Saját novella írásába fogtam, íme 1 kis ízelítő. Remélem tetszeni fog mindenkinek. Folytatás hamarosan.
Legends of Sanctuary- Víz-jun,Egy korszak lezárul
Felvirradt a hajnal, a felkelő nap sugarai átszűrődtek a sűrű lombkoronatengeren, a horizonton túl, Kehjistan esőerdei felett pedig baljós felhők gyülekeztek. Horazon gondterhelten nézett ki szobája ablakán, hisz jól tudta, hogy ma lesz az a nap, mikor minden eldőlni látszik, testvére, Bartuc eljön, hogy végezzen vele, s Víz-junt porig rombolja démoni hadseregével.
-Végre eljött ez a nap, mikor e szörnyű korszak lezárul, vagy egy újabb kor kezdődik, a Véres Hadúré. Mindent meg kell tennem a győzelem érdekében, még ha saját fivéremet is kell ezért megölnöm. Nem veszíthetek, mert annak beláthatatlan következményei lennének. – morfondírozott magában a Főmágus. – Őrséget megkettőzni, védőpajzsot leellenőrizni, a megfigyelőktől pedig azonnali jelentést kérek, amint valami szokatlan tűnik fel a láthatáron! Most pedig elmehetsz.– adta ki a parancsokat legbizalmasabb barátjának, Rashirnak.
– Ahogy óhajtod barátom, de nincs ok aggodalomra, hisz a Vizjerei mágusklán legnagyobb tudással rendelkező varázslói, és Rathma papjainak legjobbjai állnak rendelkezésedre. – válaszolta a mágus nyugodt arckifejezéssel.
– Azt hiszem, nem vagy tisztában azzal, hogy Bartuc valójában mire képes, ezért is szeretném, hogy a város védelme minél erősebb legyen. Hosszú nap vár még ránk, és még rengeteg a teendő, szóval mire fivérem ideér, addigra egy tökéletesen védett várost szeretnék magam előtt látni. – fakadt ki a Horazon dühtől tajtékozva .- Távozhatsz.
– Óhajod számomra parancs. – felelte Rashir, majd elhagyta a hálótermet.
         Eközben a Véres Hadúr főhadiszállásán is folytak az előkészületek a nagy ütközetre. A démonok uruk hajnali vérfürdőjét készítették elő.
– Hol van már a vérfürdőm!?- fogta kérdőre szolgáit Bartuc démoni nyelven– Öt percen belül itt legyen a vérrel teli kád, különben olyan szörnyű végetek lesz, hogy olyat még az ellenségeiteknek sem kívánnátok! – ordította torkaszakadtából a Hadúr.
A megrettent démonok elvonási tüneteket véltek felfedezni vezetőjükön, kissé remegett a keze, s a szokásosnál is idegesebbnek tűnt.
– A foglyok vérének lecsapolásával éppen most végeztek, nagyuram. – próbált mentegetőzni az egyik démon.
– Itt legyen de tüstént!!! – adta ki a parancsot a hadvezér-, Na mire vársz még? Ash Karath!!! (Csináld!!!) – üvöltötte Bartuc magából kikelve.
A démonok sietve szedték a lábukat és hozták a vérrel teli dézsát parancsolójuknak. A Hadúr amint meglátta a friss vért és érezte illatát, rögtön megnyugodott, majd vérvörös páncéljában helyet foglalt a fürdőalkalmatosságban.
– Nem szeretném, ha bárki is zavarna, amennyiben ez megtörténik, az számíthat arra, hogy lecsapom a fejét. – mondta megkönnyebbülten a hadvezér.
– Ahogy parancsolod Hadúr. Már itt sem vagyunk. – mondták a démonok alázatosan, majd egy meghajlást követően hagyták pihenni szeretett urukat.
Bartuc, miután a szolgák eltávolodtak tőle, elmélkedni kezdett, közben élvezte a friss vér érintését, ahogy befolyt páncélja alá, eufórikus érzés töltötte el, endorfin és adrenalin szintje ilyenkor a legalább a triplájára nőtt.
-Víz-junnak pusztulnia kell! Még fivérem, Horazon sem állíthat meg. Víz-jun bukásával már nem áll az utamba senki és semmi, így az út nyitva áll a világuralom felé. – szólt a hadúr, majd démoni kacajától messze zengtek Kehjistan dzsungelei.
Bartuc fürdője jó két órát vett igénybe, páncélja s jómaga is mohón itta magába a vért. A Véres Hadúr és varázserejű páncélja közt különleges lelki kapcsolat jött létre, melyről nem sokan tudtak, csak néhány démon, aki észrevette, hogy néha magában beszél, és mennyire gyorsak és halálosak Bartuc támadásai. Egyszerre akár nyolc-tíz ellenféllel is könnyen elbánt, átkokat szórt gyorsan néhányra, amitől testük összelohadt a páncélban, a többieket, mint kés a vajban darabolta fel éjfekete kardjával. Páncélja már több esetben megmentette életét, mikor egy-egy gyors mozdulatsorral sikerült ellenfeleinek aljas támadásait visszavernie, és ellentámadást indítva szétkaszabolni őket. Fürdője befejeztével a Hadúr kiadta a parancsot az indulásra. A démoni horda, néhány perc alatt fegyelmezett, szervezett hadsereggé ált össze, majd parancsszóra hosszú, tömött sorokban megindult Víz-jun felé.
