy lesz ahogy fentebb is írtam és visszahozzák a régi kb 12 éves elavult laddert akkor biztosan lemondanám,mert ennek így semmi értelme nem lesz,de mivel nem tud senki semmi biztosat ezért marad a játék előrendelésbe,és majd max utána fogok bosszankodni.

          nemtoknevet
          Persze,hogy az lesz. Csak megint az értelmezés a probléma,de külön kifejtem neked.
          Nem mindegy,hogy RoS mikor kijön farmolgatsz az új cuccokért mert lesz értelme gyűjteni őket,hiszen jó darabig az maradna eddig úgy volt. DE most jönne a ladder majd valamikor és onnantól minden amit addig megszereztél már új RoS cuccok megint kuka….magyarul nem lenne értelme még örülni se a kiesett cuccnak,mert már előre tudod,hogy ladder alatt jobbak esnek. Épp olyan mint ahogy most farmolsz kiad egy jó tárgyat,de már tudod,hogy a pár nap múlva megjelenő kiegészítő miatt dobhatod is ki,semmi értéke,semmi értelme.

          Ezt a szöveget meg ne hagoztassa már senki,hogy aki nem akar részt venni benne,az játszik normál módban, meg azoknak akik nem laddereznek semmi hátrányuk nem származik belőle.

          Ez egy hazugság. Ki ne akarna jobb cuccot látni a karakterén? Nem származik hátrányod ha nem játszol laddert?! Ugyan már…ennek a játéknak az item keresés az egyik alap mozgatója,innentől igen is származik hátránya mindenkinek aki nem ladderezik. Így a Normal mód ,a karakterekkel,tárgyakkal mindennel együtt a ladderel magyarul halálra ítélve. Tehát ennyi erővel akár nyomhatnának egy full resetet is,vagy törölhetnék a normal-t.

          Reply

          • avatar

            chasy

            |

            Istenem ez miért nyerészkedés? XD Ez már komolyan beteges.Sok dologbana láírom,hogy csak a pénz számít nekik,de ebben miért? Ha nem tudod mit kapsz a pénzedért,akkor nem azt kell csinálni,hogy megveszed,utána szarozod,hanem nem veszed meg,amíg nem vagy biztos abban amit kapsz.Most komolyan ki vásárol így? Bemész a ruhaboltba és azt mondják itt ez a nadrág,lehet nem jó rád és szakadt,de te megveszed?
            Ki mondta hogy jobb cuccok fognak esni Ladder-ben? Semmi infót nem tudni róla,még be sincs jelentve,de már meg a sírás,hogy szemét Blizz csak Ladder lesz jó…Egyáltalán nem biztos hogy lesznek Ladder only itemek,még csak adatbányász infó sincs ilyenekről (tudtommal).Inkább ki kellene várni a végét,mint előre temetni az egészet..

            Reply

            • avatar

              relixo

              |

              Írtam egy hosszabb kielemző szöveget,de közbe rájöttem egy nagy igazságra,dont feed the trolls. Úgyhogy a rövidebb változat mellett döntöttem.
              Most komolyan ahogy szokták mondani no offense, de két lehetőség van:
              Te is csak arra reagálsz amire akarsz, vagy neked is értelmezési gondjaid vannak?!
              Akármelyik is,ez az igazán beteg dolog részedről.
              Javaslom olvasd át az előző hozzászólásaim és figyeld a “HA” szavakat és az igeidőket.(A feltételes mód az igemódok egyike, amely azt fejezi ki, hogy egy adott cselekvés, történés megvalósulása, illetve valaminek a létezése, állapota valamilyen feltételtől függ.)
              És még valami ne akard már hülyeségekkel alá támasztva(nadrágos példád), becsomagolva lenyomni a torkunkon az általad vélt igazságot,aminek végképpen semmi köze a valósághoz.
              Igenis ez is egy újabb pénzügyi fogás, mert akik laddert akartak azoknak most megpengették a hírt,hogy tessék lesz az is veheted kiegészítőt ,aki nem akart az meg nem tudja mire számítson,mert semmi konkrétumot nem mondtak ezzel kapcsolatban és hidd el nem is fognak csak RoS után ha már megvette a nagy réteg akiket megcéloztak. Ha ezt te nem látod akkor nagyon vak vagy! De persze szerinted biztos csak véletlen,hogy most dobták be a köztudatba a hírt….és így RoS előtt csak hirtelen felindult ötletből jött ez nekik….

