Kezdőlap Blizzcon Minden amit a Diablo IV-ről tudni kell! (Megapost)

Minden amit a Diablo IV-ről tudni kell! (Megapost)

3103
0
MEGOSZTÁS

A tegnapi nap folyamán a Diablo panelen részleteiben is beszéltek a játékról. A videó alatt megtalálhatjátok az általunk videóból kiragadott és lefordított minden említésre méltó információt. Ezen felül összeszedtünk még pár gondolatot, a sztorit és bemutatjuk az új főgonoszt: Lilith-et is.

Játszható karakterek

A játékosok három karakterből választhatnak a játék elején: Barbár (Barbarian) Varázslónő (Sorceress) és Druida (Druid).

Sorceress

Képességei erőteljes elemi mágiákból áll: tűz, fagy és villám. Távolsági karakter, ezáltal védelmi szempontból meglehetősen gyenge. Fagy képességei a célponton fagypontokat helyez el, minél több pontot helyez el ellenfelein azok annál lassabban mozognak, míg egy maximális fagypontszám után azok helyben megfagynak.

Barbarian

A barbár, mint megszokhattuk egy erős közelharcot alkalmazó harcos, egyben fegyvermester is. Mozgékony, hatalmas ugrásokra és rohamokra képes, fizikai sebzést okozó karakter.

Arzenál rendszer

A barbár képes egyszerre 4 különböző fegyvert magánál tartani, mely két darab egykezes és két kétkezes fegyvert jelent. A a legendás tárgyaknak köszönhetően több tárgy affix birtokában lehet, mint bármely más karakter a játékban.

Druida

Alakváltó, de a földi energia mágiájából is merít (föld és vihar mágia). Ember, vérfarkas és vérmedve alakokat ölthet. Az alakváltások szinte észrevétlenül történnek ugyanis akkor vált alakot mikor egy adott képességet használ.

Skillrendszer

Szintlépésenként 1 skill pontot kapunk, melyet a skill fülön tudunk elkölteni. A pontokat lehet használni új képességek tanulására vagy már megtanult képességek erősítésére. Skillpontokat nem csak szintlépésenként lehet szerezni: a világban “Skill Point Tome” könyveket is lehet találni.

Talent fa

Kasztonként különbözőek, általuk különböző játékstílus alakítható ki az adott kaszton belül. Ha például nem favorizáljuk a varázslónő fagyasztáson alapuló játékstílusát, a fagypontok helyett nagyobb sebzést kapunk egy talent által. A legerősebb talentek a fa alján helyezkednek el.

A Diablo IV nyílt világa

Maga a játék egy nagy nyílt világban játszódik. Lesznek privát kazamaták, ahová csak a partynkkal teleportálunk be, azonban a világot járva gyakran találkozhatunk majd emberekkel akik már valamilyen world-boss eseményben vannak és besegíthetünk nekik. A legtöbb játékossal pedig majd a városban illetve a legnagyobb event-eken találkozhatunk majd.

Kazamaták

Rengeteg sötét kazamata található Sanctuary világában. Nem csak valamin belül, sötét helyen de a felszínen is elhelyezkedhetnek majd. Nem lesznek töltőképernyők, villanások. Egyszerűen csak “átsétálunk” egy adott kazamata következő szintjére.

Random események és kazamata feladatok is helyet kapnak a játékrendszerben. A kazamata feladatok teljesítése közben időnként egyre nehezebb lesz teljesíteni az adott feladatot, de a haladásunk a jutalom nagyságára is hatással lesz.

Játék végi kazamaták (Endgame Dungeons)

Változatosak lesznek, a felszerelésünket és a karakterünk építését alaposan át kell majd gondolni ahhoz, hogy sikeresen leküzdhessük őket és ez adja majd a játék mélységét. A játékban kulcsokat kell találnunk a kazamatákhoz. A kulcsok magukban hordozzák majd az adott kazamata nehézségi szintjét és meghatározzák a kazamatában lévő csapdák különleges képességeit is, ezáltal nem csak olyan alap dolgokra lesznek hatással, mint ellenfeleink sebzése és életereje.

Bestiárium

Bukottak

Ahogy a Diablo előző részeiben, itt is lesznek Fallen lunatic-ok amik előre rohannak és a játékost felrobbantják, majd a kis fallenek körbeveszik őket, míg a sámánok a háttérből törnek borsot az orrunk alá.

