A Szent küldetés

 

 

              Egy este a kolostorban minden az eddig megszokott módon zajlott. A szerzetesek közösen összegyűltek a központi csarnokban ahol testüket számos rituáléval megtisztították mielőtt tiszteletüket teszik isteneik előtt. Régi legendákból megmaradt történeteket ők igenis komolyan vették, amelyből tanulva nem követik el ugyanazt a hibát, mint őseik. Egy legenda szól arról, hogy egykoron még magát a legtisztább birodalom, Uteh vezető kánját annyira elvakította hite és magabiztossága abban, hogy a népe tisztasága és a Fény tisztelete a mennyekbe repíti városukat. Sajnos nem vette észre, hogy túlontúl erős elszántsága és a Fény megszállottjaként Diablo egy arkangyal formájában a gondolataiba férkőzött, vágyait kihasználva csapdába csalta és eltérítette az útjáról egyenesen a pokol sötétsége felé, megrontva mindenkit a birodalomban és örök kárhozatra ítélve őket. Emiatt is törekednek a szerzetesek arra, hogy elméjüket, gondolataikat ugyanúgy acélozzák, tisztítsák, mint fizikai testüket. Szinte mindenre volt egy istenük mely megtestesített valamely természeti formát, mint a tűz, víz, föld és számos egyéb istenség. Hitük csakúgy elszánt és rendíthetetlen volt, mint erőnlétük. Egy saját harcrendszert sikerült létrehozniuk mely felhasználja hitük, akaratuk erejét, amely képes a természet erőit is mozgósítani számos mozdulataikba ezzel segítve őket a gonosszal szemben.

              Aznap este miután a legtöbben nyugovóra tértek Altair szokatlan csendre lett figyelmes melyet jól ismert még korábbról, amikor démonok elleni harcolt. Gondolatait, érzéseit féken tartva magabiztosan és halk léptekkel elindult értesíteni a szerzetesrend azon tagjait kik már elég tapasztalattal rendelkeznek. Ahogy haladt a folyosón érezte, hogy bármelyik pillanatban elkezdődhet. Rendszerint a démonok először félelembe és kilátástalanságba taszítják az embereket mielőtt hirtelen csapást mérnek rájuk. Amit viszont nem értett, hogy miért most és itt Ivgorod városában ahol kolostort még sosem fenyegették a sötét erők. Főleg az óta hogy Baál és a Főgonoszok legyőzettek. Egy új hatalmasabb lény lépett tán elő a rejtekéből s ez most az ő csapása lesz vagy annak előszele? Bármi is történjen itt és most gyorsan kell cselekedniük, nehogy késő legyen. Ahogy elért a kiválasztottak csarnokába mely szállást biztosított a tapasztalt harcosoknak ott és abban a pillanatban rájött, hogy elkésett. Az ajtón véres nyomok, a padlón testek vonszolásának, vérvörös nyomvonalai fogadta, bár testeket nem látott semerre. Előrántotta még mesterétől kapott rúnákkal felvésett botját, amely eddig még nem hagyta cserben. Elsorolt egy gyors védekező imát és erejét összpontosította az előtte álló gonoszra. Amint végzett a fegyverén a rúnák felragyogtak és a testét egy halvány aura vette körül. Határozottan elindult előre a terem közepére ahonnét betekintést nyerhetett a széles folyosókon keresztül a kolostor e részében elágazódó három kisebb terem irányába, keresve bármi élet nyomát. Érzékeire hagyatkozva felmérte a termeket majd elindult abba az irányba, amelyet még nem borított vér. Hírtelen maga mögött egy lény jelenlétét érezte meg ami már támadott is. Alig pár ujjnyira tévesztett célt támadása Altair ellen, melyet ő egy gyors lebukással kikerült és közben felmérte egy pillanat alatt milyen lénnyel is áll szemben. Egy Morlu varázsló által irányított groteszk emberszerű lénnyel melynek bőre helyenként tüskés, egész testét beborító megkeményedett páncélszerű bőr fedett és karjai hegyes fogazott pengévé átalakult fegyver volt. Általában több ilyen lényt is irányít a varázsló és emiatt számított rá hogy bármelyik pillanatban felbukkanhatnak. Csapdában érezte magát és érezte, hogy ki kell törnie mihamarabb, hogy elérje a varázslót csak annak halála után foglalkozhat a szolgáival. Miután kikerülte az első csapást egy erős összpontosított energialökettel has tájékon csapást mért a lényre, amely egyből a közeli oszlopba csapódott és így utat nyitva a varázsló felé. Azonnal megindult felé akkora erővel hogy ereje egy pillanatra előre teleportálta van 5 lépésnyire. Már felére csökkentette a távolságot a mágus és ő közte, amikor még két groteszk lény lepte meg oldalirányból. Gyorsan elmormolt egy imát, amely egy fényes fénykitörés idézett meg körülötte, ami megvakította ellenfeleit időt nyerve, hogy a célját elérje. Ott termett a hatalmas mágus előtt és minden erejét bevetve támadást indított felé. Először szemben megtámadta egy gyors ütéssel mely a villám erejével felruházva sokkolta a lényt ami pillanatra megdermedt és időt adva hogy két koncentrált erős ütést bevigyen majd mögé teleportált. Addigra a megvakított szolgák is utolérték és amint a mágus mögött volt az összes lény egyvonalban ő előtte helyezkedett el. Gyorsan kihasználva egy rendkívül erős főleg a hit és a Fény erejét koncentrált energiahullámot idézett meg maga elé. A támadása precíz és elsöprő volt mind a 3 szolgalény és a mágus hamuvá égett.

