Shared Stash méretek

Hamu . Béta 475

Bashiok ismét szólt, most a Shared Stash-ek jutottak szerephez. Megvizsgálták a játékosok átlag szükségletét és arra jutottak hogy nem lesz szükségük akkora helyre mint a jelenlegi felállásban volt.

A Diablo 3 sarkallatos pontja a totális randomitás, ezt vehetjük előnynek, hiszen így mindig van egy jobb affix, egy nagyobb sebzés, ami után lehet futni. A Diablo 3 más rendszert használ mint a WoW tárgytárolási mechanizmusa, mivel ott egy tárgy ugyanolyan értékekkel fog rendelkezni elsőre és tizedikre is. A Diablo 3-ban a tárgyaknak statikusan csak az alap részére van külön azonosítója, ezen felül kapják meg a rajta lévő affixek is a külön azonosítójukat, ha ez még nem lenne elég, kell még azonosítani azt is hogy hol található éppen a tárgy a kézben, a táskában, a földön, az aukciósházban, és így tovább.
(szerk. megj: Ez a rész jelenti azt burkoltan, hogy ha egy tárgyhoz minél több azonosítót rendelünk, annál lassabb lesz az adatbázisból a tárgy lekérdezése, és az állapotának módosítása. Ettől lassulhat a bejelentkezés, a tárgymozgatás, és minden olyan művelet, ahol az id-ket kell módosítani. Szinte biztosan, egy tárgy több különböző adatbázistáblából szippantja magához az adatokat, amiket egy másik tábla magához szippant és így tovább. Persze ez a lehető leggyorsabb módszer, de ennél is minél több a tábla, és a benne szereplő mezők, annál lassabbá válik a lekérdezés.)

Nyilvánvalóan lesz fejlődés a Stash méretében, mint ahogyan a WoW-ban is nőtt a táskáink mérete az idő folyamán. A jelenlegi helyzet a bétában az eddigi 5 bővítés helyett már csak 3 él.

[Quote]We reevaluated average character and account storage space requirements, and found it necessary to ensure we could handle what we anticipate will be a large amount of data very quickly after release.

Diablo III has both the benefit and disadvantage of having completely random items. Pretty much everything can roll up different affixes, if not a range of its benefits. That’s obviously great because the item hunt is what it’s all about, more randomization means you can keep chasing that perfect item, but that means the amount of data needed to describe an item is much, much larger than say, a World of Warcraft item, which is static and only needs a unique number to identify it. For example: http://www.wowhead.com/item=51003 that number there at the end is that item’s unique number. That’s all we need to store to identify that item no matter where it is. A Diablo III item first has to say the base item, then each individual affix that it rolled up, then the ranges of each variable, and if it has any sockets. And we have to think about everywhere an item can be, an item on the ground is still an item, and so is an item on the auction house.

We obviously have room to grow if our projections are incorrect, or we just find that we eventually have the space. World of Warcraft definitely grew over the years, and that storage space didn’t appear out of nowhere (although it does seem rather magical at times). We find three tabs to be plenty for at least the initial release of the game though. Not counting the items you’re wearing (assuming they’re the best you have), and assuming worst case scenario of nothing but 2-slot items, you’d be able to hold 405 swords per region. That’s a lot. We don’t expect people to be storing 405 swords… hopefully ever, because that might indicate you have an obsession with swords, but at the very least there should be enough storage to start and then we can continue to evaluate as we go.[/Quote]

Forrás: d3sanc.com blue tracker

Comments (8)

  • avatar

    gyufa

    |

    [reply]@Rakamaz (#7):[/reply]GW-ben a tárgyak szétszedéséből keletkező alapanyagokhoz volt egy külön fül a ládában, az összes alapanyagfajtát és az egyes fajtákból birtokolt darabok számát mutatta. Itt is lehetne ilyen a gemekhez és a rúnákhoz, mert kényelmes és sokkal kevesebb adat tárolására van csak szükség hozzá.

    Reply

  • avatar

    Rakamaz

    |

    [reply]@Professor J (#3):[/reply]Majdnem beléd kötöttem a gemekre hivatkozva, de közben rájöttem, hogy nagyjából igazad lehet a három fülel kapcsolatban:
    A mostani helyzetben a stash 350 “kockája” helyett csak 210 lesz a játékban.

