Diablo 3 megjelenés – pletyka

Darc1n . Hírek 365

Bár ritkán szoktunk a megjelenési dátummal kapcsolatos pletykákkal foglalkozni, de ez alkalommal kivételt teszünk. Jópár napja felkerült egy kép a netre, melyet alább tekinthettek meg:

A képen láthatjuk, hogy augusztus 17-én küldték a levelet egy bloggernek, amiben többek között szinte minden eddigi bejelentést pontosan közölt, továbbá a Diablo III megjelenés dátumát, egyből kettőt: November 24 és egy alternatíva, Január 17. A levél írója azt ecseteli a második felében, hogy milyen módon lehetne közzétenni a képet és, hogy 2-3 nappal a BlizzCon előtt lenne érdemes kirakni
Ami meg is történt, de lévén a levélben az áll, bejelentik a rendezvényen, nem is foglalkoztunk vele. Ám pont ebben az egyben tévedett ez a levél.
A tény, hogy ha valóban augusztusi keletű a levél, igen csak pontos volt és elképzelhető, hogy azóta változott pár dolog a BlizzCon-on.

Tehát még ha 100%-osan eredeti is ez a levél, lévén, hogy végül nem jelentették be a BlizzCon-on a dátumot, így nem is lehetünk biztosak abban, hogy ez nem pont amiatt van, mert el kell tolniuk még egy kicsit és még nem állapodtak meg, mennyivel.

Szerinted mikor jelenik meg a Diablo 3?

  • November 24 (4%, 4 szavazat)
  • Még idén (18%, 19 szavazat)
  • Január 17 (19%, 20 szavazat)
  • Január vége (15%, 16 szavazat)
  • Február eleje (12%, 13 szavazat)
  • Február közepe-vége (32%, 36 szavazat)

  • Összes szavazó: 108

    Szavazás

    Loading ... Loading ...

    Forrás: Incgamers.net

    Comments (43)

    • avatar

      giorgio089

      |

      *** Moderálva Joco1114 által ***

      Kedves giorgio089! A “MODERÁLÁSI IRÁNYELVEK” elolvasását javasolnám: “Továbbá tilos az oldalon bármilyen obszcén, vulgáris, pornográf, warez (torrent, illetve bármilyen illegális letöltéssel kapcsolatos), faji vagy vallási diszkrimináción alapuló megnyilvánulás, amely sérti a nemzetközi törvényeket.”

      Reply

    • avatar

      Chef

      |

      *Ez nem teleshop, nem a reklàm helye.*Professor J

      Reply

    • avatar

      Orpheus

      |

      [reply]@szel (#38):[/reply]Tegnap? xD

      Lehetne már valami kis újabb infómorzs ezzel kapcsolatban.

      Reply

    • avatar

      jeneas

      |

      [author]szel (#38):[/author][quote]akkor már tegnap megjelent??? :O[/quote]
      “Not sure if trolling or just stupid”
      …amúgy én már végigvittem, kétszer! :)

      Reply

    • avatar

      Ravenspike

      |

      Beer-nek igaza van. Tök mindegy, hogy egy kategóriában vannak-e a játékok a Diablo 3-al vagy nem, ettől még nem fogják többen megvenni. Ha neked van 80 dollárod játékokra a következő három hónapra, és abban a három hónapban olyan nagy nevek jönnek ki, amiket felsoroltak, akkor egyáltalán nem biztos, hogy egy Diablo-t csak névről ismerő ember azt akarná megvenni. Lássuk be, még mindig egy izometrikus, lineáris játékmenetű, egyszerű hack and slash játékról van szó limitált multiplayer lehetőséggel. Ettől még remek játék lehet (és lesz is szerintem), de ha a baráti körötökben körbenéztek, a jelentős része biztos inkább másik játékot venne, mert jobb a grafikája/jobban tetszik a játékmenete/nagyobb szabadság van benne.

      Reply

    • avatar

      szel

      |

      akkor már tegnap megjelent??? :O

      Reply

    • avatar

      szel

      |

      Mikor jelenik meg a Diablo 3 ???
      Nem h okt. 25 volt?? :O
      :DDD

      Reply

    • avatar

      Blood

      |

      [reply]@Beer (#34):[/reply]Az a baj olyan játékokat mondasz ami nem tartozik a Diablo kategoriájába.másfelöl pedig nem hiszem , hogy 500 vagy akár 1 milla rajongója van a Dionak.Mert a Diablonak nincs a kategoriájában igazi ellenfele.Nos utánna néztem a Diablo 2 4millió példányban kelt el a kieg pedig 1,2 milla és ugye nem 2011-ről beszélünk.Erről ennyit.

