Végre volt egy kis időm a novellám folytatására, nem szaporítom a szavakat tovább, jó szórakozást hozzá! Az előzmények, az 1. és a 2 .rész a linkekre kattintva olvashatók.
A robosztus mellvéden álló Vizjerei mágus őrszemek a másodperc törtrésze alatt telepatikus üzenetet küldtek mesterüknek, Horazonnak, aki kisvártatva belebegett egy mágikus burokban a Déli-Kapu fölé, teljes harci öltözetében. A kecses ruhanemű Viz-jun szabómestereinek keze munkáját dicsérte, a díszes selyem köntösön varázserejű szimbólumok és rúnák világítottak, melyeket az átlagember szeme nem szúrt ki, csupán a varázstudók ismerték titokzatos jelentésüket. A hatalmas mágus, akit csak Idézőként ismertek az emberek, először a lenyugvó nap irányába tekintett, mire a démonok és városőrök befejezték a susmogást, tudták, hogy nagy pillanatnak lesznek szem- és fültanúi, a feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben. Az őszülő varázsló lassan összeszedte gondolatait, megköszörülte kiszáradt torkát, majd megszólította fivérét:
– Üdvözöllek fivérem, hívattál, s kérésednek eleget téve itt vagyok, mit óhajtasz?- kérdezte rezzenéstelen arccal Horazon.
– Horazon, drága testvérem adok egy utolsó esélyt, hogy mellém állj, és közösen meghódítsuk a világot. Együttes erőnknek nincs oly hatalom, mi ellenállna, városok dőlnek majd romba, uralkodók feje hullik majd a porba. – ajánlotta fel negédesen Bartuc egy apró mosoly kíséretében.
– Komolyan azt hitted, hogy átverhetsz engem a csalfa mosolyoddal? – átlátok rajtad Bartuc, ne is próbálkozz. Ismerlek annyira, hogy tudjam mi a valódi szándékod, téged csak egy dolog érdekel, a Hatalom, melyhez vérrel kikövezett út vezet, ártatlanok ezreit lemészárolva. Jól tudod a szíved mélyén, hogy én vagyok az egyetlen, aki megállíthat szörnyű terved végrehajtásában. Azért jöttél ide, hogy végezz saját tulajdon véreddel. – vágta a Véres hadúr fejéhez az Idéző dühtől tajtékozva.
– Igazat szólsz testvér, csak te állsz az utamban, hogy végre elfoglaljam méltó helyemet a világ trónusán. Mindenki rettegni fogja a nevemet, hírem még eljut a Magas Mennyekbe, sőt a Lángoló Poklok legmélyére, a Hármakhoz is. Könyörögni fognak, hadd kapjanak valami alamizsnát a mérhetetlen hatalomból, mely csakis az enyém lesz. Ha ellenállnak, letaszítom őket a Sötét Abyss legmélyebb bugyrába. Angyalok és Seraphok vérében fogok fürödni. Te is tudod jól a lelked mélyén, Én uralkodásra születtem!!! –zengte eszelősen, vérben forgó szemekkel Bartuc.
– Neked teljesen elment a józan eszed, senki sem húzhat ujjat a Hármakkal büntetlenül, hogy képzeled, hogy pont neked sikerülne őket legyőzni, mikor az angyaloknak sem sikerült többszáz évnyi háborúskodás után?- kérdezte az őszülő mágus szinte már sajnálva testvérét.
– Engem nem állíthat meg senki! Olyan erőknek parancsolok, melyekről álmodni sem mertél Horazon. A tér és az idő is meghajol uralmam felett, most már elhiszed, hogy tényleg senki és semmi nincs, mi megállíthat? – kérdezte a Hadúr őrült démoni kacajának kíséretében, melytől még sokat próbált démon testőrsége is megborzongott.
Az Idézőt és a város védőit hirtelen olyan mértékű rettegés fogta el, hogy másodpercekig kábán és tehetetlenül bámultak a semmibe, mint valami üresfejű zombik, azonban egy ősi és majdnem az idők homályába veszett meditációs technikának köszönhetően, gyorsan visszanyerték önuralmukat.