Élőholtak

Csontváz ellenfeleink között lesznek pajzsot viselők, akik stun-olni tudják a játékosokat, lesznek íjász csontik és ballista csontvázak is melyek a képernyő nem látható távolságából is képesek tüzet nyitni ránk. Ezt a vonalat a Diablo II-ből emelték át a készítők.

Elit ellenfelek

Lesznek Diablo III-ból visszatérő affixekkel ellátott ellenfelek, mint például Mortar és Frozen. Új affix kategória: enhancing affixek amik a szörnyek alap képességeit is meghatározhatják. Pl.: Multishot ballista: egy lövedék helyet több lövedéket lő egyszerre. Sámánok esetében a megszokott egy helyett akár egyszerre több elbukottat is életre tudnak kelteni.

Főellenségek (Bossok)

Különleges, egyedi képességekkel vannak felruházva. A csontvázkirály képes seregeit előhívni, csontfalakat emelni és felrobbantani azokat és meg is vakíthatja a játékost.

Ashava (démon)

Az első főellenség a Diablo IV-ben, hatalmas mérete miatt nem fér el a szokásos nézeten.

A Bossok kapcsán bemutatkozik a “Stagger” méter. A támadások során sikeres feltöltése eredményeként a boss gyengül. Ashava például elvesztheti a hatalmas karmait, ami csökkenti a kaszáló területi sebzését.

Tárgyak

A tárgyak minőségi jelzői a következők:

Normal, magic, rare, Legendary/Set, Ancient Legendary/Ancient Set, Mythic. A jobb minőségű tárgyak talent pontokat is adhatnak. Mythic tárgyból egyszerre csak egy lehet a karakterünkön.

Rúnák és Rúnaszavak

Két csoportra oszlanak: Feltétel és hatás (Condition és Effect). Egy összerakott rúnaszóban ha teljesül a feltétel rúna, akkor a hatás rúna aktiválódik. A rúnák haladásának, szintezésének fejlesztése is folyamatban van.

Kereskedelem

A kereskedelmi rendszer még nem állt teljesen össze, a Blizzard figyelemmel kíséri a rajongók javaslatait is. Jelenleg a következő az irány a tárgyak átadhatóságát tekintve:

Az egyik tárgyosztály bármikor, szabadon átadható. Egy másik tárgyosztály csak egyszer adható át, az átadás után kötődnek a fogadó felhasználóhoz. A legerősebb tárgyak azonban kötődnek már felvételkor, ezek azok a tárgyak lesznek amiket mindenkinek magának kell majd megszereznie a játékban.

Klánok

A játékban természetesen lesznek klánok. Fontos szerepük lesz a fejlődésben és a közösség formálásában. Lesznek klán bankok ahol tárgyakat lehet megosztani egymással a közösségen belül.

Kommunikáció

Külön ingame voice chat és party voice chat, text chat és emote-ok is lesznek.

Egyéb

Minden karakter képes lesz rövid rohamokra, melyek segítségével kikerülhetnek veszélyes helyzetekből (hasonló a bukfenchez, rövid távú kitérés).

PC mellett zajlik a konzolos fejlesztés is, mely támogatja a couch gaminget (egy konzolon egyszerre több játékos játszhat).

Helyszínek

Egyelőre a következő területeket ismerjük a Diablo IV-ben: Scosglen, Featured Peaks, Dry Steppes, Hawezar, és Kehjistan. Ezek a területek hatalmasak, a Diablo IV Demo-t játszó emberkék szerint nagyobbak, mint bármelyik eddigi Diablo játékban látott területek.

Scosglen

“Amennyire zöld Scosglen vad földje, annyira halálos is. Az erdőkben elveszettek sikolyát hátborzongató üvöltések nyomják el. Az itt lakó druidák megtesznek mindent annak érdekében, hogy megvédjék a saját környezetüket, akár az emberségüket is feladják és ha kell szabadon engedik a bennük rejlő fenevadat.”

Fractured Peaks

“A köves dombok eddig távol tartották a legtöbb látogatót a fagyos környéktől. A menedéket kereső szerzetesek megvilágosodásra leltek a sziklák repedéseiben, fittyet hányva a résekben rejlő gonoszra.”