      Reply

    • avatar

      bigmano

      |

      [author]Beer (#34):[/author][quote] Nehogy azt hidd, hogy több millió ember remegő kezekkel és lábakkal azt várja, hogy a Blizzard mikor adja ki a játékot.[/quote]

      Igazad lehet, a második részt is csak kicsit több, mint egymillióan vették meg az első héten, pedig akkor még nem volt ennyi potenciális fogyasztó. Kinek is remegne keze-lába 2011ben egy játékért. Sosem láttunk még olyat :)

      Reply

    • avatar

      Beer

      |

      “Biztos lehetsz benne, hogy nem vágna maga alá a Blizz ha kitolná a Dio-t.Mivel a Diablo egy kuriózum és 6 éve nem volt belőle új.Tedd fel a kérdést magadnak TL vs Dio???…………..én is így gondolom.Egy igazi Diablosnak ez nem lehet kérdés;)”

      Azt értsd meg, hogy a játékokat nem a hardcore réteg vásárolja, hanem az átlag ember, aki szeret játszani, de nem tudja, hogy mivel is tegye. Az egy dolog, hogy itt vagyunk – mondok egy számot – 500-an, akik megvesszük a játékot, a világon lehet van ezzel még így fél millió hc Diablo fanatikus, de ez minden, csak nem elég. Nehogy azt hidd, hogy több millió ember remegő kezekkel és lábakkal azt várja, hogy a Blizzard mikor adja ki a játékot. Amúgy 10 és fél éve jelent meg az utolsó Diablo-epizód.

      “Kína a legutolsó információm szerint wotlknál tart lehet rohadtul le vagyok maradva. Annyira nem követem a Kínai dolgok mennyire rendeződtek, de egy tier különbség biztos van.Tehát lehet, hogy 4.2 de t11.”

      Ezzel kapcsolatban csak annyit tudok, hogy Mike Morhaime, a Blizzard CEO-ja azt mondta a BlizzCon-on, hogy a világ minden táján ugyanazt a WoW verziót játssza mindenki.

      A pénzügyeknek ehhez óriási köze van, minden az időzítésen múlik. Nem véletlen volt az sem, ahogy bejelentette a Blizzard, hogy jövőre jön a D3, az EA azonnal elárulta a SW MMO megjelenési dátumát. Nem véletlen az sem, hogy a Blizzard nem az októberi-novemberi szezonban adja ki a játékot, hanem év elején, és az sem volt véletlen, hogy a StarCraft II sem ekkor jött. Még a WoW játékokat sem adják ki csúcsidőben, mert tudják jól, hogy egyszerűen butaság lenne. Amikor nincs ellenfél, az a legjobb időpont, pont azért, mert Blizzard játék és Diablo. Viszont csak azért, mert Blizzard játék és Diablo, nem élne meg novemberben az Modern Warfare 3, a Skyrim, az Assassin’s Creed, a Halo HD remake, a Need for Speed és a Saint’s Row 3 nyakán.

      Reply

    • avatar

      Darc1n

      |

      Oh, bocsánat, most már szavazhatnak a vendégek is. Nem is értem, miért nem így volt ez alapból :D.

      Reply

    • avatar

      ProdMiror

      |

      Ha nov. 24-én jelenne meg,szerintem már be jelentették volna.

      Reply

    • avatar

      monzi

      |

      Ha azon mulna kinek mikor van a szulinapja,akkor en vezetek a szavazatokat illetoen,mert nekem marciusban van xdxd…

      Reply

    • avatar

      ady04

      |

      amúgy már nem azért:D egy páran azt mondják, hogy nekem ekkor van a szülinapom és akkor majd kiadják:D akkor én meg azt mondom, nekem holnap lesz és csak én kapom meg :P:D

      Reply

    • avatar

      future

      |

      Ha a levél igaz, hogy a játék kész van és csak nagyon minimális változtatások kellenek bele, ami a Battle.net, patch, szerver és cash-system-et foglalja magában (ott van a levélben, olvassátok el), akkor simán reális lehet egy megjelenés januárban, 3 hónap múlva.

      Reply

    • avatar

      yulihuppy

      |

      Amondó vagyok hogy csak jövő február tájékán fog megjelenni, de az én eszemhez mérten ez nem pénzügyi elemzést sejtet.El is mondom miért. Pc-exklúziv címként eleve nehéz helyzetben van de ezt a gémet úgyis megveszik a rajongók , bármi áron is. Akit csak ismerek és igazi FUN az mind lexarja hogy mi jön ki abban a hónapban, akkor is kifizeti érte a manit! Tehát csak azt mondom ,hogy inkább kalapálnak meg köszörülnek rajta mielőtt kiadják.