              Reply

            • avatar

              chasy

              |

              Igazad van,don’t feed the trolls

              Reply

    • avatar

      zotyy

      |

      Szerény véleményem szerint, igen is kell ladder,ha nem akar a blizzard megint egy 1-2 éves játékot,ahhoz ,hogy fent tartsák az “izgalmat” és “versengést” kell valami ami “változatossá” teszi a játékot elég hosszú ideig,aki diablo 2 tolta,tudhatja,a ladder egyik ,fő oka,az ,hogy egy idő után kiesik minden és nem tudsz újat tenni a karira,magyarul jön a “monoton” “értelmetlen” farmolás,mivel itt még kereskedni sem fogsz tudni egy egy jó cuccal,az én meglátásom az,ha nem jön ladder akkor a ROS sem fogj 1-2 évnél tovább húzni,persze lehet mérgelődni,de pont ezért lesz úgy kitalálva,hogy aki nem akar részt venni benne,az játszik normál módban,de akinek tetszik,vagy szimplán kipróbálná igen is kapjon egy kis pluszt,ha már egy vagy fél év múlva “eltűnik ” a kari! Még mindig azt mondom a ladder rendszerre;lásd diablo2 (amely játék ugye többeknek jobban tetszik mint a 3! )

      Reply

    • avatar

      Animebj

      |

      Ha a ladder játékosokat nem éri komoly előny, addig csak az időhiányos illetve az achi-vadász irigyeket számára lehet kiakasztó, de tartok tőle, hogy nem így lesz, ezért sokan rákényszerülnek majd erre a módra.

      Reply

    • avatar

      sweeping

      |

      Én csak beleolvastam néhány hozzászólásba, de nem értem egyesek hozzáállását… :D

      Szerintem az elején mindenki indítson ladder karaktert, hiszen miután véget ér az első szezon mondjuk fél év múlva, akkor átkerültök non-ladder módba, ugyan ott fogtok játszani, mint ha nem is indítottatok volna ladder karaktert. Magyarul az égvilágon semmit nem vesztetek!
      ellenben letudjátok tesztelni, hogy milyen újítást hoz a ladder, mely részekben tér el a non-laddertől milyen cuccok esnek ott.
      Így legalább mindenkiben kialakul egy összkép, és non-ladderbe is legalább ladder cuccokban viríthatsz, ami magasabb dps-t jelenthet, vagy egy strapabíróbb tank karaktert a jövőre nézve.

      Szóval szerintem aki első szezonba nem laddert indít, az hatalmas nagy hülyeséget csinál…

      Reply

    • avatar

      Dyingsoul

      |

      Én komolyan nem értem egyes emberek hozzáállását. Ne gyártsanak sportkocsit, mert nekem nincs rá pénzem.

      Reply

      • avatar

        Abiondi

        |

        Nem éppen ez a helyzet!
        Mindenkinek adtak egy Suzukit majd’ 2 éve, amibe gyárilag megígérik, hogy lesz ablaktörlő, és mondjuk riasztó. Elkezded használni a kocsit, kiderül, hogy nincsenek benne a kocsiban amit ígértek, és vannak olyan apróságok is, mint amikor menyomod a dudát, akkor a vészvillogó kapcsol be, és hasonló mókás dolgok.
        Persze lehet így is használni a kocsit, de ugye 1, nem erről volt szó, 2 zavaró dolgok vannak a kocsiban, amiket ki kellene javítani
        És akkor jön az autógyár, és közli, hogy mit szólnátok, hogy ha sportkocsikat gyártanánk.

        Szerintem jogos, ha felvetik páran a dolgot, hogy mi van az ablaktörlővel, esetleg a riasztóval, de az se zavarná az embereket, ha úgy működne a megvett autójuk, ahogy kellene.

        Ha ezek megvannak jöhet természetesen a sportkocsi. De addig jogosak a felvetések.

        Reply

        • avatar

          Dyingsoul

          |

          Egyedül a pvp-ről tudok, amit ígértek és nem váltották be. Bug mentes játék nincs. Ha tudsz, mondj 1-et de nem tudsz, mert nincs.

          Reply

          • avatar

            SPARXS

            |

            Super Mario!

            Reply

            • avatar

              chasy

              |

              Abban is van bug :D Volt valami mód hogy hátrafelé beakadt és az utolsó pályára dobott vagy valami ilyesmi :D

              Reply

    • avatar

      nemtoknevet

      |

      Érdekelne, hogy ez mindenkit akarata ellenére érint? Mert én mondjuk nagyon nem akarok semmiféle laddert, aki ezt szeretné, az csináljon egy klánt vagy közösséget, ahol adott időpontban elkezdik a saját “ladderjüket” aztán versenyezzenek.. de én nem azért kínlódtam össze magamnak, még így is egy épphogy középkategóriás karaktert, hogy most minden csak úgy odavesszen, mert ők úgy gondolják, hogy nosza nektek egy ladder, élvezzétek ki jól..
      Ezért érdekel, hogy ez mindenkit érint?
      Ez az egyik..

      Reply

      • avatar

        chasy

        |

        Ne izgulj,természetesen nem kötelező játékmód.Semmi baja nem lesz az eddigi karaktereidnek :)

        Ezért nem is értem mit nyavajog már megint 1-2 ember.Bár nem nagy meglepetés..