    – A gemeket gyűjtögetve kb. 56 (4*14) helyre lesz szükség. (Régebben arról nem volt szó, hogy a gemeket stackelődnek az inventory-ban, vagyis jóval több helyre lett volna szükség.)
    – Rúnakövekek (runestone) pontos helyigényéről gőzöm sincs. Összesen 42 (6*7) féle van, amiket gondolom 1 fül alatt, vagyis 70 kockában, a skillekben össze-vissza cserélgetve is, de el lehet helyezni.
    – Így egy fül (70 kocka) marad az összegyűjtött cuccokra, sallangokra.

    Hogy ez tényleg elég lesz-e? Majd kiderül! :D
    Nekem biztos nem, mert minden szemetet összeszedek és tárolok… :O

    Reply

  • avatar

    Bello

    |

    [reply]@ (#5):[/reply]Nagyon köszönöm Hamu!
    Eddig ezt nem láttam így világosan leírva sehol sem. Szerintem én csak akkor fogok bekapcsolódni ebbe a rendszerbe, mikor már kialakult árakhoz tudok alkalmazkodni :)

    Reply

  • avatar

    Hamu

    |

    [reply]@Bello (#4):[/reply]Ezt megválaszolom én.

    Van egy kardod amit el akarsz adni rmah-n
    1. Berakod a kardot, előre eldöntöd hogy hova kerüljön a pénz a: számládra, b: blizzardos számlára amiből fizeted az rmah-t és más blizzes cuccokat wow account petek stb…
    2.Minden berakáshoz szükséges egy alap tőkle amit levon a számládról, de ígértek havonta pár darabot amit ingyen berakhatsz. Ez az összeg mindenképp elvész, ha eladod a cuccot, ha nem akkor is.
    3Megveszik a cuccot.
    3a : számládra kéred: Ekkor levon a nyereségből a blizz x öszeget, meg a payplay is levon belőle kezelési költséget és a maradék a tied.
    3b blizzes számládra megy: Ekkor levon a blizz ebből is x-et, de a többi megy a blizzes számládra.

    Reply

  • avatar

    Bello

    |

    Ezt nyilván az látja csak, aki bétázik. Ha azt mondod elég, akkor biztos így is van. Amúgy is felteszem inkább AH-zás lesz, mint gyűjtögetés :)

    Egyébként ProfessorJ lenne egy kérdésem az RMAH-val kapcsolatban. Így nem pont ide tartozik, de mégis érdekelne, mert nem vagyok teljesen biztos.
    A pontos működése érdekelne. Ahogy én képzelem:
    Van egy kardod, amit fel akarsz tenni RMAH-ra. Felrakod és licit, illetve kivásárlási árat szabsz neki, amit pénzben (blizzard token) mérnek. Kérdésem, hogy amikor felrakod, akkor van-e egy bizonyos összeg, ami magához az aukció létrehozásához szükséges, vagy ingyen tehetsz fel? Ha ingyen teheted, akkor gondolom a Blizzard a létrejött aukciók után X %-ot leszed magának az eladási árból. A többit pedig Te kapod az accountodra.
    Nagyjából stimmelek így?

    Reply

  • avatar

    Professor J

    |

    [reply]@Benny (#1):[/reply]A bétás tapasztalatok alapján, mondom a hét fül az rengeteg volt a Shared Stashnél én csak egy fület vásároltam ki teljesen, kb. 12-15 ezer goldért, az bőven elég volt. A három fül az pont megfelelő arány, még a kereskedői hajlamokkal rendelkező embereknek is.

    Reply

  • avatar

    Sui

    |

    Sziasztok :) Én szerintem senkinek nem lenne baja ha a táska mikulás puttony méretűre sikerűlne. Jól jönne az :)

    Reply

  • avatar

    Benny

    |

    Miért baj ha nagy a stash? Főleg, h a bétában közel sincs annyi tárgy mint a teljes játékban lesz (set, unique stb.) és mivel mindig törlik a karikat nem is nagyon éri meg tárolni a cuccokat. Úgy sincs beleszólásom de ez nekem magas.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.