      Reply

    • avatar

      Chob

      |

      Ah ez a levél akkora kamu, de amúgy is… majd jön és kész.

      Reply

    • avatar

      Blood

      |

      [reply]@Beer (#22):[/reply]Biztos lehetsz benne, hogy nem vágna maga alá a Blizz ha kitolná a Dio-t.Mivel a Diablo egy kuriózum és 6 éve nem volt belőle új.Tedd fel a kérdést magadnak TL vs Dio???…………..én is így gondolom.Egy igazi Diablosnak ez nem lehet kérdés;)
      Kína a legutolsó információm szerint wotlknál tart lehet rohadtul le vagyok maradva. Annyira nem követem a Kínai dolgok mennyire rendeződtek, de egy tier különbség biztos van.Tehát lehet, hogy 4.2 de t11.Na mindegy nem vitázni akarok csak mondtam.A lényeg a lényeg, hogy minél hamarabb lássam a loginscreent és kész.
      Peace ;)

      Reply

    • avatar

      vflisn

      |

      Hát eléggé fotosoppolható ez a kép.

      Reply

    • avatar

      Daren

      |

      [reply]@Blood (#20):[/reply]köszi sikerült :)

      Reply

    • avatar

      Beer

      |

      @ #17 | Blood: A Blizzard elmondta, hogy jövőre jön. A BF3-nak egymagában sok vizet nem zavarna a D3 mellett, ezzel szemben az SW:TOR igen, plusz ugye ott van a Torchlight II is, ami szintén idén jön. Az idei év végi felhozatal brutális, a Blizzard magát ölné meg azzal, ha 2011-ben adná ki a játékot.

      “A panda cucc is csak arrol szól,hogy Kína ahol x milliárd játékos van és csak a Wotlk-nál tartanak ezzel a húzással talán megenyhül a kormány szíve és a teljes tartalmat tudják majd használni.Itt meg is jegyezném Monk mint olyan tök jó de ez a panda………….pfff.ennyi erővel Barbit is rakhattak volna vagy Hello Kittyt ez az én szubjektív véleményem.”

      A Pandaren faj nagyon régóta része a Warcraft univerzumnak, nem most találták ki, csak idő kérdése volt, hogy mikor veszik elő. Pont a BlizzCon nyitó konfon mondták el egyébként pont, hogy a világ minden táján azonos verziószámú WoW-val játszanak. Ha barbi része része lenne a Warcraft univerzumnak, akkor betehetnék, mivel nem az, ezért nem teszik.

      @ #18 | monzi: Te lehet így vagy ezzel, de a piac és a kereslet nem hozzád igazodik. Megannyi egyéb tényező is van, ami befolyással lehet az esetleges eladásokra.

      “Remenykedjunk,hogy jon iden, en is megrendeltem,de senki nem tud biztosat” — jövőre jön, ez tény, a Blizzard jelentette be.

      “Akkor varunk mi is ahogy 6eve ezt tesszuk xd” – a kiegészítő 10 éves múlt, a Diablo III-mat 3 és fél éve jelentették be, miért pont 6 éve? :-D

      Reply

    • avatar

      Kenny

      |

      Jan 27 születésnapom, akkora jöhetne igazán! :) idén meg úgysem fog kijönni…láthattátok hogy a béte óta is mennyi mindenen változtattak, most ha még open beta is lesz azután is hangolni fognak egy csomót…hidjétek el!

      Reply

    • avatar

      Blood

      |

      [reply]@Daren (#19):[/reply]eu.battle.net Itt csinálsz egy accot ha van akkor nem kell,és a beta profil settingsbe be pipálod a Diablot majd a kép alján lesz egy letölthető progi ami le meozza a configod és elküldi a Blizznek.Ezek után vársz türelemmel:)

      Reply

    • avatar

      Daren

      |

      Valaki megtudja nekem mondani hogy lehet regisztrálni hogy tudjak majd játszani a bétával? van diablo 2 kódom szóval azzal nincs gond csak nemtom hova kell

      Reply

    • avatar

      monzi

      |

      Szep karacsonyi ajira szamitok..Olvasom itt a vitakat,hogy jon ez a jatek is jon az a jatek is,, haha oszinten?? Kit erdekell?,mert engem nem en csak a Diablo 3at varom es tojok ra mijen koretes gagyi klon jatekokat adnak meg ki..Eleg lessz 1 jatekkal elszorakozni.Gondolom senkinek nincs meg vagy 4-5 alteregoja ,hogy toljon minden jatekot,mert ha ido milliomos lennel is 1 elet is keves lenne hozza,hogy jatsz minden jatekkal 1xerre..Remenykedjunk,hogy jon iden, en is megrendeltem,de senki nem tud biztosat,,azaz nekem azt mondtak a boltban,hogy jovore varjak……Akkor varunk mi is ahogy 6eve ezt tesszuk xd