        Reply

        • avatar

          nemtoknevet

          |

          Akkor jó, köszönöm a választ, akkor semmi gáz.. ezt tényleg nem tudtam

          Reply

        • avatar

          Abiondi

          |

          Szerintem azért “nyavajog” ezért pár ember, amit úgy hívnak, hogy time management.
          A Blizznél is látszik, hogy igencsak véges erőforrások állnak rendelkezésre a fejlesztés, hibajavítás stb. terén amit a Diablo 3-ra fordítanak. Ezt az időt fordíthatnák a bugok javítására, a játék indulásakor (2 éve lassan) beígért játékelemek (véletlen pályák, esetleg PvP de lehetne sorolni), ahelyett, hogy ilyenekre fordítanák az erőforrást.
          Persze az ő oldalukról is érthető a dolog, mert a ladder nem más, mint minimális új fejlesztési igény, mely leköt X embert, és a megszerzett dolgok egy idő után törlődnek, azaz időt nyert a Blizz magának. De az szomorú, hogy a prioritásokat még mindig nem érzik.

          Reply

          • avatar

            chasy

            |

            Azt hiszem,te nem láttad azt a kommentet,ami már moderálva lett…Miszerint aki Ladderezik az egy “senkiházi-semmirekellő kocka”.Már bocs de ennek semmi köze a Blizzard time management-éhez,se semmihez.Ez puszta rosszmájúság.De megfogagtam hogy nem megyek bele értelmetlen vitákba,amúgy se fog egyezni a véleményünk,és a végén még én leszek a fanboy.

            Reply

    • avatar

      Adam

      |

      a ladder 1 dologra jó, hogy az 5lethiányt becsomagolják, hgoy úrja és újra ugyan azt vidd végig a versenyszellem nevében..semmi másról nem szól a dolog…
      Ettől még nem zavar, ha lesz, max kihagyom…de a fejlesztési kapacitást én valami rkeatívabb dologra fordítanám, mint a repetitív monoton farmolásra…
      Miért nem azon dolgoznak, hogy valóban random legyen minden pályaszakasz?
      Azt sem értem, hogy mirét vannak csak ebbena rendszerben elérhető jutalmak ? miért nem lehet az mindenkié,aki elér 1 bizonyos szintet…piszchológusok tudják jól, hogy az embernek midnig újabb és újabb dolog kell..de hogy ezt azzal oldják emg, hgoy 1% jutalomért a játék 99%-a ugyan az…időről időre..nos ez szerintem ..de nem minősítem…hisz valakinek tetszik..s elfogadja…

      Reply

    • avatar

      sci21

      |

      Ahogy a D2-ben is ellene voltam, most is nagyon ellene vagyok. Nincs erre semmi szükség.

      Reply

    • avatar

      Lord Azmodan

      |

      Ha ladder reset is lesz akkor a francot se érdekli..fiatalabban még diablo 2-ben elment a dolog, de ha most is resetelnék a karikat akkor már nem örülnék neki az tuti, de valószínű ez nem lesz hisz akkor nem lenne végtelen paragon.

      Reply

      • avatar

        chasy

        |

        Szerintem elkezded abszolút 0-ról 0 paragonnal.Miután vége a szezonnak,a Ladderben összeszedett Xp-d hozzáadódik az eddig összegyűjtötthöz.így logikus szerintem.
        Viszont a karakterekkel mi lesz? Hiszen csak 10 (kiegben 12) karakter slot áll rendelkezésre

        Reply

        • avatar

          Dyingsoul

          |

          Ezen én is forogtam. Mondjuk meg lehetni csinálni, hogy ha “túlcsordulna” a karakterlimiten, akkor egy ilyen “Ideiglenes” slotba kerülne és nem lehet belépni vele, amíg nem törölsz ki annyi karit, hogy beférjen.Azért 12 karislot szerintem több, mint elég.

          Reply

          • avatar

            chasy

            |

            Igen a 12 karislot elég,de így ladderrel nemtudom.
            Az is lehet hogy ha nincs karislot-od akkor a ládába dobálja a cuccokat ha van hely..Majd meglátjuk mi lesz :D

            Reply

            • avatar

              Adam

              |

              üdv,

              nem rétem mi szükség jelenleg kasztonkétn 1-nél több karakterre? hisz kb 3 perc alatt át tudod skilleni,s pakolni az itemeket rá, telejsen felesleges2 barbár már…
              Csak azrét csinálnak az emberek ennyit, hgoy ha túl sok itemje vana stash-ben akkor a karkaetren illetve annak inventory-jában tudja tárolni azt,ami nem fért a ládába…
              De már látom magam előtt, hogy csak 3,99 euróért vásárolhatsz magadnak újabb ládafület:)))

              Reply

            • avatar

              Dyingsoul

              |

              Adam: Ez hülyeség, ilyen nem lesz a játékban ez 100%

              Reply

            • avatar

              Lord Azmodan

              |

              Azért van értelme például hc-ban nekem 3 Monkom van 60-as, ha netán valamelyik behalna ott a másik egyből aki a helyébe is lép :) Mondjuk normálnál csak tárolónak használja mindenki ez is igaz.

