Arany János - A walesi Bárdok, azaz A tétova Hősök

(Részlet)

Diablo király, démon király

Léptet az ember alkonyán:

Hadd látom, úgymond, mennyit ér

Az új Tristram tartomány.

Van-e ott lélek és húsa jó?

Legelőin a rettegés kövér?

Használt-e a megöntözés:

A sok hősi vér?

S a nép, az istenadta nép,

Ha oly boldog-e rajt’

Mint akarom, s mint a barom,

Melyet igába hajt?

Sötét úr! valóban koronád

Legszebb lélekkője ez:

Húst, lelekt, legelni jót,

Félelem-rettegést benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép

Retteg tőled rajta, Diablo Sir!

Kunyhói mind hallgatva, mint

Megannyi puszta sir.

Diablo király, démon király

Tapos az emberiség alkonyán:

Körötte halál amerre ment,

És néma új Tristram.

Pandemonium az erőd neve,

Amit a tőle való rettegés megszállt,

Nincsen annak a várnak már ura,

Nem vendéglik a királyt.

Vadak és szörnyek, nem jó falat

Szem-száj, belsőség, zsigerek,

Sürgő csoport, százas rovar horda,

Ezt látni is teher;

S mind, amiket e bűnös sziget

Bűnt s rosszat terem;

S mind, ami vér pezsegve forr

Túl messzi tűz-tengeren.

Ti hősök, ti hősük! hát senkisem

Töri értem kardját?

Ti hősök, ti hősök!... ti haszontalan ebek!

Nem ölnétek a Terror Urát?

Kardot és Pajzsot, s mi az ég alatt

Karnak-testnek kellemes,

Azt látok én: de ördög itt

Belül minden hős nemes.

Ti hősök, ti hősök, hitvány ebek!

Nem ölitek a Terror Urát?

Hol van, ki zengje tetteitek -

Elő egy valaki, Cain naplóját!