Kezdőlap Hírek Bemutatjuk az új Diablo 3 Game Directort, Josh Mosqueira-t

Bemutatjuk az új Diablo 3 Game Directort, Josh Mosqueira-t

28
0
MEGOSZTÁS

A Blizzard megtalálta Jay Wilson utódját a Diablo 3 game directori székébe. Az illető nem más mint, Josh Mosqueira, aki korábban a Diablo 3 konzolfejlesztését is igazgatta. Josh a kezdeti időkben (a 90-s évek közepe) még papíralapú szerepjátékokon dolgozott, később azonban olyan nagy nevek létrejöttében is szerepe volt, mint pl. a Homeworld,a Company of Heroes,a Warhammer 40,000: Dawn of War, vagy a FarCry. Mikor megjelent a Diablo 1996-ban, őt is magával ragadta a sötét gótikus világ. A cél továbbra is a Diablo 3 finomhangolása az itemizáció átalakításával, kevesebb, de értekesebb tárgy fog esni,továbbá terveznek új monstereket hozzáadni a játékhoz, valamint az end game tekintetében is változsáok várhatóak (-reméljük a PvP-re céloz ezzel-a szerk.) További fontos célként jelölte meg, hogy az AH szerepe csökkenjen, valamint a legendary tárgyak festhetősége ill. a tárgyak tulajdonságainak módosításának lehetősége is bekerüljön a játékba.

 

Reméljük ezek a változtatások mihamarabb bekerülnek majd a játékba, addig is sok sikert kívánunk neki.

 


Josh Mosqueira

My name is Josh Mosqueira, I am the new game director for Diablo III, and I want to take a moment to say “Hi” and introduce myself.
I’m a writer, designer, and lifelong gamer, and I got my official start designing games back in 1996. That’s when I had my first real break as a writer for White Wolf (makers of the Vampire: The Masquerade pen-and-paper role-playing game), when I co-wrote Constantinople by Night and Montreal by Night while serving in the Canadian army and finishing university. After that, I went on to work on a number of popular game series, including Homeworld, Company of Heroes, Warhammer 40,000: Dawn of War, and FarCry. However, 1996 is a key year for me for another reason, because it’s when I, like many of you, was introduced to Diablo.
Having a heavy background in pen-and-paper design—specifically in telling stories and building worlds set in realms of horror and fantasy—I was immediately drawn in by Diablo. While the game’s dark, gothic setting hooked me, it was the intense, fast-paced action gameplay and the thrill of finding awesome loot that kept me coming back for years after.
That’s always been the magic of the game for me. It starts with a setting that pits epic heroes against the teeming, endless hordes of the Burning Hells, in an adventure filled with nonstop, intense action. It’s in players facing off against enemies like the Butcher and Diablo, villains who truly capture the essence of evil. And having the alluring promise of new and more powerful treasures around every corner doesn’t hurt either.

 

Forrás: