Végre sikerült kicsit több időt foglalkoznom a novellámmal, így alant közlöm a 2. részt. Kissé rövidnek tűnhet, de ezt a részt főleg a seregszemlének szántam. Jó szórakozást hozzá!
Bartuc jó hadvezérhez illően külön fegyvernemek szerint osztotta fel hadseregét. Elöl haladtak a korábbi zsákmányszerző hadjáratok foglyaiból álló démoni átokkal sújtott gyalogos katonák, a Cursedek, nem mindekit öletett halomra a Véres hadúr, általában hagyott néhány száz túlélőt is, hisz friss vérre volt szüksége vérfürdőihez, ill. hadseregének utánpótlására is jó szolgálatot tettek az elátkozott harcosok. Mivel már bőven letelt az az idő, melyet a gazdatestben kellett tölteniük, hogy megszokják a napfényt, így az már nem ártott nekik. (Tudvalevő a démonok nem bírják napfényt, mert sötéthez szokott szemüket megvakítja, ill. tartós sugárzás esetén lassan elégeti gyenge testüket. Csak az erősebb démonok rendelkeznek napfény elleni ellenállással, nagyon kivételes esetekben pedig immunitással.) Fegyverként borotvaéles hosszú karmaikat, ill. hatalmas agyaraikat használják. Ők a legsebezhetőbbek, hisz mindenféle támadásra (fizikai és mágikus egyaránt) érzékenyek, de azért fizikai erejük körülbelül három rátermett katonával vetekszik. Utánuk következtek a nehézpáncélzatú, lángoló démoni fenevadakon lovagló Deathbringerek, kik általában kétkezes, rúnákkal tarkított ormótlan fegyvereket használtak, szemükben démoni láng égett, hátasaik lába alatt zengett a föld amerre jártak. Majdnem tökéletes gyilkológépek, nem ismerik a könyörületet, sem a félelmet, erős páncélzatukban ember alkotta fegyver nem képes kárt tenni, egy hibájuk akad azonban, mágia ellenállásuk elég csekély, különösen a mentális mágiára érzékények.
  A hosszú sor közepén Bartuc és személyes testőrsége haladt, hadvezérhez illően speciálisan kialakított, fából és csontból készült kerekes trónját termetes démonok vonszolták. A személyes testőrség közelharcos és mágiahasználó démonokat is magában foglalt, erejük többszöröse volt egy Deathbringernél. Ilyen hatalmas erejű démonokból nem túl sok akadt Bartuc seregében, mindössze hatan voltak, azonban együttes erejük is eltörpült Bartucéhoz képest. Mivel a Véres Hadúr maga is odavolt a vérontásért, ezért az ütközetekben szabad utat engedett testőrségének, majd óriási hévvel vetette be magát a tömegbe, ahol kedvére kaszabolhatott.
  A sereg hátsóbb régióiban mágiahasználó démonok, Deceiverek masíroztak. Gyenge testfelépítésük ellénére pokoli hatalommal rendelkeztek. Ellenfeleiket általában különböző átkokkal sújtották, melyek annyira legyengítették áldozataikat, hogy könnyű prédává váltak a közelharcos démonok támadásainak, azonban ha ez sem volt elég, akkor erős mentális varázslatokat használtak, mint pl. a Mind Control, a varázslat folyamán a Deceiver irányítja az áldozat testét, így az saját társai ellen fordul, még nagyobb veszteségeket okozva az ellenséges csapatokban.
  A hosszú sor végén ostromgépek gurultak, melyeket négy-öt ember magas, erős testfelépítésű Behemótok húztak, valamint ezek a förtelmes szörnyetegek adagolták a súlyos lövedékeket a gépekbe. Az ostromgépeknek külön testőrséget biztosított a Hadúr, hisz tudta, hogy nehéz lesz áttörni a vastag falakat és a várost védő mágikus pajzsot, de erre is fel volt készülve. Az ostromgépek lövedékei többmázsát nyomtak, valamint speciális démoni mágiával voltak megáldva, (Bartuc ugyanis ismerte a városvédők és Horazon által használt mágikus pajzsvarázst), így nem okozhatott nekik különösebb problémát a mágikus pajzs áttörése. A sereg órákon keresztül haladt a végeláthatatlan dzsungelben. Â
  Eközben a Viz-Junban már javában zajlottak az előkészületek, nehogy felkészületlenül érje őket Bartuc támadása. A falakon és a városban az őrséget megduplázták, párosával őrjáratoztak a mágusok és a nekromanták. A város közepén található mágustoronyban a védőpajzs fenntartásával voltak elfoglalva, és láthatólag ez rengeteg energiájukat felemésztette, hisz a három óránként váltották egymást varázslók, hogy a védőpajzs ereje ne csökkenjen.
  Horazon a biztonság kedvéért még kisebb őrjáratokat is a dzsungelbe küldött, hogy felderítsék a démoni sereg támadása melyik irányból várható. Délután az öt őrjáratból négy épségben visszatért Víz-junba, az utolsóról azonban semmi hírt nem kapott a Főmágus, ez kiváltképp nyugtalanította, ezért telepatikus úton megpróbált velük kapcsolatot létesíteni. A varázslat sikeres volt, azonban az elé táruló látványra nem volt felkészülve.
  A mágusok néhány kilométerre Viz-juntól belebotlottak Bartuc egyik őrjáratába, a Hadúr ugyanis tartott tőle, hogy esetleg Horazon kémkedni fog utána, honnan indítja támadását. A másodperc tört része alatt végeztek velük, cafatokra szaggatták őket, még mielőtt bármilyen segélykérő üzenetet küldhettek volna Viz-junba. Horazon az egyik haldoklóval tudott még néhány rövid mondatot váltani, mielőtt végleg kilehelte lelkét. A démonok rendkívüli szaglásukkal már korábban kiszúrták a dzsungelben őrjáratozó mágusokat, s lesből támadtak rájuk, szerencsétlenek vérbe fagyva feküdtek a sárban. Horazon a támadás helyszínéből levonta a következtetést. Bartuc a Déli-kapu felől fog támadni és körülbelül napnyugtakor ér a város kapui alá. A főmágus erői egy részét a Déli-Kapuhoz rendelte, de gondoskodott arról, a város fontosabb pontjai is megfelelően védve maradjanak.
  Amint a nap lassacskán lebukott a horizonton, a falakon strázsáló őrszemek egy látásukat segítő varázslatnak köszönhetően mozgást vettek észre dél felől. A démonok a sötétben is kitűnően láttak, nem volt szükségük fáklyákra. Bartuc és serege a kapu előtt szép rendben felsorakozott, majd testvérét, Horazont követelte, hogy beszélni kíván vele, mielőtt megtámadja a várost.
Azoknak , akik még nem olvasták az első részt, vagy csak szeretnék felfrissíteni mi történt korábban, itt az 1. rész linkje.