              Folytatta útját a kiválasztottak háló negyede felé és sorra benézett minden terembe ami az útjába került. Az első kettő üres volt, de amint a következőhöz ért megtorpant. A nyitott ajtón bent egy fiatal tanonc térdelt az egyik kiválasztott vérbefagyott teste mellett és egymás után szúra szívén a már élettelen testet. Altair berohant és megragadta a fiú karját, ami a tőrt tartotta. Hirtelen mozdulattal kikapta a kezéből a fegyvert és maga felé fordította a fiút. Elkeseredetten megkérdezte mit művel, hogy tehette ezt, de látta a tanonc szemében az ürességet és nem várt választ. Valami megszállta őt és kihasználta a fiatal szerzetesekhelyzetét, akik a tapasztalt harcosok közelébe férkőzhettek ideális fegyverként használva ellenük. De vajon ki állhat emögött? Gondolta. Egy percig némán figyelte a rezzenéstelen arcú fiút majd elengedte őt. Ahogy körülnézett a szobában váratlanul egy még ördögi hang szólt hozzá a fiú irányából. A fiatal tanoncon keresztül megszólította a szerzetest a démon.

Démon: -(Gúnyos kacaj)

Démon: -Elkéstél szerzetes! A kiválasztottak nem járják többé e föld felszínét.

Altair: -Mutasd magad! Félsz tán egyetlen embertől? Gyáva féreg! Szemtől szemben már nem mersz harcolni? MUTASD MAGAD!

Démon:  -Én itt végeztem... Hamarosan te is követed a társaidat, ahogyan a többi halandóval együtt! Az emberek kora lejárt, sorsotok megpecsételtetett!

A fiú elernyedve összeesett és elterült a padlón.

              Altair egész este kutatta a démon nyomát, de nem talált rá. Találkozott viszont néhány fiatal és néhány még nem beavatott szerzetessel, így jelenleg őmaradt az egyedüli kiválasztott a rendjéből. Szörnyű tanulság volt számára az előző napi események. Minden tanoncra egy-egy mestert kell állítani és kis számban bővíteni a közösséget odafigyelve a fiatalokra, akiket könnyen megronthat a sötétség. Sikerült néhány tanonctól és egy közeli faluból megtudnia, hogy a démon Tristram felé halad. A rendje feloszlott és veszélyes lenne újat alapítani, amíg él a démon, így nem maradt választása, útnak indult hát délnek.

              Magányosan, elszántan haladt Tristram felé remélve, hogy a démon nyomaira bukkan és elpusztíthatja azt. Ekkor még nem is sejtette, hogy ez még a történet kezdete csak napokkal később, amikor már látóhatáron belül volt a falu. A sötét hűvös erdőben járt Tristram felé vezető úton, amikor váratlanul egy lángoló tárgy zuhant alá az égből. Élete ettől a pillanattól változik meg igazán és egy olyan Gonosz erő nyomába vezeti, amelyet még elképzelni sem mert soha.

              ………….

(A történet folytatódik 2012 május 15.-én)

 

írta:  Süle Gábor

 

A novella alapját a kedvenc karakterem a Monk név szerint Altair testesíti meg.