      Reply

    • avatar

      Blood

      |

      Sziasztok!!Sztem még az idén kifog jönni a Diablo max Január.Több okból is ezt gondolom.
      1.Bf3
      2.Swtor
      3.Nem véletlenül nem hozták nyilvánosságra a Blizzconon
      4.Ugyebár már lehet regisztrálni az ingyen Diora a wowosoknak etc

      Ez is azt mutatja készen áll minden arra, hogy jöjjön a játék.Az meg ,hogy a wowosok ingyen kapják a Dio-t egy vicc semmi másról nem szól csak arról,hogy ne veszítsék el azokat a játékosokat mint jó magam is ,aki velejéig Diablo fun és ha kijön azonnal abba is hagyom a wow-t.Én speciel nem fizetek elő 1 évre az tuti.A panda cucc is csak arrol szól,hogy Kína ahol x milliárd játékos van és csak a Wotlk-nál tartanak ezzel a húzással talán megenyhül a kormány szíve és a teljes tartalmat tudják majd használni.Itt meg is jegyezném Monk mint olyan tök jó de ez a panda………….pfff.ennyi erővel Barbit is rakhattak volna vagy Hello Kittyt ez az én szubjektív véleményem.

      Reply

    • avatar

      Beer

      |

      [reply]@VeNNNN (#15):[/reply]Elég megnézni az eladásokat. Egy multiplatform játék esetében 5-10% jut PC-re, a többi konzolra. Ez azért erősen haldoklás szinten mozog. Olyan szintre jutott a PC, hogy meg kell becsülni minden kiadott játékot, főleg a multiplatform fejlesztések esetében. Nem tudni, mikor döntenek úgy, hogy “na, akkor most a GTA 5 nem jön PC-re, mert amúgy is pocsékok az eladások” – de ez igaz a mindenkori Assassin’s Creed-re, Call of Duty-ra, The Elder Scrolls-ra, Batman-re, vagy akármire.

      “Szóval a konzolos címek nem illetve elenyésző hatással lesznek a D3 eladásira.” — ez alapesetben az ideális, de ez nem így működik, sajnos. A PC-s eladásokra rettentő nagy hatással vannak a konzolos címek. Egyszerűen azért, mert a marketing beszél. A játékokat nem a hardcore réteg vásárolja, hanem az átlag emberek, akiknél a reklám mindennél fontosabb. Ha a Mass Effect 3-mat, vagy a Max Payne 3-mat jobban le tudják nyomni az emberek torkán, akkor az fogja vinni a prímet. És mivel konzolos játékok, ezért nagyobb réteget tudnak megszólítani. Fontos az időzítés, ezért is mondtam, hogy a Soulcalibur V, vagy a Final Fantasy XIII-2 mellé érdemes besorolnia a D3-nak, ott kisebb a fluktuáció, mint egy Mass Effect 3 vagy Max Payne 3 mellett.

      Reply

    • avatar

      VeNNNN

      |

      [reply]@Beer (#13):[/reply]Azért a “PC, mint játékplatform haldoklik” erős kifejezés.

      Reply

    • avatar

      Fecniii

      |

      [reply]@Beer (#13):[/reply]Teljes mértékben igazad lenne ha nem a Blizzard-ról beszélnénk. Talán a Mass Effect 3 ami eltudna szedni pár playert de annak a PC-s eladása igen csekély a konzoloshoz képest. A konzolosok meg eleve szarnak a D3-ra mert nem fognak a konzol mellett még egy PC-t is fejleszteni csak a D3 miatt, vagy legalábbis ilyen ember nem sok van. Szóval a konzolos címek nem illetve elenyésző hatással lesznek a D3 eladásira. Persze lehet hogy nincs igazam, de én így gondolom.

      Reply

    • avatar

      Beer

      |

      [reply]@Fecniii (#9):[/reply]Ahh, tévedsz. Elképesztően sokat nyom a latban, hogy mik vannak körülötte. Mivel PC-s fejlesztésről van szó, ez kiemelten igaz. És ha olyan címek közé eresztik be, mint mondjuk a Max Payne 3 és a Mass Effect 3, akkor borítékolható, hogy nem fog olyan jól szerepelni, mintha mondjuk a nem túl izmos Soulcalibur V vagy Final Fantasy XIII-2 lenne az ellenfél.