Dry Steppes

“A száraz pusztákon az élet kevesebbet ér, mint a víz. Zord barbárok, kegyetlen zsoldosok és kannibál vérmágusok harcolnak a túlélésért ezen a kegyetlen sós pusztákon, amit csak a legbátrabbak vagy kétségbeesettek hívnak otthonuknak.”

Hawezar

Méreg, fertő és kétségbeesés terjeng, mint a penész és emészt fel mindent ezen a környéken. Hawezar egy halálos környék még azok számára is akik ismerik kanyargós ösvényeit. Mocsarait boszorkányok rég elfeledett énekének átkai ölelik.

Kehjistan

Az egykori civilizáció bástyáját már megannyi harc és démoni invázió tépázta meg, ennek ellenére a romok között még mindig ott kering a gonoszság. Az itteniek egykoron gazdagságban és luxusban éltek, most azonban a félelem és paranoia az ő jutalékuk, amit a háttérben, az ősi gonoszok szabadon engedésén munkálkodó kultistáknak köszönhetnek.

Sztori

A menny bezárta kapuit, az emberiség magára maradt. A Diablo IV Lilith-re, Sanctuary anyjára összpontosít.

A teremtés legendája

Egy ősi legenda szerint Sanctuary az angyalok és démonok egyesüléséből született. Inarius és Lilith leszármazottai az emberek, akik városokat kezdtek el építeni.

Az örök körforgás

Sanctuary-t káosz fenyegeti. Démonok és megszállott vadak tombolnak zabolátlanul, a megfélemlített emberek pedig sötét zugokba bújva próbálnak átvészelni napot nap után.

Személyi kultusz

Lilith visszatérésével új és régi vallások követői is megjelentek, de egy ima sem talál meghallgatásra.

A gyűlölet lánya

Mephisto lánya puszta jelenlétével égető szándékot ébreszt mindenben, legyen az démon, ember vagy bestia. Mély félelem, zabolátlan düh, elfojtott indulatok, bűnös vágyak-ezek mind erőszakosan a felszínre törnek bárkiben a puszta jelenlététől.

A megállíthatatlan gonosz

Ahogy a sötétség felütötte fejét Sanctuary-ben, néhány bátrabb harcos útra kélt, hogy szembe nézzen a gonosszal. De milyen sors vár rájuk egy olyan földön ahol kihalt már a remény, dicsőség, bölcsesség és igazság?

GY.I.K.

Lesz offline mód?

Nincs offline mód, de a játékban minden egyedül is játszható, leküzdhető lesz (nincs olyan amit csak egyszerre több emberrel lehet megszerezni).

Lesz pay-to-win rendszer a játékban?

Nem. Az üzleti modell jelenleg a következő: kapható lesz az alapjáték és később a kiegészítők (igen, többes számban említették a panelen).

A karakter testreszabás kimerül a legendás tárgyak használatában?

Nem, a komplex skillrendszernek és talent fának köszönhetően nem csak a tárgyak határozzák meg karakterünk játékstílusát.

Mi a helyzet a PvP-vel?

Lesz PvP, de még nem tudni sokat róla. A PvP balansz egy hosszú folyamat. Kiindulópontnak lehet tekinteni azt, hogy PvP-ben más statok, más buildek lesznek fontosak, mint PvE-ben. Ezt megragadva a PvP balansz hosszabb vizsgálatot igényel, meg kell figyelniük majd, hogy a játékosok hogyan használják a játék adta lehetőségeket.

A Legendary tárgyakat mennyire nehéz megszerezni?

Nem lesz könnyű megszerezni őket, nem fognak csak úgy az égből potyogni.

Milyen lesz a harc sebessége a játékban?

Változó, köszönhetően a különböző kazamata kihívásoknak, feladatoknak és céloknak.

Hogyan fog fejlődni a játék, mit várhatunk a Season-öktől?

A season-ök során újabb Legendary tárgyak kerülhetnek bevezetésre, a Season-öknek olyan tematikájuk lesz ami miatt változhat, hogy mi az aktuális legjobb felszerelés, karakter build.

Lesz Hardcore mód is?

Igen, mint minden Diablo játékban, a Diablo IV-ben is indíthatunk Hardcore karaktereket.