-Végre eljött ez a nap, mikor e szörnyű korszak lezárul, vagy egy újabb kor kezdődik, a Véres Hadúré. Mindent meg kell tennem a győzelem érdekében, még ha saját fivéremet is kell ezért megölnöm. Nem veszíthetek, mert annak beláthatatlan következményei lennének. – morfondírozott magában a Főmágus. – Őrséget megkettőzni, védőpajzsot leellenőrizni, a megfigyelőktől pedig azonnali jelentést kérek, amint valami szokatlan tűnik fel a láthatáron! Most pedig elmehetsz.– adta ki a parancsokat legbizalmasabb barátjának, Rashirnak.
– Ahogy óhajtod barátom, de nincs ok aggodalomra, hisz a Vizjerei mágusklán legnagyobb tudással rendelkező varázslói, és Rathma papjainak legjobbjai állnak rendelkezésedre. – válaszolta a mágus nyugodt arckifejezéssel.
– Azt hiszem, nem vagy tisztában azzal, hogy Bartuc valójában mire képes, ezért is szeretném, hogy a város védelme minél erősebb legyen. Hosszú nap vár még ránk, és még rengeteg a teendő, szóval mire fivérem ideér, addigra egy tökéletesen védett várost szeretnék magam előtt látni. – fakadt ki a Horazon dühtől tajtékozva .- Távozhatsz.
– Óhajod számomra parancs. – felelte Rashir, majd elhagyta a hálótermet.
         Eközben a Véres Hadúr főhadiszállásán is folytak az előkészületek a nagy ütközetre. A démonok uruk hajnali vérfürdőjét készítették elő.
– Hol van már a vérfürdőm!?- fogta kérdőre szolgáit Bartuc démoni nyelven– Öt percen belül itt legyen a vérrel teli kád, különben olyan szörnyű végetek lesz, hogy olyat még az ellenségeiteknek sem kívánnátok! – ordította torkaszakadtából a Hadúr.
A megrettent démonok elvonási tüneteket véltek felfedezni vezetőjükön, kissé remegett a keze, s a szokásosnál is idegesebbnek tűnt.
– A foglyok vérének lecsapolásával éppen most végeztek, nagyuram. – próbált mentegetőzni az egyik démon.
– Itt legyen de tüstént!!! – adta ki a parancsot a hadvezér-, Na mire vársz még? Ash Karath!!! (Csináld!!!) – üvöltötte Bartuc magából kikelve.
A démonok sietve szedték a lábukat és hozták a vérrel teli dézsát parancsolójuknak. A Hadúr amint meglátta a friss vért és érezte illatát, rögtön megnyugodott, majd vérvörös páncéljában helyet foglalt a fürdőalkalmatosságban.
– Nem szeretném, ha bárki is zavarna, amennyiben ez megtörténik, az számíthat arra, hogy lecsapom a fejét. – mondta megkönnyebbülten a hadvezér.
– Ahogy parancsolod Hadúr. Már itt sem vagyunk. – mondták a démonok alázatosan, majd egy meghajlást követően hagyták pihenni szeretett urukat.
Bartuc, miután a szolgák eltávolodtak tőle, elmélkedni kezdett, közben élvezte a friss vér érintését, ahogy befolyt páncélja alá, eufórikus érzés töltötte el, endorfin és adrenalin szintje ilyenkor a legalább a triplájára nőtt.
-Víz-junnak pusztulnia kell! Még fivérem, Horazon sem állíthat meg. Víz-jun bukásával már nem áll az utamba senki és semmi, így az út nyitva áll a világuralom felé. – szólt a hadúr, majd démoni kacajától messze zengtek Kehjistan dzsungelei.
Bartuc fürdője jó két órát vett igénybe, páncélja s jómaga is mohón itta magába a vért. A Véres Hadúr és varázserejű páncélja közt különleges lelki kapcsolat jött létre, melyről nem sokan tudtak, csak néhány démon, aki észrevette, hogy néha magában beszél, és mennyire gyorsak és halálosak Bartuc támadásai. Egyszerre akár nyolc-tíz ellenféllel is könnyen elbánt, átkokat szórt gyorsan néhányra, amitől testük összelohadt a páncélban, a többieket, mint kés a vajban darabolta fel éjfekete kardjával. Páncélja már több esetben megmentette életét, mikor egy-egy gyors mozdulatsorral sikerült ellenfeleinek aljas támadásait visszavernie, és ellentámadást indítva szétkaszabolni őket. Fürdője befejeztével a Hadúr kiadta a parancsot az indulásra. A démoni horda, néhány perc alatt fegyelmezett, szervezett hadsereggé ált össze, majd parancsszóra hosszú, tömött sorokban megindult Víz-jun felé.
Folyt. köv.Â
