Eredeti:
József Attila: Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
--------------------------
József Attila: Mana
Már egy hete csak a manára
gondolok, mindig üvegcsébe zárva.
Piros löttyel övében
ment a csatába, ment serényen.
Én még első szintű barbár voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt rúnát másra.
Nekem adja a fejszét dobásra.
Csak ment és teremtgetett némán,
nem gyógyított, átkot sem tett énrám.
S a rúnák fényesen, suhogva
keringtek, szálltak a Maggotsban.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen varázslónő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az üres üvegcsében.