Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben

Az eredeti:

Mint egykor Erdély meghajszolt határán

A fölriasztott utolsó bölény,

Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván

Búd vadonának reszkető ölén.

És én, mint véred lüktető zenéje,

Ahogy most lázas ajkadon liheg,

A hang vagyok, mely belesír az éjbe

És sorsod gyászát így zendíti meg:

 

Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,

S a szívem, ó jaj, színig fájdalom...

Mivé tettétek az én szép hazámat?

Hová süllyedtél, pusztuló fajom?

Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,

Rút becstelenség magad és neved, -

Én mit tegyek már? - romjaidra hullva

Lehajtom én is árva fejemet.

 

Laokoon kínja, Trója pusztulása

Mesének oly bús, sorsnak oly magyar;

A sírgödör hát végkép meg van ásva,

A föld, mely ápolt, most már eltakar;

Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,

De kínja vád s a csillagokra száll,

Ha végzetem lett magyarrá születnem:

Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

 

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának

És sírt, vesztére, önszántábul ás,

Hol száműzötté lett a honfibánat

És zsarnok gőggé a honárulás,

Hol a szabadság őrjöngésbe rothad

S Megváltót s latrot egykép megfeszít,

Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, -

Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

 

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,

Az éjszakába rémes hang üvölt,

Lehullt az égből a magyar jövendő,

Milljó görönggyé omlik szét a föld;

De bánatomnak dacra-lázadása

- Mint őrület, mely bennem kavarog -

Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra:

Még nem haltam meg, - élni akarok!

 

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,

Ahány magyar rög innen elszakad;

A tízkörmömmel kelljen bár kiásnom,

Kikaparom a földbül a holtakat:

Meredjen égnek körül a határon

Tiltó karjuknak végtelen sora,

S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon

Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

 

Soha, soha egy kis göröngyöt innen

Se vér, se alku, se pokol, se ég -

Akárhogy dúl most szent vetéseinkben

Idegen fajta, hitvány söpredék!

E száz maszlagtól részegült világon

Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:

Magyar vagyok, a fajomat imádom,

És nem leszek más, - inkább meghalok!

 

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,

Csak magyar földön és csak magyarul;

Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,

Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;

De ezt a lelket itthagyom örökbe

S ez ott vijjog majd Kárpát havasán

És belesírom minden ősi rögbe:

El innen rablók, - ez az én hazám!

 

És leszek szégyen és leszek gyalázat

És ott égek majd minden homlokon,

S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat

A jó Istentől visszazokogom;

És megfúvom majd hitem harsonáit,

Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:

Bölcsővé lesz még minden ravatal, -

Havas Kárpáttól kéklő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

 

------------------------------

Átdolgozott:

Mint eggykor Tristram meghajszolt határán

A fölriasztott utolsó tehén,

Úgy állsz most, Butcher, oly véresen, árván

Bús hulláidnak reszketõ térdén;

És én Tristran büszke megmentõje,

Ahogy most lázas szemed elött lebeg,

A hangvagyok, mely beleordít a temetõbe

És Blood Raven álmokfutását így zendíti meg:

 

Két kezem: véres, vértem: gyalázat,

És a damagem, oh  jaj! színig szánalom

Mivé tettétek az én szép palámat?

Hová süllyedtél, pusztuló classom?

Fetrengsz a sárban classok nyomorultja,

Rút becstelenség zeal-ed és Hammered, -

Én mit tegyek már? -klaviatúrára hullva

Elveszem én is a whrits leg-et.

 

Khurast Dock kínja, Tristram pusztulása

Exp-nek oly sok, sorsnak oly pala;

A Blizzardnal ez végkép meg van gyártva,

a cég, mely ápolt, most letagad

Isenhart's vértjét nem lehet levennem,

Palának lennem miért ily csúf halál?

 

Karakter, mely máglyát maga gyújt magának

És Zeal-el, Hell-ben maga ellen vágg,

Hol számûzötté lett a fizikális

És zsarnok gõggé a holly palák, -

Hol a charge-olás örjöngésbe rothad

s jobb s bal gombot egyképp megfeszít,

Hol szívemet márcsak hardcore dobogtat?

Ah, rajtam már a Blizzard sem segít!

 

Pattogva ég a pokolban a cseppkõ

Az éjszakában Diablo üvölt

Lehull az égbõl a pala jövendõ

Milljó spell-tõl omlik szét a föld

De bánatomra potis megoldással

- Mint izgalom, mely bennem kavarog -

Nekimegyek most is egy-egy charge csapással:

Még nem haltam meg - ölni akarok!

 

A belt-embõl annyi poti fogyjon

Ahány paladin itt szétszakadt;

Akárhány poti kell, hogy összerodjon

Kiszedem charge-al a szarvadat:

Fusson tûz végig a határon,

Tehát spelljeid miatt folytonosan irtandó

S a menü tetején lángbetûkkel álljon

Egy égõ, elszánt, zordon szó: DIABLO!

 

Diablo, Diablo egy kis palát se innen

Se necro, Se ama, Se barbár, Se Baal (Bél), -

Akárhogy hiszünk szent képességeinkben

Megbosszulok mindent a palákért

E száz maszlagtól részegült játékon

Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:

Pala vagyok, a classomat imádom

És nem leszek más - nem nagyon!

 

Blizzard tudd meg, hogy ezt akarom kérni,

Csak Diablos földön és csak Palául ...

Ha bûn, hogy classt nem tok cserélni,

jobb is, ha charge-om már most porba hull

De ezt a shield-et itt hagyom örökbe

És ez ott vijjog majd Harrogath havasán

És belesírom minden õsi cave-be

El innen, witch doctor - ez az én hazám!

 

És leszek szégyen és leszek gyalázat,

És zeal-em ott ég minden nagy mobon

S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat,

A Blizzardtól visszazokogom

És kasztolom a holly shield-et

Hogy ne hasson rám annyit a fizikális

Bölcsömmé lesz még minden Sacrifice

Havas harrogath-tól kékló Frozen River-ig

Egy class lesz itt, egyetlen s pala!