      Kevés olyan játék van, ahol nem figyelik a vetélytársakat. Érdemes megnézni, hogy sorakoznak idén ősszel is a játékok. A Battlefield 3 mellett semmi jön kb. A Modern Warfare 3 is egyedül árválkodik pár napig, ahogy a Skyrim is. Nem véletlen ez, mindenki úgy csinálja, hogy maximalizálni tudja a bevételeket, ehhez pedig 2-3 nap egyedüllét bőven elég, hiszen az eladások java része az első héten realizálódik.

      Mivel a Diablo III PC-s fejlesztés, ezért kifejezetten fontos, hogy egy nagy konzolos durranás se kavarjon be, mert a PC-s játékok sorsa amúgy is kb egy hajszálon mozog. A WoW esetében nem kell a Blizzardnak nézelődnie, de az SC2 sem véletlen júlis végén érkezett, nem pedig októberben, vagy novemberben. Ők is tudják jól, hogy a PC, mint játékplatform haldoklik, egy-két izmosabb konzoljáték, és lőttek a milliós eladásoknak.

      Reply

    • avatar

      Darc1n

      |

      [reply]@Fecniii (#9):[/reply]Beer nagyon jól mondja, igen is sokat számítanak a más játékok megjelenései. Lehet, hogy Bobby Kotick kavart be :D, de akkor kavarjon be úgy, hogy tényleg január vége felé már kijöjjön.

      Reply

    • avatar

      Gaboka

      |

      én meg mondok egy olyat hogy juniusba a vicc kedvéért:D

      Reply

    • avatar

      butcher

      |

      Így van jó az a január 17., 18-ikán essen egy 2méteres hó hogy mindenki otthon ragadjon és el se olvadjon 1 hónapig >D

      Reply

    • avatar

      Fecniii

      |

      [reply]@Beer (#8):[/reply]Mióta kell a Blizzardnak figyelnie a többi játék megjelenését? Mindegy mit csinálnak és mikor adják ki azt veszik mint a cukrot.
      Én Február elejének-közepének örülnék, mert akkor már vége az utolsó vizsgaidőszakomnak, és szabadon játszhatok diplomaterv mellett. :)

      Reply

    • avatar

      Beer

      |

      Januárban semmilyen komolyabb program nem érkezik, így gyakorlatilag ellenfél nélkül lehetne kiadni a játékot.

      Februárban jön a Soulcalibur V, a Final Fantasy XIII-2, a The Darkness II, a Kingdoms of Amalur: Reckoning, a Syndicate, az Inversion, az SSX.

      Márciusban meg körülbelül halál van… Mass Effect 3, X-COM, Sniper: Ghost Warrior 2, Max Payne 3, Tom Clancy’s Ghost Recon: Future Soldier, Dragon’s Dogma, Street Fighter X Tekken,

      Ezek alapján a január vége lenne a legideálisabb, én mégis egy február eleji, közepi dátumra tenném a voksom ^^.

      Reply

    • avatar

      Sjalsang

      |

      Én a Blizzardra bizom, nem izgat mennyit késik, ezt a puskaport már ellőtték. Megjelenés után valszeg ugyis csak kb. fél évvel fogom megvenni.
      Valszeg jövő év első negyedév, Jan-Feb jön ki.

      Reply

    • avatar

      gviktor

      |

      Nekem november 4.-én lesz a születés napon úgyhogy inkább engem ajándékozzon meg a Blizzard Diablo3-al megjelenésével. Szerintem mindenki jobban örülne neki.:)

      Reply

    • avatar

      Isual

      |

      Ha már így feljött, akkor biztosan január 17-én!
      Ekkor van/lesz ugyanis szeretett bátyám születésnapja (SC2-s körökben Bali[Mko] :) ), s bizonyára a Blizzard ezt figyelembevéve a Diablo III-mal ajándékozza meg! :)
      Így lesz és kész! :D

      Reply

    • avatar

      Muskátli

      |

      Miért vagytok ilyen pesszimisták? Korábban azt mondták, hogy idén ki akarják adni, aztán írták, hogy mégis csak 2012 lesz belőle…….és akkor már egyből március? Én nagyon remélem, hogy legkésőbb február elején kijön.. :)

      Reply

    • avatar

      VeNNNN

      |

      Szerintem március.

      Reply

    • avatar

      Akra

      |

      Mivel a BC is anno januárban jött ki, így lehet ismét január D3 megjelenés. De én akkor is Februárt mondok inkább :)

      Reply

    • avatar

      murdock

      |

      én márciusra tippelném :)

      Reply

    Leave a comment

    You must be logged in to post a comment.