Ismét frissült a Wikipediánk, ezúttal a Scavenger monster leírásával, a fordítást köszönjük Ubesznek.
Találkozás az elásott halállal II. rész
Amint összeestem Burruoghs felkapott a galléromnál fogva és erősen megrázott, „Te tényleg nagyon meg akarsz etetni pár homoki rémet magaddal al-Hazir?” Kérdezte „Mi van nem láttál még dögevőket soha?”
Valójában láttam már dögevőket azelőtt is, kis földalatti lények amik tetemekkel táplálkoznak. Azonban, eltérnek az ilyenfajta életmódot folytató állatoktól abban, hogy rendkívül agresszívek és gondolkodás nélkül megtámadják azt a balszerencsést, aki közelükbe megy. A dögevőknek erős, inas hátsó lábaik vannak, amellyel képesek hatalmas ugrással megtámadni a védtelen részeket, a torkot, vagy az arcot. Az anatómiai felépítésük meglepő hasonlatosságot mutat az Aranoch sivatagban élő leaperekkel, így sok kutató szerint egy családba tartozhatnak. Egy elvarázsolt (esetleg démoni) fajtájuk is ismert, amely a Tristram régióban a kalandorok életét keserítette meg húsz-egynéhány évvel ezelőtt. A dögevők még ezenkívül okozói egy szörnyű gyermekkori emlékemnek is de mivel nem illik a témához nem fejtem ki bővebben.
„Biza földalatti lénnyel vadászunk földalattira” -mondta. Ezután a ketrecből logó köteleket egy nehéz lándzsával a földbe cövekelte. Majd ormótlan bakancsai oldalára erősített egy hosszú késeknek látszó valamit majd a késeket a földbe hajlítva stabilan megállt.
‘Jobb lesz, ha eltűnsz az útból” A kötelekbe kapaszkodva hirtelen kioldotta a ketrec zárját és kidobta a homokra. A ketrec szinte felrobbant, ahogy a dögevők őrjöngve menekültek börtönükből. Egy pillanatra elgondolkodtatott, hogy sikerült Burroughsnak a dögevők nyakára a köteleket ráerősíteni mivel a gonosz kis lények azonnal eltűnnek a puha talajban.
Ennél a pontnál már rendkívül feszült voltam. Védtelennek és meztelennek éreztem magam. Milyen őrültség miatt gondolhattam, hogy jó ötlet lesz kijönni ide?
Kinéztem sötétedő pusztaságra, próbálva észrevenni a homoki rém árulkodó szarvas uszonyát amint felszántja a homok felszínét. Minden figyelmeztetés nélkül hirtelen kitört a föld alól és mindhárom dögevőt elkapta borzalmas állkapcsával. A homok szinte felrobbant és a rém visszatért a föld alá zsákmányával. A kötelek azonnal megfeszültek és, úgy hittem Burroughs is le lesz rántva a halálba. Nem értem, hogy gondolta, képes egy ekkora szörnyeteget kihúzni, de meg se próbálta csak állt ott csendben. Néhány másodperc múlva, ami örökkévalóságnak tűnt a kötél furcsa rángatózó mozdulatokat kezdett tenni.
„Á a kis patkányok csinálják a dolgukat”-mondta és közben kísértetiesen mosolygott „Most már nem tart soká”
Pár pillanat múlva a kötél mozgása alábbhagyott. Végül csak elkezdte kihúzni a földből a fogását. Mikor a kövekre felhúzta már láttam mi történt.
A rém egybe lenyelte a dögevőket, akik elkezdték kirágni magukat a gyomrából mielőtt a szörnyeteg emésztőnedvei végeznének velük. Az egyik dögevő még kapaszkodott az életbe, bár már csak alig.
Félig meddig kiásta magát a rém testéből, próbált kijutni a levegőre miközben a bőre lassan leolvadt. Elhánytam magam.
Burroughs miután újra kinevetett, levágta a rém háromszög alakú fejét, közben okított az elképesztő tulajdonságairól: támadása dinamikájáról, a szögletes állkapcsáról, amellyel utat vág a homokba, hogy hogyan képes ezzel testfelépítéssel könnyedén, nagy sebességgel szinte úszni a föld alatt és még rengeteg dologról, ami abban a pillanatban nem érdekelt. Bólogattam és közben azon gondolkoztam mennyi ideig fog tartani, míg udvariasan elköszönve és hazaérve bemászhatok az ágyamba.
