Arany János - A walesi Bárdok, azaz A tétova Hősök
(Részlet)
Diablo király, démon király
Léptet az ember alkonyán:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
Az új Tristram tartomány.
Van-e ott lélek és húsa jó?
Legelőin a rettegés kövér?
Használt-e a megöntözés:
A sok hősi vér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Sötét úr! valóban koronád
Legszebb lélekkője ez:
Húst, lelekt, legelni jót,
Félelem-rettegést benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Retteg tőled rajta, Diablo Sir!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Diablo király, démon király
Tapos az emberiség alkonyán:
Körötte halál amerre ment,
És néma új Tristram.
Pandemonium az erőd neve,
Amit a tőle való rettegés megszállt,
Nincsen annak a várnak már ura,
Nem vendéglik a királyt.
Vadak és szörnyek, nem jó falat
Szem-száj, belsőség, zsigerek,
Sürgő csoport, százas rovar horda,
Ezt látni is teher;
S mind, amiket e bűnös sziget
Bűnt s rosszat terem;
S mind, ami vér pezsegve forr
Túl messzi tűz-tengeren.
Ti hősök, ti hősük! hát senkisem
Töri értem kardját?
Ti hősök, ti hősök!... ti haszontalan ebek!
Nem ölnétek a Terror Urát?
Kardot és Pajzsot, s mi az ég alatt
Karnak-testnek kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden hős nemes.
Ti hősök, ti hősök, hitvány ebek!
Nem ölitek a Terror Urát?
Hol van, ki zengje tetteitek -
Elő egy valaki, Cain naplóját!