Kezdőlap Hírek Diablo lore: Emberek Sanctuaryban és a Diablo 3-s barbár

Diablo lore: Emberek Sanctuaryban és a Diablo 3-s barbár

34
0
MEGOSZTÁS

Tegnap került fel egy érdekes kékposzt, melyben kicsit a Diablo kerettörténetébe merülnek bele. Mintaz sokak számára közismert,  az emberek a Diablo világában renegát angyalok és démonok leszármazottai. Ennek is két típusát különböztetjük meg:

 

  • Voltak/ismét vannak Nephalemek, vagyis az ősök, akik hatalmas varázserővel rendelkeztek és a Bűn Háborújában is komoly szerepet játszottak. 

 

  • A háború után Inarius a Worldstone-ba (Világkő) zárta el a nephalemek erejét, akik így folyamatosan elgyengültek és a későbbi generációk már egyáltalán nem rendelkeztek veleszületett mágikus képességekkel, ezek lettek a szimpla emberek.

 

  • A Worldstone elpusztítása után a nephalemek ereje ismét felszabadult és ahogy múltak az évek, a Diablo 3 karakterei is részesültek ebből.

 

  • Korábban a Blizzard még Jay Wilson révén azt mondta, hogy a férfi Barbár, az a Diablo 2-s Barbár csak 20 évvel később, de azóta az alapkoncepció megváltozott, és nem az, csupán egy szimpla Barbár, így a Diablom 3 esetében is a hősök, kalandozók egy új csoportjáról van szó.

 

Vaeflare: I reached out to our lore team for a more precise answer to this question, and the answer has quite a bit of depth! In brief, humans are the descendants of the first nephalem.

 

Basically, when angels and demons intermingle, their offspring are nephalem – and they are incredibly powerful beings that are long lived, if not eternal, and have the potential to be stronger than either their angelic or demonic heritage. Before and following the Sin War, the nephalem interbred, and their children were also nephalem – and so it continued for several generations.

After discovering Lilith’s betrayal, the Archangel Inarius (who had been Lilith’s lover) tuned the Worldstone to suppress the powers of the nephalem. Because of this, each successive generation of nephalem thereafter became less and less powerful. After enough generations, their magical powers disappeared, and they became weak, mortal creatures that could die easily. Soon they spread to be great in number – these were humans.

Humans still have the latent nephalem potential in them – indeed our hero characters in Diablo III are nephalem – perhaps because of the destruction of the Worldstone years earlier. But most humans are just that – weak mortals.

Jay’s statement was accurate when he made it, but during the development process we later revisited the idea and instead decided that our Diablo III heroes should be unique to Diablo III. Sure, you may see references to the exploits of past heroes scattered around Sanctuary, but this story belongs to a new group of heroes. :)

 

Forrás: