Eredeti:

József Attila: Mama                                                                        

Már egy hete csak a mamára

gondolok mindíg, meg-megállva.

Nyikorgó kosárral ölében,

ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,

ordítottam, toporzékoltam.

Hagyja a dagadt ruhát másra.

Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,

nem szidott, nem is nézett énrám

s a ruhák fényesen, suhogva,

keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,

most látom, milyen óriás ő -

szürke haja lebben az égen,

kékítőt old az ég vizében.

--------------------------

József Attila: Mana

Már egy hete csak a manára

gondolok, mindig üvegcsébe zárva.

Piros löttyel övében

ment a csatába, ment serényen.

Én még első szintű barbár voltam,

ordítottam, toporzékoltam.

Hagyja a dagadt rúnát másra.

Nekem adja a fejszét dobásra.

Csak ment és teremtgetett némán,

nem gyógyított, átkot sem tett énrám.

S a rúnák fényesen, suhogva

keringtek, szálltak a Maggotsban.

Nem nyafognék, de most már késő,

most látom, milyen varázslónő -

szürke haja lebben az égen,

kékítőt old az üres üvegcsében.