Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben
Az eredeti:
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván
Búd vadonának reszkető ölén.
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg:
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, ó jaj, színig fájdalom...
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, -
Én mit tegyek már? - romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.
Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar;
A sírgödör hát végkép meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?
Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának
És sírt, vesztére, önszántábul ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás,
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, -
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Milljó görönggyé omlik szét a föld;
De bánatomnak dacra-lázadása
- Mint őrület, mely bennem kavarog -
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra:
Még nem haltam meg, - élni akarok!
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tízkörmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földbül a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék!
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom,
És nem leszek más, - inkább meghalok!
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, -
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
------------------------------
Átdolgozott:
Mint eggykor Tristram meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó tehén,
Úgy állsz most, Butcher, oly véresen, árván
Bús hulláidnak reszketõ térdén;
És én Tristran büszke megmentõje,
Ahogy most lázas szemed elött lebeg,
A hangvagyok, mely beleordít a temetõbe
És Blood Raven álmokfutását így zendíti meg:
Két kezem: véres, vértem: gyalázat,
És a damagem, oh jaj! színig szánalom
Mivé tettétek az én szép palámat?
Hová süllyedtél, pusztuló classom?
Fetrengsz a sárban classok nyomorultja,
Rút becstelenség zeal-ed és Hammered, -
Én mit tegyek már? -klaviatúrára hullva
Elveszem én is a whrits leg-et.
Khurast Dock kínja, Tristram pusztulása
Exp-nek oly sok, sorsnak oly pala;
A Blizzardnal ez végkép meg van gyártva,
a cég, mely ápolt, most letagad
Isenhart's vértjét nem lehet levennem,
Palának lennem miért ily csúf halál?
Karakter, mely máglyát maga gyújt magának
És Zeal-el, Hell-ben maga ellen vágg,
Hol számûzötté lett a fizikális
És zsarnok gõggé a holly palák, -
Hol a charge-olás örjöngésbe rothad
s jobb s bal gombot egyképp megfeszít,
Hol szívemet márcsak hardcore dobogtat?
Ah, rajtam már a Blizzard sem segít!
Pattogva ég a pokolban a cseppkõ
Az éjszakában Diablo üvölt
Lehull az égbõl a pala jövendõ
Milljó spell-tõl omlik szét a föld
De bánatomra potis megoldással
- Mint izgalom, mely bennem kavarog -
Nekimegyek most is egy-egy charge csapással:
Még nem haltam meg - ölni akarok!
A belt-embõl annyi poti fogyjon
Ahány paladin itt szétszakadt;
Akárhány poti kell, hogy összerodjon
Kiszedem charge-al a szarvadat:
Fusson tûz végig a határon,
Tehát spelljeid miatt folytonosan irtandó
S a menü tetején lángbetûkkel álljon
Egy égõ, elszánt, zordon szó: DIABLO!
Diablo, Diablo egy kis palát se innen
Se necro, Se ama, Se barbár, Se Baal (Bél), -
Akárhogy hiszünk szent képességeinkben
Megbosszulok mindent a palákért
E száz maszlagtól részegült játékon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Pala vagyok, a classomat imádom
És nem leszek más - nem nagyon!
Blizzard tudd meg, hogy ezt akarom kérni,
Csak Diablos földön és csak Palául ...
Ha bûn, hogy classt nem tok cserélni,
jobb is, ha charge-om már most porba hull
De ezt a shield-et itt hagyom örökbe
És ez ott vijjog majd Harrogath havasán
És belesírom minden õsi cave-be
El innen, witch doctor - ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat,
És zeal-em ott ég minden nagy mobon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat,
A Blizzardtól visszazokogom
És kasztolom a holly shield-et
Hogy ne hasson rám annyit a fizikális
Bölcsömmé lesz még minden Sacrifice
Havas harrogath-tól kékló Frozen River-ig
Egy class lesz itt, egyetlen s pala!