– Szóval még a tiltott tanokat is sikerült elsajátítanod? Fel nem foghatom, hogy azok a hatalmas erők, hogyhogy nem szakítottak téged apró cafatokra. Minden elismerésem testvér. Ez azonban nem fog meggátolni abban, hogy meghiúsítsam ördögi tervedet és akár életem árán is megöljelek, ha kell, az egész várost elpusztítom veled együtt. Ne feledd, nem csak te tanultál új dolgokat, mióta legutóbb találkoztunk. – jelentette ki határozottan, szemrebbenés nélkül a hatalmas Mágus.
– Reméltem is, hogy nem adod könnyen a bőröd, mert még azt hittem volna, hogy méltatlan vagy a velem való küzdelemre. – válaszolta maró gúnnyal, sunyi mosollyal a szája szélén Bartuc.
– Te mindig is kedvelted a kihívásokat fivérem, ne aggódj, most sem lesz hiányod benne! – vágta vissza Horazon csípősen.
– Akkor készülj a harcra, mert nem éred meg a holnapot testvér, ezt bizton állíthatom!- válaszolta, még mindig őrült arckifejezéssel a Véres Hadúr. Izmai megfeszültek, készen álltak a harcra, szemével csak ellenfelére összpontosított. A beszélgetés alatt titkon megtörte Horazon védőpajzsvarázsát, mely testét burkolta be, akár egy óriási szappanbuborék, anélkül hogy az Idéző erről tudomást szerzett volna.
– Állok elébe fivérem, majd meglátjuk kinek lesz igaza. Ismered a mondást, az nevet, ki utoljára nevet. Harcra fel, Győzelem vagy Halál!!– válaszolta önbizalommal telve, majd magában egy halk imát mormolt el az angyaloknak, hogy legyenek vele eme sötét órában.
– Aradath Darakor, Malorak Salanath, Erdanath Ragular! Ash Karath! – bömbölte a Véres Hadúr, mire a gigantikus katapultok megkezdték a városfalak pusztítását. A zölden lángoló, többtonnás szikladarabok fáklyaként szelték át a sötét, csillagoktól fénylő, éjszakai égboltot, majd rettenetes erővel csapódtak be, halált és pusztulást hagyva maguk után.
Horazon és szárnysegédjei néhány pillanatig ámulva nézték az elképesztő pusztítást, sokkolta őket a látvány és a tudat, hogy a Hadúr harci gépeinek lövedékei képesek voltak áttörni a városfalakat burokként körbevevő mágikus pajzsot.
Bartuc kihasználva a meglepetés erejét, újabb ijesztő démoni harci kiáltást hallatott, mely varázslat megsokszorozta izmainak erejét, s az Idézőre vettette magát, a közel 30 méter szintkülönbséget áthidalva úgy szelte a levegőt, mint valami madár.
– Most megvagy!Muhahahahaha!- kacagott fel diadalittasan a Hadúr, s két kezében éjfekete kardjaival készült elválasztani az éppen felocsúdó Horazon fejét a nyakától. Az Idéző döbbenten vette észre, hogy saját védővarázsa szertefoszlott anélkül, hogy ő tudomást szerzett volna róla. Csak villámgyors reflexeinek köszönhette életét, a másodperc törtrésze alatt előrántotta Vizjerei mágikus szablyáját elhárítva ezzel Bartuc halálos támadását. Egymásba gabalyodva eszméletlen sebességgel zuhantak a föld felé, majd olyan erővel csapódtak be, hogy több mint 20 méter átmérőjű és ugyanolyan mély kráter keletkezett a kemény mészkősziklából készült úttestben.
A városfalakon keletkezett óriási hasadékokon át megindultak Bartuc testőrei cafatokra szaggatva a védőket, utat nyitva a Cursedeknek és Deathbringereknek. A Deceiverek biztos távolságból támogatták csapataikat.
Viz-jun ostroma ezzel hivatalosan is megkezdődött.