              Reply

            • avatar

              chasy

              |

              Ez nem igaz…Nekem pl 3 okból van mindkét kaszból karim
              1.Achievement.Imádom őket gyűjteni :D
              2.HC-SC 1-1 kasztból,régen így csináltam,ma már 1 HC kari is elég nekem
              3.Ha megunom a férfit,fel van húzva a női,csak átcuccolok és minden megy tovább.Nekem ez is számít,így nem olyan egyhangú.

              Reply

            • avatar

              Lord Azmodan

              |

              Mondjuk, ha a nemet említed nekem pl. egy Monk legyen férfi ahogy a barbár és WD is. A DH meg a Wiz legyen nő, persze ez csak nekem az igényem és az enyémek így is vannak. Ezért jó, hogy mindenki maga döntheti el a karaktere nemét.

              Reply

            • avatar

              chasy

              |

              Nekem pl a női monk különösen tetszik :D WD-ben is jó lett a nő szerintem.A többi kasztál tényleg a klasszikus Barb-férfi,DH,Wiz-nő szerintem is.
              A lényeg az hogy mindenkinek maga izlése hogy most 10 karija van-e akár ugyan abból teljesen mindegy.De a Blizzard nem hiszem hogy kötelezni hogy hogy ha Ladderezel és meg is akarod tartani akkor törölgesd a karijaidat.Valamit erre ki kell találniuk.

              Reply

    • avatar

      chasy

      |

      Oh micsoda megtiszteltetés hogy emmítve vagyok :)
      Én már csak arra leszek kíváncsi,hogy mi alapján lesz a rangsorolás? Mert szerintem puszta paragon-ranking nem lenne túl fun,csak nézzük meg a mostani felállást…Orrba-szájba farm ,egy-egy zóna folyamatos grind-olása…Nem túl fun.Kíváncsi leszek mit fognak alkotni,nagyon várom :)

      Reply

    • avatar

      Daermon

      |

      Én valami jobb dologra számítottam, mint a Ladder. Na de ez van. Ez is egy plusz opció legalább. :)

      Reply

    • avatar

      Dyingsoul

      |

      A Ladderről:

      Vanank seasonok, évadok ha úgy tetszik aminek meghatároznak egy időtartamaot, mondjuk egy év egy félév vagy másfél év ilyesmi. Amikor indul egy ladder season, akkor a játékosoknak lehetőségük van egy olyan “realmben” kreálni karaktert, ahol mindenki a nulláról indul, magyarul egy season kezdetén még senkinek nincs karija, úgy kell kreálni az adott seasonre. Mindenki egyenlő esélyekkel, hátszél nélkül indul a játékban. Van egy rangsorolás a játékosok között, ami hivatalos adatok alapján kerül összegzésre.

      A Ladder módban bevett szokás, hogy vannak egyedi dolgok, amik a normál játékmódban nincsenek. Ezek lehetnek teljesen egyedi droppok, módosított itemek, más játékszabályok, olyan mobok amikkel a normál játék során nem találkozhatunk (mondjuk siegebreaker fields of misteryben fun lenne). Másképp fogalmazva: a ladder játékmenet másabb lenne, mint a normál.

      Amikor egy Ladder seasonnek vége van, akkor minden karakter átkerül minden megszerzett cuccával együtt (amik normal módban igen értékesnek számítanak, hiszen lehetetlen ott megszerezni őket) a normal játékmódba és kezdődhet az új season, ahol ismét nulláról indulhat minden játékos.

      Nagyjából ennyi. :D

      Reply

    • avatar

      Lacas

      |

      Értem, köszi!

      Reply

    • avatar

      Rajlii

      |

      jah én sem igazán vágom
      azt tudtam eddig is hogy a D2-nél van de sose játszottam vele csak sp-t max a haverokkal lanoztam pedig azért vettem meg anno a D2-t h majd neten játszok de aztán valahogy elmaradt :)

      Reply

    • avatar

      Lacas

      |

      Megtudja mondani valaki, hogy mi is pontosan az a ladder?

      Reply

      • avatar

        ScrewYouGG

        |

        Lacas: Ladder jelentése létra (angol szó) a hírekből következtetek arra hogy ez ilyen ranglétra lesz olyasmi mint a diabloprogress gondolom csak most hivatalosan a blizzard által és sokkal pontosabb lesz :)

        Reply

    Leave a comment

    You must be logged in to post a comment.